Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Kinek kéne fizetnie a bútorozást?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kinek kéne fizetnie a bútorozást?

Figyelt kérdés

Párom apukája most szeretne majd venni egy kicsi, olcsóbb, felújításra szoruló házat. Neki már van saját háza, ahol a mostani feleségével lakik, és azt majd a gyerekei fogják örökölni (párom és a két testvére). Ezért vennének közösen a feleségével egy másikat is, hogy ha ő meghal, akkor a feleségének és az ő gyerekének is legyen hova mennie az albérleten kívül.

Viszont azt a lakást ők nem tervezik használni egyáltalán, csak majd miután ő meghalt. Nem tudom, hogy éves, de nem olyan öreg, nem dohányzik, és nincsen semmilyen betegsége, szóval remélhetőleg nem mostanában fog meghalni. A házat és a felújítást ők fizetik.

És mivel ők nem használnák, addig odaadnák páromnak és nekem, hogy lakjunk ott (most albérletben lakunk), és nem kéne fizetnünk semmit, csak a hitel törlesztőjét (ami fejenként csak 25 ezer lenne), illetve nyilván a rezsit.

Viszont a bútorozást nem tudom, hogy tervezték, mert erről nem volt szó eddig. Azt se érzem teljesen jogosnak, ha ők fizetnék azt is, és mi használnánk nagyon sok éven keresztül, meg azt se, ha mi fizetnénk, pedig nem is a mi tulajdonunk lenne. Párom szempontjából még oké, mert mégiscsak az apja, meg ha szakítanánk, ő maradhatna ott egyedül, viszont ilyen esetben én nem szeretném csak úgy otthagyni a bútorokat, amiket én vettem. Na nem mintha szakítani szeretnék, csak ezzel is számolni kell.


Szerintetek mi lenne a legjobb megoldás?



2021. nov. 4. 12:33
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
De, a bútorok, amiket megvesztek, azok a tiétek. Miért ne lenne másé? Miért kéne otthagyni? Állapodjatok meg valamiben a pároddal, hogy ha külön kasszán vagytok, akkor mindenk a saját nevére, számlára vesz bútorokat. A számlát félreteszitek, és nem lehet vita szakítás esetén, hogy mi kié. Esetleg vegyél te több kisebb, könnyebben szállítható dolgot, mint nem tudom, a székek, kis konyhaasztal, ő meg a háromajtós szekrényt, ami inkább marad. Ha meg elköltöztök saját lakásba, akkor viszitek magatokkal a cuccokat.
2021. nov. 4. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Ingosag es ingatlan. Olvass utana ennek a ket fogalomnak.
2021. nov. 4. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Bútort viheted magaddal ha el kell onnan menni vagy ha a pároddal nem működne. Számlákat tedd el. Ennyi a történet.
2021. nov. 4. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
64%
Ti fogjátok fizetni a pároddal a papa feleségének leendő házikójának a törlesztőjét...? Biztos jó lesz ez így? Párod még legalább örököl a másik házból, de Te? Más házára biztosan nem fizetnék havi 25e törlesztést. Meg semennyit.
2021. nov. 4. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
73%
4-es, most mennyivel jobb inkább albérletre kidobni 100-150.000 forintot, mint havonta kifizetni 25.000 forintot a lakhatásért, ami nem mellesleg a törlesztő? Mondhatná azt is az apuka, hogy kedvezményes áron, 25.000 forint lakbérért és rezsiért lakhatnak ott, és ő fizetné ki belőle a törlesztőt.
2021. nov. 4. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
4-es: Jelenleg összesen 180 ezret fizetünk az albérletért, fejenként 90 ezret. És ez a ház se lesz az enyém soha. A 25 ezer nagyon olcsó egy lakásért, sokkal jobban megéri, mint albit fizetni. És ők is kiadnék a házat, amíg nem használják, idegeneknek ennél drágábban, de inkább odaadják nekünk ingyen addig, így se lesz rajta semmi hasznuk, mert csak annyit fizetünk érte, amennyi a törlesztőjük lesz. Szóval szerintem mindenki jól jár. Én meg majd megöröklöm anyám házát. De addig is lakni kell valahol.
2021. nov. 4. 13:28
 7/12 anonim ***** válasza:
35%

azért van esze az öregnek!


veletek kicsengeti a hitelt, és ti még örültök is ennek.

2021. nov. 4. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Lehet, velem van a baj, de én ezzel nem látok semmi problémát. Szerintem így mindenki jól jár. Ők is megtehetnék, hogy kiadják addig ennél drágábban valami idegennek, hogy legyen rajta hasznuk is, de inkább lemondanak arról a plusz pénzről, és odaadják nekünk, mert egyrészt minket ismernek és bíznak bennünk, másrészt ez a mi szempontunkból is teljesen jó ajánlat, hiszen összesen csak havi 50 ezret kell fizetnünk egy lakásért, ahol lakhatunk, ahol nem fog b..szogatni a főbérlő, és nem fognak kirakni egyik napról a másikra. Persze az utóbbi kettőre lenne a legkisebb esély amúgyis, nem is annyira félek ezektől, de mégis benne van a pakliban, ha egy idegentől bérelsz lakást. De akkor is az az előnye, hogy olcsó. Nekem már itt megéri. Lehet, hogy kicsit kissebb, lehet, hogy nem én választom ki, hogy melyik környéken legyen (bár amit kinéztek, az egész jó helyen van), de 25 ezerért nem panaszkodhatok ilyenek miatt. A hitelt meg nekik is fizetniük kell valamiből, szóval ha már mi használjuk úgyis, szerintem így fair.
2021. nov. 4. 13:36
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem értem azt aki azon problémázik hogy velük fizettetik ki....

25000 nagyon kicsi pénz ahoz képest amit amúgy ki kellene fiztetni lakhatásra. Szerintem itt mindenki jól jár.

2021. nov. 4. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nektek, hiszen ti fogjátok használni hosszú évekig. Aztán majd ha költöztök, akkor vihetitek magatokkal ami kell, hiszen az a tiétek lesz. Pont úgy, mintha egy bútorozatlan albérletbe mennétek. Érdemes lehet előre tisztázni, hogy ha szakítotok, akkor mi legyen (kifizeti a részed, elviszed amiket te fizettél...).
2021. nov. 4. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!