Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hogy lehet "kibírni" ha a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehet "kibírni" ha a másik jelentősen többet keres?

Figyelt kérdés

Jövőre szeretnénk párommal összeköltözni, mester szak alatt. Természetesen dolgoznánk mellette hogy eltartsuk magunkat.

Most nyáron szakmai gyakorlatot csinálunk mindketten. Én valószínűleg nem kapok érte pénzt, ő havi bruttó 250 ezret. Ő informatikai szakon tanul, én jogi-társadalomtudományi vonalon, a mester szakunk is hasonló lesz.

És most belegondoltam hogy tulajdonképpen én ha lejárt az 1 hónap szakmai még maximum 2 de inkább 1 teljes hónapot tudok végig dolgozni, ami átlag diákmunka bér mellett kb 60 ezer de akkor már lehet sokat mondok. Ő meg a nyár alatt 600 körül összeszedne szóval egy laza 10x különbség lesz köztünk, és attól tartok, hogy elnézve a munkaerőpiaci igényeket, ez az első jó pár évben még így is maradna.

Na most engem nagyon zavar már a tudat is, hogy kis csicska leszek mellette, aki kb egy csokit tud magának megvenni, pedig jogsit akarok míg ő dőzsölhet. Mert azt azért nem engedné a büszkeségem hogy ő fizessen mindent meg minden kis sz.rt vele vetessek meg, azért, mert neki van pénze.

Nem látom kizártnak hogy soha ne keressek ennyit vagy többet, viszont ehhez egyrészt kelleni fog egy elég konkrét kifutási idő, nem elég a puszta diploma megléte.

Nem akarok hisztérikának tűnni de kevés dolog zavarja annyira az önérzetemet mint kvázi eltartottnak lenni, az meg csak szimplán rossz érzés lesz hogy hibába néztem ki egy 40 ezres táskát már lassan egy éve, valószínűleg idén sem lesz meg..

Én 20L párom 21F, bő egy éves kapcsolat



2017. máj. 26. 21:11
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
88%

#5!

Ki a te párod, aki 9.000.000 Ft-ot keres havonta? Csak nem a Pénztáros Lőrinc???

2017. máj. 26. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
61%

Kiscsillag! A hetedik hozzászólás volt az utolsó amit elolvastam és eldurrant az agyam. Nem való neked még a felnőttesdi meg az összeköltözés. Egy párkapcsolatban nem ő meg én, hanem mi vagyunk. Ha közös kassza nem is (??? miért is nem???), de arányosan eloszló zerhek vannak. Mi lesz ha babátok lesz? Ő nem ad bele, mert ő jól keres te meg itt mártírkodsz majd?


Üljetek le, beszéljétek meg, hogy ki hogyan gondolta el a dolgot. De én nőként megunnám ezt az értelmetlen hisztit.

2017. máj. 27. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 omba ***** válasza:
100%

Én azt látom inkább a problémádnak, hogy az anyagi igényeid messze meghaladják a lehetőségeidet.

Én beláttam, hogy semmi szemműtét, marad a szemüveg - kibírható.

2017. máj. 27. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
100%
Én havi 1,5 millió nettót keresek, a párom 100 ezer alatt. Ráadásul ő hozott magával 2 gyereket a házasságba (van közös is). A helyzet nehéz volt eleinte, de az évek alatt egyre jobban belerázódunk. Ha az ember elfogadta a helyzetet, onnan kezdve már könnyebb. Ami a legnehezebb, hogy ilyen nagy különbségnél nem biztos, hogy működik a közös kassza, a külön kassza viszont meg pont a nagy különbség miatt nem jó. Egyéni rendszert kell kialakítani.
2017. máj. 28. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
100%

Egyetértek egy korábbi válaszolóval, a te - egyéni - legnagyobb problémád, hogy messzebbre nyújtóznál a takaródnál.

Havi 130-ból nem fogok 40ezres táskát kinézni, még a 10ezres kategóriában is óvatosan válogatok.

Havi 130ból nemhogy szemműtéten nem gondolkodtam, de még a kontaktlencse ötletét is elvetettem, miután kiszámoltam, mennyi lenne a havi költsége.

Nem tudom, milyen családból származol, mert ez lehet a családi háttér jó/rossz hatása is (kinek mi), de elsőnek azt kell megtanulnod, hogy mik a saját határaid, addig kár bármibe belevágni.


Egyébként az együttélést lehet úgy is csinálni, hogy nem 50-50, hanem arányaiban adtok bele a közösbe. Ha pl. duplaannyit keres, mint te, akkor 33-66 a közös költségek megoszlása. Nyilván neked még így is jóval kevesebb "zsebpénzed" marad, mint neki, de arányaiban így reális - nem húzod le, nem élősködsz a másikon, de mégsem dobsz bele mindent a közösbe.


Nálunk mondjuk én keresek többet (kifejezetten az összeköltözés kedvéért váltottam munkát), de ezért cserébe önként vállalom fel a több költséget. Nem mondom, hogy nem esik rosszul, hogy duplaannyi fizum van, mint anno, és mégsem jut magamra, de valamit valamiért.

2017. máj. 29. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
14%

Aki szidja a vallalkozokat az probaljon meg mukodtetni egyet es utana beszeljen. Es meg jo hogy a vallalkozo tobbet mer keresni mint az alkalmazottai elvegre azert alapit ceget hogy jobban eljen ez vilagos nemde? Az allam van olyan kedves elvenni a bevetled 3/4-et kabe alapbol es a tobbi magyar szokasrol es viszonyrol meg ne is beszeljunk.

Nem mindenki afacsalo (bar nem vagyok ezen sem meglepodve hogy sokan csinaljak, ennek is oka van) vagy olajszokito vagy politikus aki vallalkozik, es szegyen hogy az ilyeneket tartjak altalanositva "magyar vallalkozonak" ami mar kabe lassan akkora sertes lesz mintha ciganyoznak.

2017. máj. 30. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
74%

Bruttó 250 nem olyan nagy pénz, 600ezret maximum úgy spórol meg ha négy hónapot végig dolgozik és egy fillért nem költ közben semmire. Informatikai területen ráadásul a 250 nettóban szokott kezdődni, mint kezdőbér.


Én amúgy nettó 250 ezret keresek, és nem gondolkozok így sem 40 ezer forintos táskában, pedig vehetnék, de pazarlásnak érezném összesítve. Eleve nagyon beteg nekem az egész felfogásod, mi az, hogy csicska leszel, aki nem tud csokit venni? Miért, mert az általad választott szakon végzel gyakornoki munkát kevés bérért, a szakmai előmenetel érdekében? Vagy szerinted az alacsony bérezésű emberek mind csicskák? Miért gondolod, hogy ő a nehezen összespórolt pénzét el akarja verni? Mi van, ha leköti állampapírban öt évre és felhasználja lakásvásárláshoz?

Miért gondolod, hogy akinek sok pénze van, annak az az első dolga, hogy seperc alatt elköltse valami értelmetlen dologra? Ha jogosítványt akarsz, miért gondolkozol összeköltözésen, olyan helyen, ahol havi 200-at kell fizetni? Ráadásul úgy, hogy a saját bevételed mindössze 60ezer?


Azt sem tudod merre van az arra, nincs pénzügyi terved még a saját életedre sem, de már a pasid pénztárcája miatt aggódsz... Kicsit higgadj le, találd ki TE mit szeretnél, és arra készíts tervet, ne arra, hogy a pasid mit fog majd csinálni az ő pénzével, és ez téged hogyan befolyásol majd.


Egyébként pedig szerintem nincs kiábrándítóbb annál, minthogy ha meg akarod hívni életed szerelmét egy kva üdítőre 200 forintért, ő pedig nagyképűsködik, hogy önálló független nő (valószínűleg a szülei nyakán, havi 60 ezres bevétellel :)).

2017. máj. 30. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 A kérdező kommentje:

Na jó, akkor mondom eddig mit tudok:

-Gyakornoki állása van, szakmai gyakorlat = NINCS diplomája, úgy azért szerintem nem akkora sz.r az a br 250

-Nekem is gyakornoki lesz, csak nem kapok érte fizetést

-A 60 az amit kapok még júniusra ösztöndíj + diákmunka+ félretett pénz kb beosztva, gondolhatjátok, ha a páromtól szégyellek pénzt kérni, akkor a szüleimtől főleg, hogy felneveltek..

-nem látom át miért ne akarhatnék jogsit azért mert nincs JELENLEG 200am lakhatásra

-Pesten költöznénk össze, aki lakast lakbérrel+kaucióval + rezsivel tud olcsóbbat, szóljon már legyen szíves, mert én eddig nem nagyon láttam

-az a 40 ezres táska látom úgy szúrja mindenki szemét mintha még sose akart volna senki tengerparton nyaralni minimálbérből:D

-párom valóban nem sok mindenre fog költeni hiszen az édesanyjával lakik, az ő dolga hogy befekteti/elszórja/párnahuzatban tartja de potenciálisan tudna ennyit félre tenni


Ami tehát továbbra is a gond, hogy az zavar hogy én nem tudnék tisztán 50%ot kívánni a közös élet anyagi terheiből. Erre vártam konstruktív hozzászólásokat, néhányat kaptam is, köszönöm.

2017. máj. 30. 16:14
 19/24 anonim ***** válasza:
80%

#18, félreérted a válaszokat is.

" én nem tudnék tisztán 50%ot kívánni a közös élet anyagi terheiből. Erre vártam konstruktív hozzászólásokat,"


- hiába várod: nincs.

Azért nincs, mert nem áll módodban és nem is nagyon fog a későbbiekben sem, a szakmáitok lényegesen eltérő bérezése miatt.

A tengerparton nemigen van minimálbérből ÉLŐ honfitársunk, az is félreértés.


De a legnagyobb félreértésed, amire többen igyekeztünk figyelmeztetni, hogy egy szerelemre épülő kapcsolatban nem százalékolunk. Az a bank, vagy részvénytársaság.

2017. máj. 30. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 A kérdező kommentje:

Igen, azt hiszem értem így, mire gondoltok, megpróbáltam a saját szokásos nézőpontomtól elvonatkoztatni.

Az lehet az oka, hogy tulajdonképpen anya nevelt egyedül öcsémmel, és ő nagyon kiszámolt mindig mindent? Mármint úgy kellett könyörögni egy kis (havi 1000ft, 3 éve!!) zsebpénzért, illetve azzal is utána fillérre el kellett számolni..lehet azért van bennem ilyen görcsös elszámolhatnék?

2017. máj. 30. 16:54
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!