Az olyan férfiak, akik nem vágynak nőre és képesek szűzen meghalni, azokkal valami baj van?

Ez itt ellentmondás.

Ha elhiheted az elméddel, hogy ez csak a reward rendszer függőségi játéka... és alapjáraton boldog vagy maximálisan. Akkor mégis mi adja a motivációt hogy bármiben is fejlődj?

Szigorúan el kell nyomni az álmodozást, a hosszútávú terveket... hiszen mind mind vágy és csalódáskeltő ha esetleg nem sikerül elérni az eredményt.

Minek dolgozni, ha nem akarsz hosszútávú karriert építeni, szakmailag kihívást jelentő problémamegoldó munkával?

Mi értelme emberekkel találkozni, ha amúgy egymagam is boldog vagyok?

Mi értelme bárhová is eljárni, emberek közé... ha tökéletesen elvagyok egyedül is, hiszen nincsenek vágyaim, álmaim egy társról akire támaszkodhatok, kölcsönösen?

Mi értelme egyáltalán felkelni reggel, ha semmilyen motivációja nincs az embernek... ?

Nekem a boldogság azt jelenti ha alkothatok valami maradandót, és egy lépéssel közelebb kerülök szakmailag a céljaimhoz. Ha a sportban fejlődhetek, és újabb és újabb izgalmakat, akadályokat érek el. Feszegetem a határaimat.

Szeretek olyan nők után futni, akik elsőre nem is foglalkoznak velem, mégis ha eljön randizni, akkor meg van a sikerélmény.

Apró lépésekben és nagyon kemény befektetett munka, sok véres könny által jönnek az apró sikerélmények.

Ez motiváció nélkül elképzelhetetlen. Néha nagyon is irigylem a kertünkben lévő macskát. Napi 16 órát alszik, heverészik, flamózik, játszik, ez az élete. Kb így tudom elképzelni azt, hogy feladjak mindent és várjam hogy valaki etessen.

Hosszútávú motiváció és vágyak nélkül lehet pillanatnyi boldogságban élni, de meddig és hogyan? Egy hippi kommunában önfenntartóként, vagy egy zen kolostorban még oké... ott tényleg ez az egész lényege. Macska meditáció egész nap , természetközelség...

Lehet baromi boldogok, spirituálisak stb... teljes elme és testkontroll. Én ezt elfogadom teljesen...

Viszont én biztosan többre vagyok hivatott egész nap meditálásnál, és lássuk be... nem az egész nap meditálással lett az emberiségből civilizáció, hanem az eléhetetlen vágyak hajszolása és a határok feszegetése miatt.

Ha pedig motiváció és hosszútávú tervek vannak, akkor vágyak is. Ez itt az ellentmondás... meg lehet hekkelni a rendszert, de hatalmas ára van.

"Akkor mégis mi adja a motivációt hogy bármiben is fejlődj?"

Hadd fordítsam át a kérdésed egy másik példára, amin keresztül jobban megértheted:

"Ha nem félnél, hogy megégeted magad, akkor miért ne nyúlnál bele a tűzbe?"

A válasz:

A tűzbe nem azért nyúlsz bele, mert félsz, hogy megégeted magad, hanem mert tudod, hogy a tűz megéget, ami fájdalmat okoz, és kárt tesz benned.

A félelemnek egyáltalán nem kell léteznie ahhoz, hogy ne nyúlj bele a tűzbe. A félelem teljesen haszontalan.

Ebben a példában a motiváció a félelem, a fejlődés pedig a tűz.

Ahhoz, hogy dolgokat tegyél meg, építs, alkoss, ahhoz nincs szükséged motivációra.

A motivációra az egódnak van szüksége, hogy dolgokért dolgokat tegyen meg.

Nem kell ahhoz dolgokra vágynod, tehát nincs szükséged a vágyra, és a vágyként szolgáló motivációra, hogy örömöt lelj a cselekvésben.

Történetesen a cselekvésből származó igazi örömöt addig meg sem fogod tapasztalni, amíg nem cselekedtél valamit kizárólag a cselekvés öröméért, tehát mindenféle elvárás és feltétel nélkül.

De ne értsd félre, a cselekvés öröméért cselekedni nem azt jelenti, hogy örömöt vársz a cselekvésből, hanem hogy mindenféle elvárás nélkül tökéletesen képes vagy élvezni a cselekvést, attól függetlenül, hogy származik e belőle bármilyen hasznod vagy sem.

Ez egy rettenetes analógia :D

A tűzbe nyúlás semmiféle pozitív kimenettel nem jár, ezért nem hasonlíthatod a fejlődéshez.

Azt továbbra sem magyarázza meg, hogy neked mi adja az erőt, hogy logikusan és tisztán értékeld a helyzetet.

Mondok egy példát, ami számomra aktuális. Pár éve volt egy álmunk, amit felfoghatsz egy kényszeres vágynak is. Kitaláltunk valamit, amiben senki nem hitt. Ezernyi ponton megbukhatott volna az ötlet, de mi éveken át, kitartóan dolgoztunk.

Hogyan születhetett volna ez vágy nélkül meg? Itt rég nem a cselekvés öröme volt a lényeg, mert az nem vidám. Éjszakázások, balesetek, elpárolgó milliók, konfrontációk...a rettegés, hogy ellopják a nagyok (meg is próbálják), az idő múlása... rengeteg kegyetlen dolog. Sokszor jutottunk szinte arra, hogy gyújtsuk fel inkább az egészet, mert rámegy mindenünk kb. Itt pedig fanatikusnak kell lenni, de tudni kell elengedni is a "gyermeked" és valami újba fogni, ha nem működik.. ami borzasztóan nehéz, ezt a pontot felismerni és lépni amíg lehet. Még nem akarom elkiabálni, mert számtalan ponton zakózhatunk, de mi küzdünk, és jönnek az eredmények is.

Viszont ehhez évek durván nagy stressze kellett. Sokszor teljes izoláció más emberektől... köze nem volt a boldogsághoz.

Mégis azt mondom, 100x inkább ez, mint az egyszerű boldogság.

Ez az egész csak egyszerű életnél működik, egyszerű cselekvéseknél. Kizárt, hogy nagyívű terveknél ez beváljék...

Ha meg kell b...szódni, akkor meg kell b..szódni. :d és az lehet csak évekkel később hoz bármilyen eredményt is. Vajon ezt a fajta küzdést meg lehet valósítani egészséges vágyak és félelmek nélkül?

Itt igazából egyáltalán nem a vágy a lényeg, hanem maga az a keretrendszer vagy szemüveg, amin keresztül a világot érzékeljük, felfogjuk, és aminek a vágy is a része. Az egós elme keretrendszerén keresztül érzékelt világ nem áll másból, csak egyesekből és nullákból. Tehát jóból-rosszból, kicsiből-nagyból, szépből-csúnyából. Az elme sosem lesz képes a dolgok valódiságát meglátni, végtelenségét érzékelni.

Amiről a készülő könyvemben is lesz bőven szó.

Azzal, hogy válaszoltam a kérdéseidre, látszólag a kérdésre adtam választ, pedig igazából a keretrendszered fellazítására tettem kísérletet. Nyilván önmagadon kívül más nem képes rajtad segíteni, így ennél többet nem tudok érted tenni. Már az is bőven elég, hogy elolvastad, amiket írtam, és talán mások is.

Értem én mit mondasz. Mindfullnes meg keleti vallások keverése.

Valahol jogos. Biztosan boldogabbak az emberek bármilyen elvárás nélkül.

Viszont térjünk vissza a kérdésre amire válaszoltál, hogy nem érdekel ha nincs barátnőd, mert felülemelkedtél a vágyakon.

Itt a kérdés az, hogy ezt az egészet meg lehet-e vajon úszni háború nélkül? Mert szerintem nem.

Ahhoz hogy megtaláljuk életünk párját, bizony borzasztó keményen rá kell menni az aknamezőre... mert nem egy sütlgalamb ami a szádba repül.

Minden ideológia ami elkényelmesít, beletörődésre bíztat az ez ellen szól. Nem görcsös igyekezetről van szó, de itt bele kell állni a harcba, különben le se szarják az embert a nők. Láthatatlan leszel számukra.

#25

Nem tudom, mire asszociálsz az írásom alapján, de én ezeket a belső felismeréseim által, tehát a tapasztalataimon keresztül mondom el. Amit én leírok, az számomra valóság, ahogy az életet élem.

A háború jelenleg is folyik. Belül. A külső világunk a belső folyamataink visszatükröződése. A belő káosz oka pedig, ami létrehozza a külső káoszt, háborút, az az egós elmével való azonosulásunk. Amint megtörténik az azonosulás feloldása, minden belső káosz szertefoszlik, így a külső világ is teljesen átalakul ennek jegyében.

Jó én csak azt mondom, hogy veszélyes játék ez.

Mondom én 6 évre félretettem minden vágyamat a nők terén, és másban kerestem a boldogságot. Meg is találtam, igazság szerint túl sikeresen is.

Túlzottan önállóvá váltam, és igen elkényelmesedtem. Ez egyfajta menekülés a feladat elől. Már el is felejtettem, hogy milyen egy barátnő, és hogy mit is veszítek.

A vágyak elnyomása? Vagy felülemelkedés?

Ki tudja, de egy biztos, aztán amikor 6 év után megjelent A Nő akire kb vártam és meghozta volna az áttörést, elcsesztem! Elszoktam az küzdelemtől, elszoktam a nehézeégektől, a megoldandó problémáktól... elszoktam a szociális interakciótól. Egy növénnyé váltam.

Ez borzasztóan veszélyes.

#27

Ha ez veszélyes, akkor mi az egós elme által létrehozott káosz, ami elpusztítja a földet és raja mindent, ami él?

Amiről én beszélek, tehát belső folyamataink megértése egyáltalán nem veszélyes. Sőt.

Ahogy a párkapcsolatban, úgy semmiben nem találhatod meg a boldogságot. A tökéletes boldogság akkor fog valósággá válni számodra, ha feladod annak keresését, és rájössz, hogy már rendelkezel vele. Maga a keresés feladásából, tehát a tárgyakban, emberekben való boldogság kereséséről való lemondással fogod "megtalálni". De ne értsd félre, nem kell megtalálnod, mert valójában ebben a pillanatban is ott van az orrod előtt. Illetve ez a lemondás nem "akkor nem érdekel, és leszarom" szintű lemondás, hanem egy rendkívül magas szintű döntés, amihez nem kapcsolódik semmilyen negatív érzés sem. Valójában a tökéletes lelki béke állapotába visz el, ahol nincs semmilyen érzés.