Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Nagyon elrontottam? Mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon elrontottam? Mit kellene most tennem?

Figyelt kérdés

A barátommal összeköltöztünk.

De viszont nem külön, hanem a családjával élek most. Anno rengeteg vita bolt belőlük, voltak megjegyzések felém, a párom pedig soha nem állt ki mellettem. Van is egy fajta megfelelési kényszere miattuk. Az utóbbi időben elég sokszor próbál a barátom is a családom ellen beszélni, anyát teljes mértékben utálja.


Régebben súlyos anorexiás voltam, már lassan egy éve tünetmentes vagyok, jobban merek enni. Mivel már nem félek édességet sem enni, van hogy sokat megeszek belőle, a múltkor ezzel viccelődtek is, nekem pedig egyáltalán nem esett jól.

De én nem akarom azt, hogy semmihez sem nyúlok, mert igazából mindent akit jobban megeszek azt én veszem, hiába fizetek nekik, hogy náluk lakik. Igazából jobban is eszek, ha abból eszek amit én veszek meg.


Nekem szokatlan, hogy egymás előtt nagyon sok mindent titkolnak, nem beszélik meg. Stb…


Mielőtt ide nem költöztem volna, sok sertést kaptam, meg hogy “ha én itt vagyok akkor csak a baj van belőlem.” Pedig tényleg semmit nem csináltam akkor sem.


Nem vagyok teljesen magyar, sokszor mondják is előttem, de mindig mondják azt is, hogy engem nem tartanak romának. Csak ugye nekem ez is rosszul esik, mert egy roma akkor is magára veszi, ha nem róla van szó, hanem egy másikról.


Anya teljesen ki van készülve, eszi az ideget. Sok dolgot elmondok neki, de már bánom, mert tudom, hogy neki fáj, ha velem nincs minden rendben.


Igazából sok dolgot leírnék ami itt megy sokszor, de nem igazán merem. ( nem mindig rossz a helyzet egyébként, csak előfordul és gyakran)



2021. nov. 30. 12:11
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
100%
Egy megoldás van, elköltözni anyóstól, apóstól. Mást nem nagyon látok. Tönkre fogsz menni teljesen, ha maradsz, főleg így, hogy a párod sem áll ki melletted.
2021. nov. 30. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 A kérdező kommentje:
Bocsánat a helyesírási hibákért, gyorsan írtam.
2021. nov. 30. 12:15
 3/32 A kérdező kommentje:
A gond az, hogy a barátom sem akar hazaengedni. Elmondta, hogy egyszer költöztet, vissza már nem fog.
2021. nov. 30. 12:16
 4/32 anonim ***** válasza:
100%
Egy tanulság: Anyós/após nyakára NEM költözünk. Ezt az okos emberek tudják. Inkább vegyetek ki közösen albérletet.
2021. nov. 30. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 A kérdező kommentje:

Igazából sokszor én érzem magam hibásnak, hogy biztos én gondolom túl. De minden ismerősöm azt mondja, hogy nagyon rosszul döntöttem. Főleg aki már hallotta velem kiabálni a barátomat.


Anya sírt a telefonba nekem, hogy nem vagyok eldobandó gyereke, és szeretne biztonságba tudni, ő nem így engedett el engem. Azzal már megbékélt, hogy havonta fizetek, de semmi mással nem. A szavakkal amik felém irányulnak meg főleg.

2021. nov. 30. 12:19
 6/32 A kérdező kommentje:
Én albérletet akartam, de a barátom semmiképp nem akart elköltözni. Meg hogy ő egyetemre akar menni, itthon meg neki könnyebb.
2021. nov. 30. 12:20
 7/32 anonim ***** válasza:
100%

Hogy jön ahhoz a barátod, hogy meghatározza, neked mi a jó és hogyan élj? Szerintem menekülj tőle és a szüleitől, amíg lehet, mert már így is teljesen letörték a maradék önbizalmad is.

Ez a pasi egy akarnok macsó, hagyd ott a fenébe és örülj, ha nem lesz visszaút hozzá.

2021. nov. 30. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
100%
Legyen tartásod, önbecsülésed. Veled ne kiabáljon senki. Te is egyenjogú ember vagy. Nem vagy köteles ezt elviselni, ha nem akarsz hosszútávon kiborulni, hagyd ott azt a csürhét. A pasidat is.
2021. nov. 30. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
100%
Én csak egy dolgot tudok mondani: menekülj anyóstól, apóstól és a párodtól is. Anyádnak igaza van. NEM ezt érdemled, amit tőlük kapsz, hanem sokkal jobbat.
2021. nov. 30. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
100%

Vagy albérletbe költöztök vagy szétmentek és elmész egyedül.

De a dolog igy nem maradhat mert az épp elméd fog rámenni ha sokáig igy élsz.

2021. nov. 30. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!