Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hogy lehet "kibírni" ha a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehet "kibírni" ha a másik jelentősen többet keres?

Figyelt kérdés

Jövőre szeretnénk párommal összeköltözni, mester szak alatt. Természetesen dolgoznánk mellette hogy eltartsuk magunkat.

Most nyáron szakmai gyakorlatot csinálunk mindketten. Én valószínűleg nem kapok érte pénzt, ő havi bruttó 250 ezret. Ő informatikai szakon tanul, én jogi-társadalomtudományi vonalon, a mester szakunk is hasonló lesz.

És most belegondoltam hogy tulajdonképpen én ha lejárt az 1 hónap szakmai még maximum 2 de inkább 1 teljes hónapot tudok végig dolgozni, ami átlag diákmunka bér mellett kb 60 ezer de akkor már lehet sokat mondok. Ő meg a nyár alatt 600 körül összeszedne szóval egy laza 10x különbség lesz köztünk, és attól tartok, hogy elnézve a munkaerőpiaci igényeket, ez az első jó pár évben még így is maradna.

Na most engem nagyon zavar már a tudat is, hogy kis csicska leszek mellette, aki kb egy csokit tud magának megvenni, pedig jogsit akarok míg ő dőzsölhet. Mert azt azért nem engedné a büszkeségem hogy ő fizessen mindent meg minden kis sz.rt vele vetessek meg, azért, mert neki van pénze.

Nem látom kizártnak hogy soha ne keressek ennyit vagy többet, viszont ehhez egyrészt kelleni fog egy elég konkrét kifutási idő, nem elég a puszta diploma megléte.

Nem akarok hisztérikának tűnni de kevés dolog zavarja annyira az önérzetemet mint kvázi eltartottnak lenni, az meg csak szimplán rossz érzés lesz hogy hibába néztem ki egy 40 ezres táskát már lassan egy éve, valószínűleg idén sem lesz meg..

Én 20L párom 21F, bő egy éves kapcsolat



2017. máj. 26. 21:11
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
9%

van ez így az életben...megszokod.

De senki nem mondta, hogy Te bizony csak diákmunkát vállalhatsz rongyos 60k-ért, ha érzel magadban magadban elég erőt, akkor elmész üzletkötőnek mondjuk a HOP-On buszokhoz és ha beszélsz idegen nyelveket(amit feltételezek), akkor egy hónapban akár 200k is simán megkereshetsz. Ne sajnáltasd magad, inkább keress valami jól fizető munkát!!!

2017. máj. 26. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 A legrosszabb ***** válasza:
93%
Üdv a magyar valóságban, ahol van pofájuk a diákok, hallgatók szemét 60 ezerrel, a lejelentett, teljes munkaidőben dolgozókét meg 110 ezerrel kinyomni. Aljas módon van kihasználva mindenki. Emiatt is szokott itt gyakran elkerekedni a szemem, amikor huszonéves fiatalok bekommentelik, hogy ők (és/vagy éppen a hasonló korú párjuk) "csak" 500-600 ezret keres per hó. WTF! Biztos, hogy ezek a hozzászólók Magyarisztánban élnek?
2017. máj. 26. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 A legrosszabb ***** válasza:
keresnek*
2017. máj. 26. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
79%

Én ilyenen nem agyalnék. Ha összeköltöztök akkor kaja, rezsi, közös programok az minimum közösen fizetve, vagyis marad neked is.


Mondjuk az hogy te 40ezres táskára vágysz az elég gáz... Talán ha nem a márkás kéne mindenből...

2017. máj. 26. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
58%

Ha ilyeneken agyalsz, az a te hülyeséged, és saját magadat fogod kellemetlen, szorongó helyzetbe hozni vele, amivel a végén csak ártani fogsz a kapcsolatnak. A mi esetünkben én szintén gyakornoki melóért 30 ezer körül kapok, párom ennek körülbelül a 300-szorosát keresi adott helyzettől, hónaptól függően. És mégsem volt soha téma ez közöttünk, mert komoly kapcsolatban gondolkozunk, tehát partnerek vagyunk. Ami azt jelenti, hogy én nem vagyok csicska, ő meg nem kiskirály, hanem segítjük egymást ahogyan csak tudjuk.

"...hibába néztem ki egy 40 ezres táskát már lassan egy éve, valószínűleg idén sem lesz meg.." - ha meg a probléma érzékelésed itt nyilvánul meg a leginkább, akkor hidd el, itt semmi probléma nincsen.

2017. máj. 26. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
85%
5-ös - kilenc miskát keres a párod? Gondolom minden adó rendesen befizetve, ÁFA korrektül elszámolva, sehol egy fiktív számla... :) Korrekt ember lehet, szeretem a magyar vállalkozói réteget. A legtöbb szeret egyedül annyit keresni, mint az összes embere együttvéve! Talán, ha nem volna egy kisvállalkozónak is fontos a kovácsoltvas korlát még a WC-be is, meg a márvány, meg a 7-es BMW, akkor tudnának minimálbér felett is fizetni az embereknek. Ezért is van hányingerem a magyar viszonyoktól. Van egy vállakozó, van 20 embere, keresnek 100.000-et, a főnök meg 10 millót. Ha csak 10%-kal kevesebbel beérnék a pénzéhes dögök, rögvest MÁSFÉLSZER annyit keresnének az alkalmazottak! :P Ha elég lenne csak a havi NYOLCMILLIÓ, akkor minden beosztott KÉTSZER annyit kaphatna... De nem. Mert akkor nem fussa kétévente új X6-ra, meg az asszony se tudna évente új CLA45AMG-t venni, és megszólná őket a szomszéd!
2017. máj. 26. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:

Nem, nem a táska a legnagyobb bajom csak gondoltam érzékeltetném valami kézzel foghatóval :D amúgy előtte egy jó gondolattal ott a jogsi is de mindegy..

Értem én hogy partnerség meg minden, de a tudat zavarna hogy az ő pénzét költöm ha pl 200ért lakunk eszünk stb-csak mondtam egy számot- az 100/fő de ha ő 500at kap akkor neki 400 marad míg nekem a 130ból 30, így nem tudom érződik-e a különbség ami zavar. Hogy ha vennék valamit , akár pont azt a sz.ros táskát akkor a 430-ból senkinek nem hiányozna de nekem ott lenne hogy az 10-ét még hozzá kellett tenni.

De legyen ez cipő/ autó/ műtét/ bármi. A lényeg továbbra is hogy nem érzem jogosnak azt a pénzt élvezni amit nem én keresek meg

2017. máj. 26. 21:50
 8/24 anonim ***** válasza:
100%
"De legyen ez cipő/ autó/ műtét/" - kerdezo teged itt szet fognak szedni rovidesen :D.
2017. máj. 26. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 A kérdező kommentje:

Sejtem, habár műtét alatt én pont lézeres szemműtétre gondoltam de ezt már úgy látom nem mosom le magamról :D

Bezzeg ilyenkor amúgy egy ember nem bír örülni hogy de jó végre egy fiatal csaj aki nem a pasin akar elősködni..

2017. máj. 26. 22:05
 10/24 anonim ***** válasza:
100%

Mi ennyi idősen házasodtunk 2000 éve. Én árokásó voltam napi 3-700-ért a feleségem meg jól fizetett közgazdász havi 3200-ért.

Később nem volt ekkora különbség, de jó sokáig majd kétszer annyit kerestem, mint ő. Nálunk soha ne volt semmilyen feszkó - szeretitek ti egymást?

2017. máj. 26. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!