Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Szerintetek helyesen cselekedt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek helyesen cselekedtem vagy totál összezavartam a párom?

Figyelt kérdés
Arról van szó, hogy többször beszélgettünk már az eljegyzésről, de az utóbbi pár hónapban én többször felhoztam neki, elmondtam, hogy karikagyűrűt szeretnék, illetve hogy jól esne már így 7 év után, tehát végül is nyaggattam. Fiatalok vagyunk még, tini szerelem a miénk, de stabil és erős eddig. Minden ismerősömet eljegyezték már, és talán irigy voltam. De most úgy érzem megvilágosodtam, láttam itt egy kérdést, ugyanez volt, hogy fiatal pár, a csaj egyetemista, mint én és azt akarja, hogy eljegyezze a párja 6 év után. És jöttek a válaszok..és teljesen igazat adtam mindenkinek, hogy felesleges még, mivel anyuci és apuci pénzeli, taníttatja, esküvő úgy sem lenne még vagy 3-4 évig stb. Nem lakunk együtt, nincs közös kassza, nincs munkám, tehát semmi alapunk sincs, csak a szerelmünk. Elmondtam ezt a páromnak, hogy ne haragudjon hogy mindig felhoztam az eljegyzést, láttam rajta, hogy nem akar túlzottan ebbe a témába belemenni, túlzásba estem, nem kell sietni, és leírtam az érveimet. Annyit mondott, hogy picit fél tőle, mert idegen lenne ez a szerep neki, de ez nem azt jelenti, hogy nem akarja, de hozzátette, hogy ezekben az érvekben is sok igazság van. Egyébként elárulta, hogy már egyszer elhatározta, hogy megkér, de pont akkor gyűjtött saját kocsira én meg mondtam, hogy most ne törődjön semmivel, halasszuk el, vegyen kocsit. Aztán jöttem a témával megint, most meg azt mondtam neki, hogy még várjunk, nem kell az a gyűrű. Szerintetek totál hülyét csináltam magamból vagy így a helyes?
2014. jan. 2. 22:44
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
49%

Nem, csak ne kattogj rajta tovább.


"karikagyűrűt szeretnék"

Amíg csak ennyit jelent,jobb is neked is hogy nem történik meg.

2014. jan. 2. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:
31%
Nem zavartad össze..ne aggódj! Ennyi idő után tuti ismer annyira,hogy tudja mit érzel. Vagyis: szeretnéd,de egyenlőre neked is korai,csak ha már mindenkinek van,akkor nekem is kell alapon. Én a babyvel vagyok így most. Néha úgy érzem nem akarok még,máskor meg alig várom,hogy rúgjon már a pocakomban. Remélem segítettem! :)
2014. jan. 2. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 anonim ***** válasza:
25%
Ha bacotársak vagytok akkor tényleg semmi értelme eljegyzésnek, házasságnak. Ha meg ugy érzitek, hogy család akartok lenni, 7 évvel a hátatok mögött kellene az a megerösités a kapcsolatotoknak.
2014. jan. 2. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 anonim ***** válasza:
63%
Ne foglalkozz ezzel ennyit. Jó, hogy megmondtad, hogy házasságban képzeled el az életed. Van aki nem szereti a házasságot, mint formát. Honnan találja ki a barátod, ha nem mondod. De többször nem kell felhoznod. És legfőképpen ne erőltesd. Mert aztán úgy jársz mint mi. Addig nyaggatott vele a barátnőm, hogy bár bujkált bennem valami kis ellenérzés, de meg sem tudtam fogalmazni mi, úgyhogy végül inkább igent mondtam, azaz megkértem a kezét, összeházasodtunk. 10 évvel később már tudjuk, hogy nem kellett volna, és most megpróbálunk új lappal indítani, majd kiderül sikerül-e.
2014. jan. 2. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 A kérdező kommentje:
Első: természetesen nem csak ennyit jelent, ez lelkileg is sokat jelentene nekem, hisz ez egy hatalmas lépés lenne számunkra.Csak hát tudván a tényeket, és most hogy kinyögte, hogy neki idegen ez a téma, inkább kivárok.
2014. jan. 2. 23:11
 6/29 A kérdező kommentje:
4-es: Hú, köszönöm, ez hasznos volt számomra...igen én is ettől félek, hogy ő nem 100%-osan akarja és aztán gondunk lesz csak belőle..na ezt nem akarom..nem akarom ráerőszakolni, csak kicsit elszaladt velem a ló...az jó jel, hogy ő is akarja, de párom még egy nagy gyerek :) persze tud komoly lenni, de azt hiszem nagy falat most még ez neki...nektek nagyon sok sikert kivanok!
2014. jan. 2. 23:18
 7/29 anonim ***** válasza:
41%

Kedves 3-as! A "bacotársak" (elhiszem, hogy nem trágárkodunk, de ez így akkor is irritáló) és a "családot akarunk" között azért van egy kis átmenet, nem gondolod???


Nincs semmi gond, kérdező. Tudjátok, hogy mit érez a másik, most már ne firtassátok tovább egy darabig. Kapcsolódjatok ki, figyeljetek egymásra, élvezzétek a szerelemet. :)

Egyébként teljesen megértem a helyzeted. Mi is 7 éve vagyunk együtt, szintén fiatalon jöttünk össze és nálunk sem volt még eljegyzés. Minden klappol. Sőt, én is átestem korábban egy hasonló időszakon, csak én már azóta nem pörgök annyira a témán.

2014. jan. 2. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 anonim ***** válasza:
88%

Itt csak az a probléma, hogy ez felmerül benned, idézlek: "Minden ismerősömet eljegyezték már, és talán irigy voltam."

Szóval most akkor miért is akarod azt az eljegyzést és a többit?


Bocs, hogy ezt kérdeztem, nekem és másoknak végülis ez teljesen mindegy. Az a fő, hogy magadat és a párodat ne csapd be, tehát ezért kérdeztem, hogy azért majd gondold át magadban!

Sokan házasodtak már hosszú tiniszerelem után fiatalon, aztán felnőttek és 30-40 évesen rájöttek, hogy baromira nem illenek össze, mások a céljaik, és váltak el tömegével. Persze akadnak szerencsés kivételek is, az sem kizárt.

De az biztos, hogy abból jó kapcsolat még sosem származott, amikor valaki azért vett rá valaki mást, hogy házasodjon vele, mert az összes ismerőse is házas...

2014. jan. 2. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 anonim ***** válasza:
100%
Ja, és természetesen nem ez az "összezavarás" szokott az alapprobléma lenni, azért ezt nem is említettem. Mondhatni hanyagolható momentum.
2014. jan. 2. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 A kérdező kommentje:

Köszi.

Utolsó: persze, hogy nem csak az ismerőseim miatt akartam ennyire :) Ez csak rátett egy lapáttal, mindig láttam és azt gondoltam, hogy vajon nekem milyen lesz, mikor lesz a nagy pillanat..és hogy mi már 7 éve együtt vagyunk és mire várunk még. Önzőség és hülyeség, de bízom benne, hogy mi jobban járunk így.

2014. jan. 2. 23:35
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!