Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » A férfiakra mennyire jellemző,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A férfiakra mennyire jellemző, hogy nem beszélnek a problémákról?

Figyelt kérdés

Elsősorban férfiak véleményére lennék kíváncsi, esetleg olyan nőkére, akiknek van tapasztalata ebben.


A párommal 2 évig voltunk együtt, együtt is éltünk. Én úgy vagyok vele, ha probléma van, üljünk le, beszéljük meg, neki is elmondtam már az elején.


Viszont eltelt a két év, és sose mondta, hogy problémája lenne. Én vettem észre, valami nincs rendben köztünk, kezd eltávolodni tőlem és rideg lenni. Ha kérdeztem mi a baja, akár velem, vagy a kapcsolattal, azt mondta semmi.


Aztán két év után történt valami, összevesztünk, és a fejemhez vágott dolgokat, de ilyeneket, hogy ezt nem csináltam meg, azt nem csináltam meg....A holmijaimat itt-ott hagyom a lakásban, felhozott két évvel ezelőtti sérelmet ekkor azt meg ezt mondtam és ez bántotta....


Majd szakított velem.


Tudni kell, megosztottuk a házimunkát, volt amit én csináltam meg, volt amit ő. Sose mondta, másképp kellene lennie. Mindig kérdeztem, miben segíthetek, de azt mondta akkor, hogy semmiben, mikor veszekedtünk azt állította sose kérdeztem miben segíthetek, holott nem igaz.



Most itt állok értetlenül, és nem értem. Ha problémája volt velem, miért nem mondta meg, hogy változtassak? Miért nem beszélte meg velem?


Hajlandó lettem volna kompromisszumra.


Egyik barátnőm majdnem ugyanerről számolt be, 5 évig volt együtt a barátjával, aki végig hallgatott, majd ilyet szólt, beszélgessünk, majd szakított vele.


Azt mondta egy idősebb nőismerősöm, ez a férfiakra jellemző, hogy ''sunyiskodnak'', nem beszélnek gondokról.



Ez igaz tényleg a férfiakra?


A férfiak olykor azzal jönnek, hogy ők nem gondolatolvasók, és nem tudják maguktól, mit várunk el tőlük.


De mi nők se vagyunk azok.



A férfiak tényleg ''sunyiskodnak'' a kapcsolat alatt, és nem mondják meg, mi a baj?


Mi nők ne is várjuk el a másiktól, hogy beszél a problémákról hogy együtt megoldjuk?


Én 31 ő 35.



2019. máj. 12. 15:01
 1/6 anonim ***** válasza:
0%
Ez nem sunyiskodás. Fogalomzavarban szenvedtek.
2019. máj. 12. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
76%
Én is így jártam. Szerintem inkább arról van szó, hogy sokáig nem gondolja a másik, hogy beszélni kell róla, amikor meg már nagyon éget akkor meg már nem is akarja megjavítani. 35F
2019. máj. 12. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

A férfiakra ez nagyon jellemző, így kondicionálja őket a társadalom. A férfiaktól elvárás, hogy az érzelem és problémamentesség. Egy férfi legyen határozott, fix, ilyesmik.

Ezt mondjuk én inkább komolyabb problémáknál látom, nem ilyen rendrakásos dolgoknál. Ez a rendrakás ez más. Simán kihűlt valószínűleg a kapcsolat, aztán ilyenkor az elhidegüléskor az apróságok egyre zavaróbbak lesznek. Ez mindkét nemre pont ugyanúgy jellemző.

2019. máj. 12. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Lehetséges, amúgy is kihűlt a kapcsolat.


De akkor sem értem, ha nem is a rendrakás volt a problémája, hanem az ő érzelmei hanyatlottak, miért nem szólt?


A pároknak közösen kell tennie azért, hogy a kapcsolat továbbra is jó legyen, egy idő után minden kapcsolatban elmúlik újdonság varázsa.


Én nem látok bele a gondolataiba, nem tudhatom mi zajlik benne.


Főleg, hogy én többször kérdeztem, mi a gondja, esetleg velem, és azt mondta semmi.


Ok, valaki azt mondhatja, miért nem vettem észre a jelekből?


De ha meg nem fogadom el a válaszát, és állandóan kérdezgetem, akkor azzal kergethetem az őrületbe.


Ha pedig jelekből próbálok rájönni dolgokra, és a legrosszabbra gondolni, az is kiderülhet, csak kombinálok, rémeket látok, és valójában más dolog bántja (munkahelyi pl.), vagy rossz passzban van, és nem hiányzik neki még kérdezgessem is.


Az ilyen párkapcsolati oldalakon mindig tanácsolják, "megbeszélés", meg kérdezzek rá. Nálunk sose működött, kapcsolatunk alatt tagadta bármi gond lenne, és miután szakított se volt hajlandó beszélni problémákról, miért döntött így, mi volt a gondja kapcsolattal vagy velem.

2019. máj. 12. 17:32
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Amiket írsz, az tök jó és ennek kéne szerintem a normális hozzáállásnak lennie: A feleknek többet kéne beszélgetni és ha probléma van, akkor szólni kéne.

De, mint a helyzetedből is látszik, az emberek nem ideálisak. Az emberek egy része észre sem akarja venni, hogy már nem a régi a kapcsolat és a szőnyeg alá söprik a gondokat, hogy aztán robbanásszerűen ráborítsák a másikra, amikor már végleg vége. Sokan pedig úgy vannak vele, hogy azért nem szólnak, mert nem akarnak problémázni és azt gondolják, hogy majdcsak lesz valahogy.

Igazából nem passzoltatok ilyen téren és átérzem a sztorid. Nekem is volt olyan kapcsolatom, ahol szóltam többször is, hogy mi nem jó és ebből baj lesz. Aztán vártam, de a másik max. 1-2 napra lett figyelmesebb. Végül szakítottam. Ez ilyen.

És vééégre valaki, aki tényleg úgy ír ki egy kérdést, hogy választ keres rá és nem csak ugyanazt mantrázza.

2019. máj. 12. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Igazán jól esik, hogy azt mondod, helyes a hozzáállásom.


Már azt hittem, velem van a baj, én várok túl sokat, vagy mégis nekem kellett volna tudnom.


Én valóban válaszokat szeretnék, mert őt hiába kérdezném, úgyse mondaná meg.


Ha tegyük fel a kapcsolat alatt szólt volna, hogy gond van, ezt meg azt nem így kéne, de én fütyülök rá, vagy csak 1-2 napig tartom be amit kér, akkor megértem ha szakít. Hisz ő előre szólt.


De így?? Két évig hallgatott, összeveszett velem, rám borított mindent, majd kifogásokkal lelépett.


Még csak meg se akarja magyarázni utólag se, miért, bizonytalanságban hagyott.


Azt mondja nincs miről beszélni, holott lenne, rengeteg kérdést hagyott bennem.


Én volt olyan, problémám volt kapcsolattal, és illetőnek többször szóltam. De nem érdekelte, így ott hagytam. Utólag fogadkozott, mindent megtesz, megváltozik, de késő volt.

Én legalább racionálisan elmagyaráztam, mik voltak a gondjaim, azt is, én felhívtam rá figyelmet, de nem hallgatott rám.


Ami velem most történt, nem fair, és most se értem.


Ha nem egyezik a hozzáállásunk, nem tudom a volt párom hogy akar majd kapcsolatot magának a jövőben. Senki se tökéletes, mindenki hibázik, majd máskor is hagyni fogja, a partnere hibázzon, majd hozzávág mindent és lelép??


Számomra keserű tapasztalat, nem tudom ezek után hogy bízzak meg bárkiben. Én elhittem neki, mikor azt mondta semmi gond kapcsolattal és velem, pedig volt egy rossz érzésem.


Ha pedig a férfiak tényleg ilyenek, lehet nem is érdemes bárkivel is kezdenem. Ezt nem akarom újra.

2019. máj. 12. 18:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!