Választanom kell a párom és a karrierem között? Ti mit tennétek?

Tényleg saját, szubjektív véleményeket vártam, hiszen az én fejembe nem lát bele senki. Ebben a kérdésben nincs jó vagy rossz válasz, ezúton is köszönöm mindenkinek, aki időt szánt rá.

Én igazából kiegyeznék egy nagyobb várossal is. Ha nem a régi helyemre megyek vissza, akkor is boldog lennék, ha dolgozhatnék a szakmámban. Az már kiderült, hogy így nem vagyok az és jó eséllyel soha nem is leszek. Egy ambíciókkal teli fiatalnak gondoltam magam és őszintén megmondom lelkileg teljesen taccsra vágott az elmúlt ~fél év. Igenis rányomta a kapcsolatunkra a bélyegét az, hogy hazajöttem és malmozok naphosszat, mert egyszerűen meghülyülük a négy fal között. Akár csúnya a párommal szemben akár nem, én nem azért tanultam 6 évet, hogy utána otthon üljek és azt számolgassam hónap végén még mit is engedhetünk meg magunknak és mit nem. Megpróbáltam, de nem tudom ezt az életet élni.

Kezdőként az előző munkahelyemen sem voltam agyon fizetve, 130 ezer forintot kaptam rugalmas munkaidővel, úgy egyeztünk meg, hogyha meg lesz a mesterdiplomám újratárgyaljuk mind a munkaidőt, mind a fizetésemet. Én ezzel abszolút elégedett voltam, mert tolerálták a tanulmányaimat, emellett pedig rengeteget tanulhattam az életből is.

Jelen pillanat ide aktatologatónak egyszerűsített foglalkoztatásban vennének fel, ami egyrészt alkalmi (ha szimpik vagyunk egymásnak beszélhetünk többről), másrészt örülök, ha havi 60 ezer forinttal jár.

Nem vagyok boldog, nem örülök annak, hogy nincs miért lelkesednem és egy fillért nem teszek hozzá a családi kasszához, pedig szeretnék és a képesítésem is simán meg lenne hozzá. Szerettem csinálni a munkámat és nagyon hiányzik az életemnek ez a része. Nem Budapest és nem az a cég, hanem a szakmám!

A párom és köztem ez az egyetlen konfliktus jelenleg, de ez kicsit kezd elmérgesedni. Ezen felül soha nem volt semmilyen komolyabb problémánk. Egyszerűen elmondhatatlanul fáj, hogy ugyan azt érezteti velem, hogy sajnálja, hogy itt nem boldogulok és szeretne boldognak látni, ennek ellenére semmilyen kompromisszumra nem képes értem/velem.

Ő itt dolgozik, itt van a lakása, itt van a családja, nem megy sehova. Ez nem kifogás... az enyém is itt van és ő tudna boldogulni máshol, míg én itt nem.

A gazdaságába nagyjából beleláttam, mivel jobb dolgom nem volt a tavaszi dolgokat javarészt én intéztem ezzel kapcsolatban. Nem szükséges állandóan ott lennie, túlnyomó részt így is hétvégékre esik minden nagyobb művelet. Ha véletlen nem tud menni akkor is van kit megfűzni, avagy megfizetni, hogy szálljon be helyette. Ezt ugyanúgy megtehetné akkor is, ha 100 vagy 200 km-rel arrébb laknánk, így igazi indoknak ezt sem látom.

Egyszerűen megfogalmazódott fejemben és kimertem mondani, hogy mérhetetlenül önző és nem, így már nem vagyok biztos abban, hogy mellette szeretnék maradni. Jól hangzik az, hogy együtt mindent megoldunk, de ha ebben a mindenben az én boldogságom nem szerepel, akkor talán mindegy is.

Csak az fáj igazán, hogy ez most került elő igazán éles témaként közöttünk és kb. 2 napunk van dűlőre jutni, illetve 2 napom van eldönteni, hogy vele, vagy nélküle. Nagyon szeretem őt, de napok óta vitatkozunk és kezdek kiábrándulni.

Én visszaköltöztem Budapest vonzáskörzetébe, dolgozom, jó fizetéssel, vezető beosztásban, úgyérzem megbecsülnek. Számomra ez nagyon fontos volt, persze ettől függetlenül ott van bennem az űr. A párom kijelentette, hogy vagy én, vagy a költözés, tehát a kapcsolatunk véget ért egy évvel ezelőtt.

Fura, de nem bánom, hogy így alakult. Ő azóta megbánta, hogy ennyire elzárkózott az elől, hogy velem jöjjön. Én minden tekintetben továbbléptem és igyekszem megtalálni a boldogságot a jelenlegi párom mellett.