Miért görcsöl rá ennyire NÉHÁNY fiatal lány az eljegyzésre, esküvőre?

Egy kapcsolatból könnyebb kilépni, mint egy házasságból. Szeretnék, ha a fiú lehorgonyozna mellettük, egyfajta biztonságérzetet ad nekik, hogy házasságban élnek, és a párjuk szereti és komolyan veszi őket annyira, hogy házasságra adja a fejét.

Görcsösen ezt persze nem előnyös, de egy idő után úgyis kiderül, akar-e a férfi házasodni, vagy sem.

Engem nőként érdekelne ez. Soha nem görcsöltem rá, nekem elsősorban a kapcsolat minősége számított, azaz hogyan bánnak velem, jól érzem-e magam a kapcsolatban.

A görcsölést én sem értem, főleg, hogy gyakran hallom a kérdésben feltételezettektől, hogy "így mutatja ki, hogy szeret".

Nekem inkább a mindennapokban mutassa ki azzal, hogy odafigyel rám, olyanok a tettei, ne egy napig kelljen csak megerőltetni magát.

Ami szerintem többet ér és komolyabban meghatott, mint az esküvő: este felsóhajtottam, hogy húúú, de ennék egy Kit-Kat-et, nagyon rákívántam.

Reggel, mire felébredtem ki volt a készítve a kávé (koffeinfüggő vagyok) és mellette két Kit-Kat. Nekem ez jobban kimutatja a szeretetet, mint egy esküvő.

ez a kitkatos nagyon aranyos :)

nekem is hasonló ember a párom. a csillagokat lehozná, ha azt kérném :)

fiatal, 24 éves lány vagyok, és a hátam közepére nem kéne egy esküvő. a mindennapok számítanak.

egyébként is visszásnak tartom, hogy egy érzelmi alapú kapcsolatról papírt írjak alá. ha igazán szeret, akkor együtt maradunk, megoldjuk a felmerülő problémákat. ha menni akar, ne a papír tartsa vissza, meg a társadalmi elvárások.

az én értékrendem szerint sokkal nagyobb büszkeség és dicsőség együtt maradni valakivel házasság nélkül.

van gyűrűnk, tettünk egymásnak egy szóbeli fogadalmat, de nekem ez sokkal többet számít, mint egy "szerződés". mondtam neki, hogy én örök menyasszony maradok, ő meg örök vőlegény :)

az a baj, hogy sok lány annyira akarja akarja az esküvőt, hogy közben a lényegre elfelejt figyelni, és elveszíti a párját. tényleg nem éri meg.

Kövezzetek meg. Lehet, hogy nincs igazam.

Nem vagyok az a fajta ember, aki szerei siettetni a dolgokat. Egész apró koromban elhatároztam, hogy 1× szándékozom férjhez menni, de akkor végleg. Szóval jól kell választanom. :) A jó választáshoz meg ugyebár idő kell. Szóval nem siettetek semmit. Azt is észre vettem, hogy ha valamire rágörcsölök, tökéletesen akarok valamiből kihozni, az tuti nagyon rosszul sül el.

Mindezek ellenére fontos nekem az esküvő. Fontos, mert lányságom végére így tehetek pontot :) Fontos, mert talán minden lánynak jár a fehér ruha és, hogy egy napig ő legyen a legszebb és mindenki ráfigyeljen.

Számomra ennek még nincs itt az ideje. Talán nemet is mondanék, ha most megkérne a párom. Viszont akkor abban a pillanatban, amikor ismerősök esküvős fotót nézem a facbookon engem is elkap a hév.

Szóval számomra nem verseny, mert ész érvekkel le tudom magam állítani, de talán valaki annak tekinti. Semmi másért csak azért az egy napért.

én olyan rágörcsölős vagyok,mert ez az oldal még nem szólalt meg..Én vállalom,h ilyen vagyok.

Nálam tudom,h a neveltetésemből adódó volt ez a vágy,arra,hogy van valaki,akit társamnak szeretnék egy életre,akkor azzal ne csak együtt éljek,hanem igenis legyünk házasok.Engem úgy neveltek,h a házasság érték,az a kapcsolat koronája(megjegyzem,nem csak a levegőbe beszéltek eddig 27év boldog házasság őket igazolja).Én erre vágytam,és tudtam,h megtaláltam azt az embert,akivel mindezt képes leszek megvalósítani..Számomra ezért volt fontos a házasság,párom hasonló értékekkel rendelkező családból származik,így tudtam,h neki is fontos. 3év együttélés után én elkezdtem mondogatni,h azért jó lenne,ha tudnám,h a kapcsolatunk tart valamerre...(és igen jók voltak a mindennapok,de nekem valami hiányzott)Nem akartam még esküvőt,csak tudni,h ő is úgy gondolja-e velem az életet,ahogyan én,és igen,egy idő után elviselhetetlen hárpia lettem,borzasztóan viselkedtem,de nekem fájt,nagyon...Én nem zsaroltam szexszel,vagy azzal,h elhagyom,hiszen ŐT akartam,nem házasságot valakivel...De olyan bizonytalannak tűnt abban a helyzetben minden..szóval én "csak"rátelepedtem,duruzsoltam a fülébe....Na,ennek meg is lett az eredménye,sok veszekedés,és egy "szakítás",én elköltöztem(egy félrelépés is befigyelt részéről),azt szerettem volna,h gondolja át az egész kapcsolatunkat,h engem akar-e,akarja-e folytatni...Piszkosul szenvedtem,és azt mondom ilyen formában nem éri meg.

Én tisztában voltam azzal,h nem jó,amit csinálok,sőt,h kifejezetten rossz,rengeteget hadakoztam saját magammal is,hogy nem vagyok normális,de iszonyúan bántott dolog,különösen azért,mert tudtam ugye,hogy ő is házasságpárti,csak nekem már üldözési mániám lett és úgy éreztem,h nem én kellek neki,csak jó vagyok,míg nem jön a nagy szerelem...persze az igazság csak annyi volt,h fiatalok voltunk..

Szóval én pl. ezért görcsöltem rá ennyire a témára,nem a ruha,a lagzi vagy a felhajtás érdekelt,hanem az,h férj és feleség legyünk egy életre,mert mint írtam engem úgy neveltek,h ezzel lesz teljes a kapcsolat...

amúgy szerettem/tem annyira,h egy idő után feladtam volna érte az "elveimet",de az biztos,h nem lenne ugyanilyen a kapcsolatunk,mint most..

Mellesleg azóta összeházasodtunk,gyereket vállaltunk,és boldogan élünk..

Szerintem sok lány úgy gondolja, hogyha eljegyzi és elveszi a párja, valamit letett az asztalra, bizonyíthatja, hogy kell valakinek. Beteljesült az álma, amiről kislány kora óta álmodott. Netalántán ezzel akarja helyrehozni a kapcsolatát: esküvő vagy szakítás.

A magam részéről úgy gondolom, hogy az esküvő egy fontos lépés a kapcsolatban, nem valaminek a vége (" nah ezt letudtam, végre elvett") hanem a kezdete. Sokkal több felelősség, kitartás és kompromisszum. Esküvő utáni reggelen ugyanúgy tele lesz a mosogató és a szennyesláda, nem folytatódik az előző napi álom habos habos ruhával és emeletes tortával. Innentől kezdve megpecsételted az életed valaki oldalán, kitartasz mellette minden áron, hiszen Ő az, akit választottál a világ összes embere közül, hogy az életed része legyen és te az ő életének.

Gondolom ezt én komoly kapcsolatban, 24 évesen