Nők! Kinek mit jelent vagy miben nyílvánul meg az hogy felnéz egy pasira? És most nem csak ilyenekre gondolok hogy le tudja cserélni az olajat a kocsiban.

Apukámon kívül egyikre se. Na de apukám apukám.

Most még fordíthatjuk ezt a nőkre, de akkor is úgy gondolom, hogy nincs nagyon miért felnézni ránk. Alapvető dolgok nem tudnak meghatni.

Nem a rák ellen találtunk fel gyógyszert. Se nem nagyon szegényeken nem segítünk ahogy kéne.

De ha már csodálatra méltó jelenség akkor egyedül olyasmi jut eszembe, hogy segítőkész valaki, igazán jó ember nemeket nem nézve.

Akkor nézek fel valakire, ha látok benne valamilyen emberi nagyságot.

Van kollégám, aki annyira intelligens, szorgalmas és elhivatott, hogy különösebb szimpátia hiányában is felnézek rá, nagyon sokra tartom.

Volt, akit azért tiszteltem, mert roppant kedves és udvarias volt, és a visszautasítást is igazi úriember módjára fogadta el. (Természetesen én is kulturáltan viselkedtem.) Azóta is felnézek rá, amiért sok férfival ellentétben ciivlizáltan fogadta a döntésemet.

A testvéremre azért nézek fel, mert nagyon sokat változott. A hisztis (de nagyon hisztis) tinifiúból megfontolt, céltudatos családapa lett.

En speciel altalaban arra a férfira nezek fel aki nagyon intelligens es az intelligenciáját kamatoztatja is pl szakman belul vagy esetleg vallakozasban, kutatas, letrehoz/megalkot valamit.

Felnezek az olyan ferfira is aki mindent alarendel a csaladjanak, mindent megtesz azert, hogy biztonsagban tudja a családot, lojális a vegsokig a felesghez es imádja a gyerekeit.

Ez a ketto tipus akikre felnezek es csodalattal tekintek.

Az első férfi, akire felnézek, a párom.

Sajnos, az apámra nem lehetett felnézni, alkoholista volt és nőverő, az exeim sem voltak annyira jó emberek, hogy bármi miatt is felnézhessek rájuk.

A párom az első férfi az életemben, akire igazán fel tudok nézni.

Az apja a születésekor felszívódott, az édesanyja egyedül nevelte fel a négy testvérével együtt. Nagyon szegények voltak, tehát ebből adódóan semmit nem örökölt, az édesanyja egy forinttal sem tudta segíteni a felnőtt életben való boldogulását. Ezt nem is várta el, az iskola elvégzése után rögtön elköltözött otthonról és bérelt egy szobát. Hosszú évek alatt össze tudott gyűjteni annyi pénzt, hogy megvett egy lepukkant lakást, amit apránként felújítgatott sajátkezűleg. Közben letette a jogosítványt, vett egy autót, de mindeközben továbbra is minden hónapban félretett annyit, amennyit csak tudott, nagyon megnézte, hogy mire ad ki pénzt; nem vett márkás ruhákat, nem evett étteremben ... stb. Mire megismerkedtünk, már volt annyi megtakarítása, hogy akár egy másik lakást is tudott volna venni. (Igaz, egyre jobban keresett, amit szintén a kitartásának és a szorgalmának köszönhet, mert nem ragadt le a gyártósoron, hanem mindig kereste a fejlődési lehetőséget.)

Nyolc éve vagyunk együtt, de mindig csodálom, hogy hova eljutott önerőből. Amióta együtt vagyunk, már közösek a célok, nekem is volt saját lakásom, így meg tudtuk engedni magunknak, hogy szintet lépjünk és vettünk egy közös házat. Sokszor csak ülünk és nézzük a házat és megállapítjuk, hogy hihetetlen, amit elértünk. Én elsősorban rá vagyok büszke, mert ennek a nagy részét neki köszönhetem, de nyilván nem a készbe ültem bele.

Nem csak a fentiek miatt, az embersége, a kitartása, a céltudatossága, jólelkűsége miatt is büszke vagyok rá és felnézek rá. Sosem ismertem hozzá hasonló embert.