Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Szerintetek jogosan haragudott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek jogosan haragudott meg a barátom?

Figyelt kérdés

Fél éve vagyunk együtt, néhanapján szóba kerül az eljegyzés. Hozzáteszem, hogy ő szokta felhozni a témát.

(volt már neki egy menyasszonya, azzal a lánnyal 4 évig voltak együtt és már az első évben eljegyezte)


Tegnap találkoztunk a volt barátnőjével és valahogy elkezdtünk a kapcsolatukról beszélgetni. Akkor mondta el, hogy ő eljegyezte a volt barátnőjét.

(azt tudni kell róluk, hogy a csaj szakított a barátommal) Én rögtön megkérdeztem tőle, hogyha nem szakított volna vele a barátnője, akkor ő még mindig vele lenne. Gondolkozás nélkül rávágta, hogy igen, mert nagyon szerette. Akaratlanul is nagyon rosszul esett, de inkább nem mondtam neki semmit.


Pont aznap este tudtam meg, hogy az egyik kolléganőmet eljegyezték. Erre a barátom azt mondta, hogy ő nem látja akadályát nálunk is egy eljegyzésnek...


Akkor ott kibukott belőlem minden. Hogy nem akarok a második lenni a sorban. Nagyon könnyen osztogatja a gyűrűt. És hogy hülye, meggondolatlan dolgokat csinál. Velem vígasztalódik stb...Elég sok mindent vágtam még a fejéhez. Ő erre csak annyit mondott, hogy ne csináljam feleslegesen a cirkuszt és, hogy ezzel most nagyon megbántottam. Azóta nem beszélünk.


Tudom, hogy kicsit túlzásba vittem, de én fel nem foghatom ezt a dolgot. Jó esetben az ember ezt nagyon megfontolja, mert én úgy vagyok vele, hogyha már eljegyez valaki, akkor ne évekig "csak" menyasszony legyek.


Ti hogy reagáltatok volna?

Nem könnyű megítélni, hiszen nem ismertek minket, de egy külső szemlélő mindig jobban látja a dolgokat. Jogos volt a "kirohanásom"?



2015. aug. 21. 12:37
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
96%

Ha kozted meg a volt baratno kozott eleg ido telt el akkor feleslegesen borultal ki.

De abban igazad van,hogy jobnan megkellene fontolnia,hogy mikor jegyez el valakit es miert.

18/L

2015. aug. 21. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Sajnos nem telt el elég idő, szakítottak és rá kb. 4 hónapja jöttünk össze. Ezért is zavar ez az egész!
2015. aug. 21. 12:46
 3/14 anonim ***** válasza:
60%

Hát, ha segít valamit, mi a barátommal 2 évig voltunk együtt. a 2 év augusztusában jegyzett el, aztán rá kb 3 hónapra szét is mentünk. Azért mert neki jött egy másik csaj. Én meg amennyire vártam az eljegyzést, annyira nem dobott fel mikor ott volt a gyűrű az ujjamon. Fura nem?

Szóval azt hittem, ha eljegyez, akkor valami nagyon áttörő érzés fog következni, de nem így lett, sőt.

Ő nagyon szeretett engem, bár ő teljesen magától hozta fel az eljegyzést, mi sosem beszéltünk róla.

Szerintem teljesen felesleges a múltat felhozni, feszegetni, annak sosincs jó vége.

A párodnak előtted volt élete, ezt neked el kell fogadni, és evvel azt is, hogy eljegyezte a volt barátnőjét.

Ez kb olyan, hogy férjemnek az esett nagyon rosszul (sosem beszélt róla, csak egyszer egy összekapásunk után a fejemhez vágta, hogy bezzeg én nem vetettem volna el a gyereket, ha terhes lettem volna az exemtől, tehát magyarul ő arra lyukadt ki, hogy én akartam az exemtől gyereket) Ez így is van, igaz, valóban nem vetettem volna el, mert ellenkezik az elveimmel, csak éppen mindig azt felejtette el a számításból, hogy mégsem lett, vajon miért? :) sőt nekünk (férjemnek és nekem) lett 2 gyerekünk.

Te is így fogd fel, lehet, hogy szerette a barátnőjét.. de ha annyira szuper lett volna minden, akkor helyre tudták volna hozni a kapcsolatot, meg tudták volna beszélni, hogy ne legyen vége. És te nem kerülsz a képbe sehogy. De nem így történt. Biztos volt valami oka, amit nem feltétlen fog elmondani neked a párod, főleg ebből kiindulva ahogy reagáltál.

Tenni annyit tudsz, hogy elnézést kérsz és elmondod neki, hogy mindenkinek van előélete és te ezt igyekszel feldolgozni/elfogadni. És a saját érdekedben többé nem beszélsz a múltról. Semmilyen formában.

2015. aug. 21. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
60%
*és mi decemberben jöttünk össze a férjemmel :D
2015. aug. 21. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

Igen, már belátom, hogy hol rontottam el. Nem jó a múltat feszegetni.

De tényleg akaratlanul is rosszulesik!


Főleg az, amit utána mondott. Ja, tényleg azt ki is feljtettem a történetből. Azt mondta a vita végén, hogyha akarnám sem jegyezne már el. Mert ezekkel a megnyilvánulásaimmal teljesen elrontottam mindent.


Köszi, hogy végigolvasátok. Sokat segített a kommentetek, már csak abban is, hogy már látom mit rontottam el.

2015. aug. 21. 13:08
 6/14 anonim ***** válasza:
83%

Lehetett akár jogos is. 1 év után eljegyezni túl gyors, 3 évig utána úgy maradni túl lassú. Utána meg azt mondja, hogy "nincs akadálya" az eljegyzésnek. Akkor jegyezzen el, ha mindenáron feleségül akar venni. De mindezt már megint fél év után. Szemmel láthatólag kötelességének érzi, hogy eljegyezze a nőt akivel jár. De csak kötelességnek. Azzal nincs tisztában, hogy ő maga mit szeretne. Akkor pedig lehet, hogy tényleg az exet.


Meg az is lehet, hogy vihar egy kanál vízben. Neked kell érezned, hogy rajong-e érted. Fél év után ott kell tartanotok. Ha még nem, vagy már nem, akkor annyi. Ha igen, akkor meg minek érzed magad másodiknak?

2015. aug. 21. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
83%

Ahány ember, annyi gondolkodásmód. Nekem furcsa, hogy nem mondta el korábban, hogy előtted már eljegyzett mást. (szerintem ez olyan dolog amit meg kell osztani azzal akivel komolyan gondolja az ember a kapcsolatát) Illetve az is furcsa, hogy ilyen hamar úgy érezte megint megkér egy másik lányt. Van egy olyan érzésem, hogy ez csak vigasz, amiért a másik csaj otthagyta, ő pedig bizonyítani akar, hogy lehet mással boldog olyannyira, hogy eljegyzés történik. Azt sem zárnám ki, hogy féltékennyé akarta tenni az exét.


Az ex vőlegényem volt hasonló. Engem 3 hónap után kért meg (én 7 hónappal később otthagytam, hosszú hogy miért) a lényeg annyi, hogy évekkel később megkeresett, újra össze akart velem jönni, de nemet mondtam. Egyrészt azért mert már férjnél voltam akkor is, másrészt pedig amiatt ahogy elváltunk anno. Csúnya szakítás volt. A lényeg, hogy panaszkodott nekem, mennyire magányos, utánam volt 3 barátnője, de fél éven belül mind otthagyta. Azt is elmesélte, hogy mindegyiknek megkérte a kezét...aztán megcsalta őket, ahogy velem is tette. Az nem derült ki, hogy őket is bántotta e szakításkor, mert nem akartam tudni sem róla. De minden barátnőjét megkérte, és mind otthagyta. Ebben azért lehet valami....


Szerintem beszélj a barátoddal mennyire veszi ezt a dolgot komolyan, mert abból amit leírtál, a körülmények, az eltelt idő alapján nem igazán hiszem. Ilyen hamar nem gyógyulhattak be a sebei, ha valóban szerelmes volt. Ha azt mondja igen, akkor vagy hazudik neked, és még mindig az exét szereti, vagy sose szerette annyira amennyire mondta. Így pedig szintén hazudott.

2015. aug. 21. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
38%
Szerintem a barátod komolytalan. Amit az exével csinált, az is az, és amit veled, az is. Nem úgy tűnik, hogy azért akar eljegyezni, mert veled tervezi az életét, hanem inkább csak bizonytalan saját magában, és azt gondolja, hogy az eljegyzés biztonságot ad. Én sértőnek találnám a helyedben és semmiképp nem találom jogosnak az ő megharagudását.
2015. aug. 21. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
76%

Ez az ,,igy mar nem is jegyezlek el" eleg gyerekes megnyilvanulas, mintha az eljegyzes neked lenne kegy... Volt itt egy kerdes, tobbszor is, amiben a ferfi az eljegyzest erzelmi szarolaskent probalja hasznalni. Felhozza a temat, aztan ha a no nem ugy viselkedik, ahogy o szeretne, akkor azzal jon, hogy ,,hat igy nem is foglak eljegyezni". Mi van?!


A multat tenyleg nem szabad bolygatni, de arra jo lenne rajonnod, hogy miert is borultal ki tulajdonkeppen ennyire. Nem erzed, hogy szeretne? Attol meg, mert azt mondta, hogy ha a csaj nem szakit vele, egyuttlenne most is vele, szerintem nem jelent semmit, hiszen nem o dobta, hanem a csaj ot. Egyebkent nekem is fura ez az 1 ev utan eljegyzes, de 3 evig no eskuvo.

2015. aug. 22. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
*zsarolaskent
2015. aug. 22. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!