Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » A barátnőm nagyon szeretné,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőm nagyon szeretné, hogy megkérjem a kezét, de én nem szeretnék házasodni, mit tegyek? 23F

Figyelt kérdés

A barátnőmmel, akit nagyon szeretek, 4 éve járunk. Az őszinte valóság az, én mindig mondtam neki, már a kapcsolatunk legelején is, hogy nem szeretnék házasodni. Nem szeretnék gyereket sem, mert úgy érzem, nem lennék jó Apuka. Az életcélom teljesen más, mint a családalapítás. Ő ezt elfogadta, sőt, gyakran mondta, ő sem szeretne házasodni.


Ennek elenére, tegnap, mintha kicserélték volna. Egész nap arról beszélt, hogy egyik barátnőjének megkérték a kezét és milyen boldog, illetve, hogy mennyire örül ennek. Este pedig, folyamatosan arra utalgatott, ő is boldog lenne, ha megkérném a kezét, mi több, ki is mondta sírva, könnyes szemmel:


"De ugye egyszer meg fogod kérni a kezem, Édesem?"


Én azt feleltem neki, hogy tudja jól, nem szeretnék házasodni és már a kapcsolatunk legelején is megmondtam ezt a dolgot neki, emiatt pedig elkezdett zokogni. Borzalmasan éreztem magam, nem tudtam megvígasztalni. Egész este sírt és nagyon csalódott, szomorú volt és magába zárkózott.


Mit tegyek? Mi lenne a helyes?


2016. aug. 17. 08:48
1 2 3 4 5 6
 1/60 A kérdező kommentje:

Elnézést, lemaradt egy fontos információ, a barátnőm 24 éves. És azt is meg kell említenem, hogy tegnap, amikor sírt, azt mondta:


"Ha soha nem fogod megkérni a kezem, akkor csak pazarlom az időmet! Én szeretnék Anyuka lenni!"

2016. aug. 17. 08:50
 2/60 anonim ***** válasza:
7%

kompromisszum ....


kérd meg a kezét legyen egy eljegyzési vacsora sok vendéggel családdal

de a házasság tabu ezt szögezd le ott és akkor

2016. aug. 17. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/60 anonim ***** válasza:
87%

Ha tényleg így érzel, ne másítsd meg a döntésed.

Meg fogod bánni, annak meg nem sok értelme van, hogy eljegyzed aztán rá pár hónappal kimenekülsz pl egy megcsalással a kapcsiból.

Nőként (!) azt mondom, ha tényleg biztos vagy abban, hogy így szeretnéd, tarts ki emelett és ülj le konkrétan beszéld meg vele, hogy ne várjon erre, biztos nem fog bekövetkezni, nem ringatod hiú ábrándokba.

Lehet menet közben ő meggondolta magát és mégis vágyik mindarra, amire te nem.

Tisztázzátok! Nyíltan, őszintén. Mert az elkövetkező napok úgy fognak telni, hogy lesz egy láthatatlan feszkó a levegőben, ami nagyon megkeseríthei a mindennapokat.

2016. aug. 17. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/60 anonim ***** válasza:
84%

Akkor hagyd ott. Látszik, h ilyen szinten nem passzoltok. Mások a távlati célok... Ne raboljátok egymás idejét!


Ha meg annyira szereted, akkor kössél kompromisszumot, mondjál le bizonyos elvekről, és kérd meg a kezét!! Nem olyan nagy dolog ám, és a szerelmedért igazán megteheted!! Sőt ennél még nagyobb dolgokat is. Amúgy meg attól még, h megkéred a kezét, nem feltétlen kell még feleségül is venned.. Vannak akik évekig csak jegyben járnak.

2016. aug. 17. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/60 anonim ***** válasza:
25%

kérdezz meg tőle h mióta feltétele a gyerekvállalásnak a házasság ?


am meg ha az elején tisztáztad h se nem házasságot se nem gyereket nem akarsz és ebbe ő belement akkor te korrekt voltál

ö meg változik


vagy szétmentek emiatt vagy képesek vagytok valamilyen kompromisszumra egymással

mondjuk még 23-34 évesen nem korai még a gyerekvállalás ?


mondjuk saját tapasztalat h aki azt mondta h nem lesz jó apa érdekes h pont azok akik tényleg azok lettek

aki meg nagy elánnal nekiállt az meg kifújt fél év alatt

2016. aug. 17. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/60 anonim ***** válasza:
65%

szerintem a barátnőd rosszul választott, te nyílt lapokkal játszottál tudta, hogy te nem akarsz házasságot és gyereket, most meg fáj neki, hogy hoppá "te nem akarsz házasságot és gyereket"...

hát figyelj meg kell beszélnetek, ha egyikőtök sem akar engedni, akkor nem egymást keresitek...vagy valamelyikőtök kompromisszumot köt...


23F

2016. aug. 17. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/60 anonim ***** válasza:
88%

3-as vagyok, semmi értelme annak, hogy eljegyezd aztán x év múlva még mindig nem történik semmi. Ez kb átverés, szájbetömés, nem valós szándék és nem fair!

Az eddigi 4 évre való tekintettel legyél korrekt, ahogy most ő kifakadt, te legyél őszinte, hogy nem akarod.

Meg fogja érteni, lehet hogy vége lesz, de az is lehet, hogy csak elragadta a hév a barátnője miatt és minden a régi lesz.

Persze mindezt akkor, ha valóban nem érzed magadtól mindenféle ráhatás nélkül, h el kell venned őt...

2016. aug. 17. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/60 anonim ***** válasza:
37%

Nagyon fiatalok vagytok még a házassághoz. Ezt kellene megértenie.

Nagyon sok házasság végződik válással főleg ha fiatalon házasodnak.

Sose értettem én se miért kell ezt sürgetni. Papírok nélkül is lehet boldog két ember.

N

2016. aug. 17. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/60 anonim ***** válasza:
95%

Hát, szerintem ez egy olyan helyzet, amiben nem lehet jó kompromisszumra jutni. Ez az eljegyzés, de nincs esküvő dolog még csak-csak működhet, de a gyerek kérdést hogy oldják meg? Jó, teherbe ejtelek, de aztán majd adjuk örökbe? Bocsi, ez kicsit morbid volt, de hirtelen ez jutott eszembe hülye példának :D


Szóval ha egy nő anyuka akar lenni, az teljesen természetes, sőt, normális dolog! És ettől senki nem foszthatja meg őt! Oké, hogy 23 éves vagy kérdező, és ez a véleményed akár még változhat, pl ha 30 akárhány éves leszel, de nem biztos. Én személy szerint nem várnék, hogy hátha, mert ha mégsem, akkor ott lennék 30 x évesen, teljesen megtörve, hogy a párom még mindig nem akar gyereket, kb kezdhetnék új életet, egy új kapcsolatban, reménykedve, hogy egyszer tényleg anyuka leszek.


Ha benned ez ennyire biztos, és ennyire elhatároztad magad, hogy nem szeretnél soha apuka lenni, akkor engedd el a kedvesed, ne foszd meg attól az örömtől, hogy anya legyen!

2016. aug. 17. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/60 anonim ***** válasza:
59%
Üljetek le beszélni és ha úgy alakul szakítsatok. Nagyon mást akartok a jövőben.
2016. aug. 17. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!