Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Egy szakítás szélén álló...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy szakítás szélén álló párkapcsolatnál elmondjam neki, hogy beteg vagyok?

Figyelt kérdés
Egy ideje már úgy érzem, hogy nem szeret a párom. Másfél éve felköltözött Pestre, úgy volt, hogy utána megyek, kicsit sajnos a pénz miatt nehezebb volt, de aztán úgy nem is tudom mi történt vele. Fél éve, hogy kevesebb időt szán rám, nem tudom hova jár el, esténként már nem elérhető, azt mondja haverokkal van stb. Egyáltalán nem érzem már olyan erősnek ezt a kapcsolatot, mondtam is neki, és hogy ha úgy érzi már elég volt akkor mondja is ki, vagy fektessen több energiát a kapcsolatba. Annyit mondott rá, hogy badarság, hülyeségeket beszélek... Aztán folytatta tovább. Aztán most 1 hónapra rá, rákot diagnosztizáltak nálam. Nem szóltam neki, sőt szívem szerint nem is akarnék. Úgy gondolom, képes lenne csak emiatt velem maradni, én pedig nem akarom ezt. Szüleimmel beszéltem erről, de szerintük megérdemli, hogy tudjon róla. Most kicsit bűntudatom is van emiatt, nem tudom, önzőség-e, hogy nem beszélek vele erről, emrt nem akarok. Totálisan letört vagyok, és már a depressziót súrolom emiatt az egész maitt. Szerintem ő nem vette észre. Néha rákérdez van-e gond, ha nagyon rossz kedvem van, de ráhagyja. Alig beszélünk, néha úgy érzem szükségem van valakire azonnal, és hiába keresem, nem tudom elérni. Aztán makog valamit, hogy dolga volt. Meglátogatni nem tudom, egyszerűen nem akarja, ő is csak havi egyszer jön le. Nem érdekel, de em tudom mi a helyes megoldás most. Ti ebben a helyzetben mit tennétek? Tényleg tudnia kell róla, de ha emiatt marad még mellettem miközben már nem szeret? Őszintén szólva emiatt én is szenvednék, úgy gondolom emiről nem tud, az nem fáj neki.
2019. máj. 23. 23:05
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
96%
Nem mondanám el neki és szakítanék vele.
2019. máj. 23. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
95%
Szakítanék, plusz ha ennyire nem érdekli, hogy mi van veled, akkor maximum sajnálatból foglalkozna többet a kapcsolatotokkal. Arra meg kinek van szüksége? Látszólag nem szeret.
2019. máj. 23. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
63%

Értelmetlen elmondanod neki. Most elmondod, mi lesz? Maximum melletted marad, szánalomból vagy jobb szóval tapintatból, de a viszonyotok ápoló és ápolt-haldokló lesz. Aztán felépülsz talán, akkor majd örökre a szemedre veti, hogy "bezzeg én melletted voltam amikor haldokoltál és ez a hála blablabla" és akkor megintcsak itt tartanál.


Hagyd ott és kezdj új életet, ahol az első állomás a rák legyőzése lesz. Új emberként fogsz újjászületni, ahol ennek a figurának nincs helye.


Vívd meg a harcodat, nem kell egy kolonc benne!

2019. máj. 23. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként sok erőt kívánok! Ne add fel, gyógyulj meg és találj valakit, aki egyenlő félként tekint Rád!:)
2019. máj. 23. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Ez egyedül a te döntésed.

Ha nem akarsz vele maradni, akkor nem kell. Ez nem csak az ő döntése.

BÁr én már rég nem nevezném párkapcsolatnak azt, ahol ő havonta egyszer megy haza, de neked sem engedi, hogy látogasd.

2019. máj. 23. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

"Meglátogatni nem tudom, egyszerűen nem akarja, ő is csak havi egyszer jön le."


Tuti van neki valaki más.

Ne szólj és szakíts vele. (bár már most sem vagytok egy pár)

2019. máj. 23. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
98%
Rém egyszerű. Ha szeretünk valakit, foglalkozunk vele, látni kívánjuk. Engedd el őt! Jobbulást kívánok, jöjj rendbe hamar! 🙂 31F
2019. máj. 23. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

Ez már így nem igazi kapcsolat. Nem is igazán értem hogy miért vagytok együtt.

Szerintem szakíts. Elmondhatod neki, mégiscsak az életed része, ez nem jelenti azt hogy együtt is kell maradnotok.

Neked MAGADRA kéne koncentrálni, arra hogy felépülj és ezt csak nehezíti ha egy ilyen "parkapcsolatban" szenvedsz.

Saját magadra fókuszálj, és arra hogy meggyógyulj!!:)

2019. máj. 23. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
94%

#3as...azért belőled is sugárzik a tapintat..az, hogy valaki rákos korántsem jelenti azt, hogy haldoklik. A Kérdező így is maga alatt van, hogy írhatsz ilyet?!


Kedves Kérdező!

Szerintem is szakíts vele és ne mondd el neki. Ahogy írtad, nem akarod, hogy sajnálatból maradjon veled, ez egyébként nem is helyes, jól látod. Aki ennyire nem foglalkozik veled, annak nincs joga ahhoz, hogy tudjon a betegségedről. Hidd el, jobb, ha a szüleiddel és a barátaiddal az oldaladon csinálod végig a dolgokat, ők stabilan melletted lesznek, nem kell neked az is, hogy miatta is idegeskedj, hogy mikor hív fel vagy látogat meg. Ez a kapcsolat egy fölöslegea stresszforrás, amire neked most nagyon nincs szükséged.

Kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánok! :)

2019. máj. 23. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
38%

Kitartást és jobbulást! Remélem, hamar rendbe jössz!

Te mennyire érzed úgy, hogy érdemes küzdeni ezért a kapcsolatért? Ha úgy érzed, van még esély a megmentésére, szerintem mondd el neki, talán erre van szüksége ahhoz, hogy észhez térjen. Ha már tényleg csak vegetáltok egymás mellett, úgy mérd fel, hogy van-e értelme megosztani vele. Inkább hajlok afelé, hogy mondd el neki, de végső soron te ismered, te tudod, hogy milyen jelenleg a kapcsolatotok dinamikája. Sok erőt kívánok a gyógyulásodhoz!

2019. máj. 24. 02:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!