A mai párkapcsolatok nagy részében miért látom azt, hogy a lány tagja mindig-mindig csak negatívakat mond a párkapcsolatról, és az ellenoldali félről, de nem lép ki a kapcsolatból?

Ellenkező nemnél is van ilyen...

Amúgy az én környezetemben volt egy pár ilyen eset, férfiak és nők is voltak a panaszkodó felek. Mind, kivétel nélkül a szülői mintákra vezethetők vissza. Egy testvérpár két tagja, akiknek a szüleik akkor váltak el, amikor 16 évesek voltak.

A férfi tag benne volt egy rossz kapcsolatban, de nem akart szétmenni a nőjével, merthogy ő nem fog szakítani, ő megmutatja a szüleinek, hogy le lehet élni egy kapcsolatot együtt. A sors iróniája, hogy megszületett a gyyerek, és már váltak is.

A női tag meg minden párjával szemben lábtörlőként viselkedett, mert az anyjától ezt látta, és későn váltak. Pszichológus segítségével próbál ezen változtatni.

Egy másik nőismerős meg borzasztóan szeretetéhes, nulla önbizalma van, mert az anyja korán meghalt, és az apja egy igazi érzelmi analfabéta, így bár fizikálisan mindennel ellátta a csajt, lelkileg kb. semmit nem kapott. És az az érzése van, hogy őt senki nem fogja szeretni soha... tök mindegy, hogy a pasi sem törődik vele.

Sajnos én sokáig olyan típus voltam, hogy a barátnőimnek mindig elmeséltem a veszekedéseket, a vitákat, de a jó dolgokat sosem. Így ők is sokszor feltették a kérdést, hogy miért vagyok még vele? Hisz nonstop rossz dolgokat hallgattak róla, mert a jó dolgok természetesek voltak, azoknak nem volt "híre".

Leszoktam erről, miután feltűnt, hogy mindenki azt hitte körülöttem, hogy egy sz*r kapcsolatban élek évek óta, ami nem volt igaz. Igen, néha veszekedtünk, voltak nézeteltérések, nehéz napok, hullámvölgyek de összességében egy jó ember volt és boldog voltam vele.

Mai napig együtt vagyunk amúgy, teljesen leszoktam a problémák kibeszéléséről barátnőkkel, csak a párommal szoktam már.

Mert igen, sajnos vannak. Szerintem mindenhol. Nem adom elő, hogy a mi életünk cukormázas és minden tökéletes, mert hazudnék, de őszintén szeretjük egymást, teszünk egymásért és változunk, ha valamiben kell.

Ha egyébként nem erről van szó, hanem tényleg szar a kapcsolat, ott sok oka lehet. Legjobb barátnőm 3 éve van együtt a párjával akivel a verbális bántalmazás MINDEN fokozatát átlépték már. Mikor veszekszenek (ami hetente minimum előfordul) ordibálnak, olyanokat mondanak egymásnak, hogy "dögölj meg, rohadj meg" és hasonlók. Mégse mennek szét. Szex gyakorlatilag alig van (pedig 22 és 26 évesek), havonta kb 2x fekszenek le egymással, muszájból. Ha épp nem ölik egymást akkor elélnek egymás mellett, az egyik filmezik, a másik játszik. De közös program, randi, minőségi idő? Semmi ilyesmi. És elvannak 3 éve. Próbáltam sokáig észhez téríteni, de utána esett csak le, hogy itt mi a helyzet. Két önbizalomhiányos, önmagukat semmibe vevő ember talált egymásra, mindketten kapcsolatfüggők, inkább elvannak a hullámzó szarban, minthogy egyedül feküdjenek le aludni.

Szóval igen, van akinek a legrosszabb kapcsolat is jobb, mint az egyedüllét.

22N