Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hogyan oldható meg ez a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan oldható meg ez a helyzet és mit tennétek a helyemben? L/23

Figyelt kérdés

4 éve vagyunk együtt a barátommal és már szeretnénk összeköltözni, de ő csak úgy akar, hogy az anyjával. Az apja már régen meghalt kiskorában. Nagyon össze van nőve az anyjával, szinte mindig egy munkahelyen is dolgoznak. Én eleve csak kettesbe szeretnék vele összeköltözni. Az anyját nem is igazán szeretem, mert tavaly nem is dolgozott egy évig, mert csak ivott. Most épp nem iszik, de ki tudja mikor fog megint. Albérletbe laknak, úgyhogy magába gondolom nem tudná fizetni. Úgy veszem észre az anyja fontosabb mint én. Felhoztam, hogy ha gyerekünk lenne akkor mi lenne és azt mondta rá, hogy nem tudja.. Szerintem akkor is az anyja fontosabb lenne. Pedig nagyon szeretjük egymást.

Meglehet valahogy oldani ezt a helyzetet? Vagy inkább engedjem el? Mostanában sokszor eszembe jut, hogy csak az időmet vesztegetem rá, mert később se hagyja ott ugyse.



2015. aug. 16. 08:51
 1/10 anonim ***** válasza:
31%

Nehéz az ügy. De basszus ilyen helyzetben szerintem azt kérni hogy válasszon...Érdekes.

Figyelj az anyukájával akkor mi legyen? Huszon+ évig neveli az anyja, aztán "köszi anyu, viszlát" és már megy is...Jó hát jobbik esetben meglépik ugye ezt is. De így ? Hogy az anyja egyedül maradna, nem tudná fizetni magában a lakást? Mi a jó sz@rt csináljon? Nagyon nehéz kérdés. Én nem is tudnék választani ilyen helyzetben, és nem is irigylem a barátod, mondjuk látod, ő sem tud választani.

Most ha veled lenne ez, te mit választanál? Ha összeköltöznél a barátoddal és egyedül hagynád anyukád jobb esetben utcára kerülne, vagy otthonba? Te költöznél?

2015. aug. 16. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Tényleg nagyon nehéz, és nem tudok tanácsot adni, csak azt mondom, amit én tennék. Ha nem tud leválni az anyjáról, akkor nem költöznék össze vele. Gondolom nem egy öreg, magatehetetlen néniről van szó, aki képtelen ellátni magát, hanem egy aktív nőről, aki inni például tud. És valóban, mi lesz, ha gyereketek születik? Te gyesen, anyuka nem dolgozik, viszont iszik, a párod meg egy fizetésből tart el négyeteket? Nem hiszem, hogy ezt felvállalnám.
2015. aug. 16. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Figyelj ez a pasi komplexusos. Az anyja is gondolom emiatt a ragaszkodas miatt nem alakitott kapcsolatot magának. Nem lesz jobb ha összekoltoztok az anyjanak lesz igaza, már most is mondja, hogy ő a legfontosabb.
2015. aug. 16. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
az anyjának kapcsolatot kellene kialakítania vkivel neki is élnie kellene a saját életét.
2015. aug. 16. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Nos ha az a válasza a gyerektémára, hogy nem tudja... Én ott zártam volna le ezt a kapcsolatot.


Értem én, hogy hosszú kapcsolat, szeretitek egymást stb, de biztos vagyok benne, hogy az anyjával való kapcsolata eddig is mérgezte a kapcsolatotokat, szóval nem vagy azért felhőtlenül boldog.

Ezzel a mondatával pedig aláírta, hogy soha a büdös életben nem fog megváltozni, mindig az anyja lesz a legfontosabb.. a gyereke még talán előrekerülhet a sorban, de hogy te soha nem fogsz az anyja elé kerülni az biztos.


Fiatal vagy, előtted az élet,és még ugyan bőven van időd, de én nem vesztegetném feleslegesen. Ez a kapcsolat pedig az.

2015. aug. 16. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Az igen. Hát lányok, elcsodálkozok rajtatok és a válaszotokon. Na sebaj, saját vélemények, csak érdekes hogyan gondolkoztok a legtöbben.
2015. aug. 16. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Lapát. Vagy anyukát levinni a kocsmába, hátha talál magának egy jó ivócimbit akivel ki tud bérelni egy lakást. Ha összeköltöztök vele a kefélésnek búcsút inthetsz, az alkesz öregasszony okoskodásait hallgathatod minden nap.
2015. aug. 16. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
TerézApa: Semmi gond nincs azzal, hogy gondoskodni akar az anyjáról. Viszont ha a gyerekkérdésre a váll vonogatás és a nem tudom a válasz, akkor köszi, de nem kérek ebből.
2015. aug. 16. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

1Móz 2,24-25


A férfi elhagyja apját és anyját,

ragaszkodik feleségéhez

és lesznek egy testté.


Ezt már a biblia megírta.


Az szép dolog, hogy a gyerek támogatja a szüleit, amennyire erejéből telik, de azt nem szabad senkitől elvárni, hogy a saját életét, és a családját feláldozza, pláne nem, ha az a szülő még méltatlan is az áldozatra.

2015. aug. 16. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Az idődet vesztegeted... a párkapcsolat az kettő ember.

Akármilyen alkesz is anyuka 5-10 éve lehet még.. addig várnátok a családalapítással?

2015. aug. 18. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!