Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Higgyek neki? Kicsit hosszú,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Higgyek neki? Kicsit hosszú, de érdekes sztory.

Figyelt kérdés

Lassan 5 éve vagyunk együtt a párommal. Kezdetben minden nagyon jó volt, voltunk nyaralni 2x is, amit mind ő fizette mert én még középsulis voltam és nem volt semmi pénzem. Eleinte jártunk moziba, étterembe, együtt mentünk vásárolni, kirándulni, voltunk barátokkal is szülinapi party-n meg biliárdozni, állatkertbe, többször voltunk 2-3 napos hétvégén mikor melyik városban. Az első év után el akart jegyezni, de mivel én akkor még csak 18 éves voltam korainak tartottam, ezért azt mondtam neki hogy majd később, talán pár év múlva, fiatal vagyok még. Annyit kell tudni a páromról, hogy volt előttem 2 komolyabb kapcsolata, egyik 3 év másik csak fél év, és mind a 2 lánynak vett gyűrűt, de az Ő állítása szerint azért, mert a lányok erőltették a dolgot. Szerintem azért akart eljegyezni akkor 18 éves koromban, mert meg akart fogni magának. Nagyon féltékeny is volt abban az első 2 évben. Aztán azóta eltelt lassan még 3, én már pedzegettem 1 évvel ezelőtt is a témát, hogy örülnék egy gyűrűnek, és jó lenne az is ha kifejezné ezzel, hogy velem képzeli el az életét és komolyan gondolja velem. Az volt rá a válasza, hogy majd akkor veszünk közösen gyűrűket, ha lesz melóm és félre tudok tenni rá. Meg hogy előtte 1 évet együtt akar velem élni, hogy milyen lesz. Én mind a 2 dolgot h*lyeségnek tartom, mert 1. lenne pénzem hogy vegyek gyűrűt, van annyi félretéve. 2. miért muszály karikát venni? azt lehet később is lagzira, az is elég lenne ha csak én kapnék eljegyzésit.

Szóval az utóbbi években már nem olyan mint eleinte. Már nem járunk sehova, folyton csak a munkályának él, dolgozik állandóan, szinte alig vagyunk együtt csak este, de akkor is vagy gépezik vagy alszik vagy tv-zik és akkor csendbe kell lenni. Már nem is féltékeny, nem tart attól hogy esetleg elveszíthet. (én nap mint nap beutazok a tőlünk 30km-re lévő nagyvárosban hol fősulira hol dolgozni, neki meg a munkája otthon van, ami egy kisebb falu, ezer fős)

Van egy kis gong még. A családunk nem éppen olyan, hogy támogatnák az eljegyzésünket. Ugyanis a szülei nem kedvelnek( de párom régebbi barátnőit meg egyenesen utálták) Az én szüleim meg furcsák... De szerintem nem a családon múlna az hogy el akarj-e jegyezni vagy sem...

Közben pedig már párom ott tart, hogy vett egy elég nagy felújításra szoruló házat és ott is folyton tevékenykedik. Sokkal jobban érezném magam és sokkal jobban kivenném a részem a munkából ha tudnám hogy már a menyasszonya vagyok. De igy kicsit úgy érzem hogy furcsa a dolog. Minek dolgozzak egész hétvégén egy házon, ami az övé, és még csak a menyasszonya sem vagyok?

Közben meg az összes fősulis bulit kihagyom, soha nem megyek sehova a barátnőkkel pedig folyton hívnak. Ha megemlítem páromnak hogy elmennék esetleg, akkor azt mondja jó oké menjek, de akkor ő szakít velem. Miért nem enged el bulizni?? (kb évente 3-4 alkalommal lenne kedvem, de akkor sem megyek)

Szerintetek el akar jegyezni vagy egyáltalán feleségül venni a barátom?? Miért nem teszi még meg? Nem akarom erőltetni, azt akarom hogy az ő döntése legyen, de én már nagyon szeretném. És igazából attól is félek hogy kiteszem szívem lelkem érte, ő meg majd faképnél hagy akár még az éven??

Beszéltem már vele erről az egészről, de ő azt mondja hogy majd 2év múlva akar eljegyezni és rá 1 év múlva lagzi. HIggyek neki???


2011. márc. 13. 17:35
1 2 3 4
 21/38 anonim ***** válasza:
95%

Jajjj....

"Az ember akkor korlátozza le a másikat ha szerelemes és attól fél hogy a másik talál jobbat!"

Nem!! Az ember akkor korlátozza le a másikat, ha NEM szereti, csak birtokolni akarja, mert kapcsolatfüggő és önbizalomhiányos. A korlátozás kizárja a szeretetet és a szerelmet.

2011. márc. 13. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/38 anonim ***** válasza:
24%
Szerintem érdekessé vált a kapcsolatotok nagyon,nekem az jön le,hogy eleinte ő akarta jobban ezt a kapcsolatot most meg te.Az eljegyzésről anyit,hogy az után is faképnél hagyhat,meg bármikor,tudod bárki bármikor kiléphet egy kapcsolatból mindentől függetlenül.A buliról anyit,hogy NEM KELL KÜLÖN JÁRNI BULIBA ÉVENTE 3-4 ALKALOMMAL SEM.MERT AZÉRT VAGYTOK EGY PÁR HOGY MINDENT EGYÜTT CSINÁLJATOK,kÖNYÖRGÖM NÖLJ MÁR FEL TE KIS HÜLYE LEÁNY!SZERINTEM A PASI TUDJA JÓL MILYEN NAIV VAGY ÉS KI IS HASZNÁLJA ÉS TUDOD MIT JÓL TESZI!!!!!!!
2011. márc. 14. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/38 anonim ***** válasza:
94%

"Könyörgöm nőj már fel" kommentelőnek üzenem, hogy nyugodtan lehet külön járni szórakozni. Ha te a pároddal hasonló érdeklődésű vagy, akkor neked tök jó, de azért mert a páromat nem lehet elrángatni színházba vagy koncertre (vagy ha eljön végigfikázza az egészet és ezzel elrontja számomra is az egészet), nem fogok örök életemre lemondani róla. Én meg be nem tenném a lábam egy diszkóba, irritál a zene meg az emberek akik ott vannak, mégsem tilthatom meg a barátomnak, hogy járjon ha akar. Mindenki másképp vezeti le a stresszt, más kapcsolja ki. És ennek már a kapcsolat elején tudatában kell hogy legyen mindkét fél, és elfogadni a másik a szükségleteivel együtt!

Attól hogy két ember szereti egymást, még nem lesznek egymás fénymásolatai ugyanazokkal a vágyakkal és tulajdonságokkal. Sosem kényszeríteném olyasmire a párom, amit nem akar, vagy csak azért tenné meg hogy nekem örömet okozzon, miközben magában kényszernek érzi az egészet.

Szóval kérdező, nyugodtan jársz a barátaiddal amerre szeretnél, attól hogy a párodat nem érdekli az ilyesmi, még neked is jár a kikapcsolódás. Ő lehet ugyanezt eléri egy focimeccs bámulásával, vagy sörözéssel a sarki kocsmában, de nem vagyunk egyformák, és ha vágysz a szórakozásra, később nagyon meg fogod bánni, hogy kimaradt az életedből. 40 évesen már nem lesz ugyanaz..

2011. márc. 14. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/38 anonim ***** válasza:
79%

18 évesen összejöttem 1 pasival. 6,5 évig voltunk együtt, ő is állandóan féltékenykedett, ha elmentem valahova, hívogatott, sms-eket írt, hogy érezzem jól magam, meg reméli többet nem lát, sok boldogságot, stb. Ha felhívtam, ordibált, rámcsapkodta a telefont... (Nem bulizni voltam, hanem céges vacsorán, továbbképzésen, volt kolléganőm esküvőjén.. Szóval olyan helyeken, ahol az ember nem kapkodhatja fel percenként a telefonját.)

Mindig ígérte, hogy majd ekkor meg akkor elvesz, aztán persze nem lett belőle semmi. Amikor felvetettem neki, hogy megígérte, akkor azt mondta, hogy a viselkedésem miatt nem érzi még úgy, hogy itt az ideje, ha nem tetszik nekem, akkor szakítsak vele. Aztán egyszer vett egy gyűrűt, de ez volt a legtöbb, amit megtett. És nem volt eljegyzés, sőt, direkt kijelentette, hogy nem eljegyzésre szánta!

Szóval csak elfecséreled az idődet, ahogyan én tettem.

Gondolom a másik 2 barátnőjét sem vette el, csak gyűrűt vett nekik.

Szerintem ne higgy neki! Ha el akarna venni, akkor tenne érte lépéseket. Pl. milyen már, hogy te vedd meg a spórolt pézedből a gyűrűt??? Az eljegyzési gyűrűt a pasinak kell megvennie. Ok, ha az esküvőt felesben fizetitek, de legalább a gyűrűt neki kell(ene).


A helyedben olyan gyorsan lépnék mellőle, amennyire csak lehet. Minél tovább húzod, annál nehezebb lesz.

2011. márc. 16. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/38 A kérdező kommentje:
Kedves Utolsó! Köszönöm hogy leírtad saját tapasztalatodat, mindig szívesen olvasom az ilyeneket. Nemtudom mi lesz... már beszéltem vele erről a minap, és tervbe sincs nála még véve az eljegyzés :(
2011. márc. 17. 16:46
 26/38 anonim ***** válasza:
67%
Szerintem ennek csak örülhetsz. Nem értem miért mennél hozzá egy ilyen emberhez. Garantált a válás. Bár már most jól bírod...
2011. márc. 17. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/38 anonim ***** válasza:
67%
5 év után kicsit furcsa hogy a házat nem közösen vettétek, vagy nem is tervezitek az oda való beköltözést. Biztos akar téged ez az ember? Nem lehet hogy valaki másra vár? És addig veled van.
2011. márc. 25. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/38 anonim ***** válasza:
77%
Szerintem nagyon naív vagy. Az a pasi, aki azt mondja, hogy "majd akkor veszünk közösen gyűrűket, ha lesz melóm és félre tudok tenni rá" szerinted mit mond majd ha a gyerekét várod? Hogy nem keresel annyit mint ő, így ne is egyél annyit? Ha az őszinte véleményemre vagy kíváncsi, röptesd meg az embert gyorsan, és bulizz a fősulin, hidd el, ennél csak jobbat kaphatsz.
2011. márc. 26. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/38 anonim ***** válasza:
82%
Ha ennyiért elhagyna, hagyjon.
2011. márc. 26. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/38 anonim ***** válasza:
76%

Járj el bulizni, legyél csinos. Azért mert ő ellaposodott, és nem tervezi megosztani veled a céljait, illetve bevonni abba, attól neked még nem kell és nem is szabad besavanyodnod! Mi az, hogy nem mehetsz el bulizni vagy tök mindegy bárhova a barátnőddel szórakozni? A szeret, megbízik benned. Nekem ez inkább önző zsarnokoskodásnak tűnik. És mi az, hogy 2 év múlva akar eljegyezni? Miért nem most? Attól még nem kell 1 hét múlva esküvő... De jobb is, hogy nem jegyez el. Hagyd ott. Szerintem a kapcsolatotok ellaposodott, találsz nála jobbat is.

De akkor miért akar lekorlátozni? Az ember akkor korlátozza le a másikat ha szerelemes és attól fél hogy a másik talál jobbat!

Szerintem áltatod magad azzal, hogy majd fúde megjön az esze, hogy megdícsért az unokatesód.....stb. A párod gyengének és befolyásolhatónak tart, és ha mégis ki akarnál mozdulni, akkor megfenyeget és működik is. Nem szeret. Soha nem mondott ilyet a férjem, hogy elhagy, ha együtt ebédelek a legjobb barátommal, vagy elmegyek egy buliba a barátnőmmel. Én is elengedem őt fiús hétvégére a gyerekkori haverjaival. Nem ettől fogjuk megcsalni egmást. Sőt! Ha megfojtják egymást a párok, akkor sokkal valószínűbb, hogy az egyik ki akar törni a rabságból. Remélem nálad is eljön ez az idő, és megjön az eszed. A párod önző, kicsinyes, és nem vall magas intelligenciára a gyerekes féltékenykedése. Szerintem hagyd ott...

2011. márc. 26. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!