Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » 4 éve együtt élünk, és azt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

4 éve együtt élünk, és azt mondta évekig, hogy majd akkor kéri meg a kezem, ha lesz ház, és pénz rá. Csak terelés volt?

Figyelt kérdés
Most vettünk pár hónapja saját házat. Huszonévesek vagyunk. 4 élünk együtt, sok mindent megéltünk, és imádjuk egymást. Eddig mindig mondta a párom, hogy akkor kéri meg a kezem, ha lesz saját otthon, kocsi, és pénz gyűrűre... amit meg is értettem, nem erőltettem a dolgot. De valamelyik nap kibukott a valódi véleménye. Tesójának mesélte előttem, hogy kap plusz prémiumot a munkahelyén, és nem tudja, mire költsük. Mondta neki viccelődve, hogy legyen leánykérés. Erre ő: ugyan, az ráér majd 3-4 év múlva.... és nem értem az egészet. Mitől fél?? Az elköteleződéstől? De hiszen már 4 éve "házaspárként" élünk, papírok nélkül. Minden nap finomakat főzök, rendet tartok a lakásban, bármikor tudunk órákat dumálni, szórakozni, és még igazi, klasszikus álompár vagyunk együtt. Mi a baj? (bocsi a kisregényért... .)
2011. okt. 21. 13:12
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
33%
Szerintem ne erőltesd a dolgot a pasik nem szeretik, én is már lassan 3 éve együtt élek a párommal és 5 éve vagyunk együtt, szeretnék majd házasodni de megvárom míg ő is így gondolja hiszen akkor tudom biztosra hogy igen ezt akarja nem pedig csak ráerőltetés, sok olyan példa volt már hogy összeházasodtak akik előtte hú de megvoltak aztán mi lett belőle, azért ad egy frusztrációt hogy ha itt valami elromlik akkor annak hosszú ügye lesz(persze azért nem kell erre gondolni de mi van ha igen)Mindennek eljön az ideje, szerintem várd ki és ha nem számítasz rá akkor lesz igazi meglepetés, és ki tudja lehet azért mondta mert ott voltál... ne azért legyél valakivel hogy feleségül menj hozzá hanem mert szereted és az papír nélkül is pont ugyanannyit ér.
2011. okt. 21. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
85%
A kisregény terjedelme rettentő messze áll a te irományodétól... de a kérdésre válaszolva, ami a legkézenfekvőbb: ne kombinálj, kérdezd meg tőle kerek-perec, és mondd el, hogy ez neked fontos, stb. Beszélgessetek...
2011. okt. 21. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
17%
Ha 4 éve "házaspárként" éltek együtt akkor minek a házasság kérdem én? Egy papírba vagy szerelmes vagy belé?
2011. okt. 21. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
54%
fél a kötöttségtől. attól hogy onnantól mindenképp együtt kell maradni. én is igy voltam. aztán furcsa mód 9 év után összejöttem egy másik lánnyal akinek 6 hét után megkértem a kezét. 1 éve vagyunk házasok. az akkor élerttársam szeretettel még mindig szeretem. valahogy régen féltem a házasságtól.azért azt mondom ha erőlteted és akkor is nemet mondd akkor nem te vagy nekem az igazi. az exemmel mi is álompárnak voltunk kikiáltva de mégsem éreztem azt mint a nejemnél már 6 hét után akiről tudtam na ő lesz a feleségem
2011. okt. 21. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim válasza:
77%
Igen, beszélgess el vele. Sajnos mi Nők és a férfiak felfogása, hozzáállása különböző a házasság intézményéről. Nekik egy kötelezettség, ha már az asszony akarja... Nekünk, főleg ha évek óta házasként élünk, de házasok nem vagyunk, akkor pedig egy gesztus, egy bizonyíték a férfi szerelméről, megbecsülésérő. Mondd el neki, hogy mit jelent ez számodra, ismertesd vele, hogy tulajdonképp nem lesz rosszabb, nem fogsz megváltozni, és mivel már van közös vagyonotok (ház, ingóságok stb. )esetleges válásnál ebben a helyzetben sem lenne egyszerűbb semmi, hiszen vagyon megosztás már van élettársaknál is. Járd körbe a témát, hogy nem akarod lekötni, nem változik semmi, gondolom most is hűséges hozzád, együtt élitek a napjaitokat, együtt hoztok döntések. Próbálj a szerelmeddel hatni rá. Én is így tettem, 3 éve élünk együtt, augusztusban volt az esküvőnk, és minden szép mint előtte, büszke vagyok a Férjemre!
2011. okt. 21. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
Szerintem el kellene beszélgetni, mik a közös hosszútávú céljaitok. Ha egyezik, ok, ha nem, akkor fölösleges az időt "pocsékolni", mert később megbánja mindkettőtök, ill. az, amelyik enged a másiknak.
2011. okt. 21. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
100%
Ha olyan jó a kapcsolatotok, akkor miért nem mered megkérdezni ezt tőle?
2011. okt. 21. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:

Hát van sok jó dolog abban amit írtak, hogy beszélgetni kell róla, meg körüljárni a tmát, meg vagy-vagy alapon "kideríteni" az igazságot...

Én ezek mellett úgy gondolom, hogy egy férfi vagy akar házasodni, vagy nem.

És nekem (is) a házasság egy "felvállalás" mások előtt, nem rabiga hanem egy kötelék. Erőltetni nem szabad, hogy azért vegyen el, mert annyira akarod....csak hát ha már magától nem akarja, az kicsit érdekes.

Na mindegy. Ha amúgy boldogok vagytok, talán nem számít a dolog, hogy mikor kéri meg a kezedet?

2011. okt. 21. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
100%

"De hiszen már 4 éve "házaspárként" élünk, papírok nélkül. Minden nap finomakat főzök, rendet tartok a lakásban, bármikor tudunk órákat dumálni, szórakozni, és még igazi, klasszikus álompár vagyunk együtt. Mi a baj?"


Semmi baj nincs. 4 éve álompár vagytok papírok nélkül is, akkor minek erőltesse? Neki így is nagyon jó, köszöni szépen.

2011. okt. 21. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
29%

"Most vettünk pár hónapja saját házat."


Kinek a neven van a haz?


37F

2011. okt. 21. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!