Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » A barátnőm nagyon szeretné,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőm nagyon szeretné, hogy megkérjem a kezét, de én nem szeretnék házasodni, mit tegyek? 23F

Figyelt kérdés

A barátnőmmel, akit nagyon szeretek, 4 éve járunk. Az őszinte valóság az, én mindig mondtam neki, már a kapcsolatunk legelején is, hogy nem szeretnék házasodni. Nem szeretnék gyereket sem, mert úgy érzem, nem lennék jó Apuka. Az életcélom teljesen más, mint a családalapítás. Ő ezt elfogadta, sőt, gyakran mondta, ő sem szeretne házasodni.


Ennek elenére, tegnap, mintha kicserélték volna. Egész nap arról beszélt, hogy egyik barátnőjének megkérték a kezét és milyen boldog, illetve, hogy mennyire örül ennek. Este pedig, folyamatosan arra utalgatott, ő is boldog lenne, ha megkérném a kezét, mi több, ki is mondta sírva, könnyes szemmel:


"De ugye egyszer meg fogod kérni a kezem, Édesem?"


Én azt feleltem neki, hogy tudja jól, nem szeretnék házasodni és már a kapcsolatunk legelején is megmondtam ezt a dolgot neki, emiatt pedig elkezdett zokogni. Borzalmasan éreztem magam, nem tudtam megvígasztalni. Egész este sírt és nagyon csalódott, szomorú volt és magába zárkózott.


Mit tegyek? Mi lenne a helyes?


2016. aug. 17. 08:48
1 2 3 4 5 6
 11/60 anonim ***** válasza:
79%

Semmi mást nem, mint hogy átöleled és beszélsz vele. Arról, hogy tudnia kell jól, te hogyan állsz a kérdéshez, mert többször is elhangzott az álláspontod. Az övé most változott, ami nem baj, mindenkivel megesik, főleg ilyen fiatalon. De te még mindig ugyanazt tartod, amit négy évvel ezelőtt.

Azt pedig el kell döntenetek mindkettőtöknek, hogy mennyire szilárd a jövőképetek vagy éppen mennyire alakítható, belefér-e még az egymással való kapcsolatotok vagy nem.

2016. aug. 17. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/60 anonim ***** válasza:
10%

az eljegyzés értelme az h biztosítod róla h vele akarsz lenni

kvázi egy kapocs, egy szándéknyilatkozat, a folytatásra

nem törvényszerű h eljegyzés végén házasság van


spec ha azt nézem akkor én 18éve vagyok eljegyezve

felfogtam h nem akar házasságot - cserébe ezt kértem megkaptam

volt egy nagy családi ismerősi vacsora és buli, gyűrű csere (amit azóta is mindketten hordunk) de jogi szintre nem emeltük a kapcsolatunkat

gyerek is csak 9 év együtt járás/élés után lett

én akkor 28 voltam


23/24 évesen meg egyetemista sok ember munkatapasztalat kb 0

hova akar még gyereket ?

2016. aug. 17. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/60 A kérdező kommentje:

Az őszinte valóság az, hogy tényleg nem szeretnék házasodni. Az én életcélom a művészetekhez köthető, ugyanis a festészet az életem. Az életcélom az, hogy sikeres és tehetséges festő legyek, nekem úgymond, a festményeim az utódaim, nem egy gyermek. Minden nap festek, művészeti iskolába jártam és ameddig élek, ez lesz az életcélom.


Jelenleg azt érzem, el kell engednem a Kedvesem. Nagyon szeretem őt, de nem lehetek önző, amiért én nem szeretnék gyereket. Nincs jogom megfosztani őt ettől a boldog és szép dologtól, neki olyan srác kellene, aki szeretne Apuka lenni.


Nagyon fog hiányozni ő nekem, imádom ezt a csodálatos lányt, de én úgy gondolom, ha egy srác nem szeretne 100 százalékosan, tiszta szívből gyereket, akkor nincs értelme gyermeket vállalni. Ez rossz lenne nekem, a feleségemnek és a gyereknek is.


A családom már évek óta tudja, hogy nem szeretnék gyereket és nekem a festészet az életem, elfogadták már, nagyon szeretnek így is, mi több, Anya, Apa, és testvérem is is azt mondja nekem folyamatosan, "Nem való neked gyerek és nem is szeretnél, nincs ezzel semmi gond, mi így is nagyon szeretünk téged! Neked a festészet az életed"


Nekik bizony ott van már az unoka, bátyám megházasodott és van kislányuk, tőlem SENKI nem várja e, hogy legyen gyerekem.

2016. aug. 17. 09:12
 14/60 anonim ***** válasza:
82%

Itt nem lehet kompromisszumot kötni, nem lehet félig házasodni. Szerintem te végig korrekt voltál, nem árultál zsákbamacskát, és a barátnőd is elfogadta ezeket, sőt, ő is így állt a dolgokhoz. Nyilván a barátnő esküvője meghozta kedvet, hiszen ez rendszerint a menyasszonyról szól, ő van a figyelem középpontjában, és minden kislány arról álmodik, hogy királylány lesz (később beérik ezzel az egy nappal is, mikor felébrednek az álomból).

Az érzelmi zsarolásnak (sírás, magába zárkózás, durcázás) meg nem szabad felülni, ez alapszabály. Ha egyszer beadod a derekad (tehát olyat teszel, hogy ami mellett eddig kiálltál, és azt most eldobod egy hirtelen hangulatváltozás miatt), onnantól kezdve rendszeres lehet a zsarolás, hiszen eléri vele az adott illető a célját.

Én azt mondom, legyél férfi, állj ki magadért. Ha nem akarsz házasodni, meg gyereket vállalni, akkor ne tedd, mert egy életre megbánhatod. És egy párkapcsolat sem ér annyit, hogy megérje feladni magad, és végigvinni rossz szájízzel.

2016. aug. 17. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/60 anonim ***** válasza:
100%

Az lesz a legjobb, ha szépen elválnak útjaitok, mert ennek így a továbbiakban nincs értelme.

Ő tényleg csak pazarolja az idejét, ha arra vár, hogy meggondolod magad. Te meg jobb, ha nem vállalsz úgy gyereket, hogy nem akarod, mert annak csak válás lesz a vége, a lány meg egyedülálló anya marad.


A házasság terén még csak-csak lehet kompromisszumot kötni, de a gyerekvállalás esetén ilyen nincs, hogy kicsit vállaltok is gyereket, meg nem is.


Nem ugyanazt képzelitek el, nincs közös jövőtök, jobb lezárni ezt a történetet.

Sose áltattad, hogy egyszer elveszed, és családotok lesz, nem hányhat semmit a szemedre. Hagy elmenni.

2016. aug. 17. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/60 anonim ***** válasza:
12%

Én mondjuk ezzel úgy vagyok, hogyha tényleg, őszintén szereted a barátnődet, akkor minden erőddel azon kellene lenned, hogy boldoggá tedd. Jelen esetben nyilvánvaló, mi tenné boldoggá.

Megértelek téged is, hiszen te nyílt lapokkal játszottál, ő ennek tudatában ment bele a kapcsolatba. De önzőnek tartalak, jössz a festészettel satöbbi...

Ha igazán szeretnéd, megtennéd ezt érte.

2016. aug. 17. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/60 anonim ***** válasza:
28%
Ő abban a hitben volt hogy megváltoztat vagy megváltozik majd a véleményed.Lehet nem boldog és látta a barátnőjét meg a sablonos mű boldogságát és azt hiszi hogy akkor minden tök szupi lesz....Még gyerek a barátnőd.Dobálja a szvakat és nem tudja hogy mekkora súlya van.Gyereket akar.Van munkája?Feltudja nevelni?Nem tudja mivel jár.Tudja hogy hogy működik a házasság intézménye?Szerintem semmit nem tud.Csak azt hogy minden jó,minden happy.
2016. aug. 17. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/60 Noren1989 ***** válasza:
35%

#14essel, meg tibcsi052-vel egyetértek teljes mértékben.

Álomvilágba ringatta magát évekig...

2016. aug. 17. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/60 anonim ***** válasza:
100%

nyilván összejöttetek 19-20 évesen. akkor a fene gondolta,hogy tényleg nem akarsz gyereket és nem akarsz házasodni. gondolom úgy volt vele,hogy úgyis változik ez még. vagy lehet akkor még a barátnődet sem érdekelte ez a téma.

de azóta eltelt 4 év. változtatok. a barátnőd már szeretne házasodni és szeretne gyereket.

te nem akarod egyiket se.

így nem sok értelme van a kapcsolatnak. de ez csak az én véleményem. üljetek le és beszéljétek át. te is gondold meg,hogy biztosan nem szeretnél gyereket? mert ha így van, nincs azzal baj,de akkor el kell engedni a barátnődet. mert ez hosszabb távon nem fog menni, téged fog okolni,hogy nem lehet anyuka. te meg hát nem tudsz mit tenni a helyzettel,ha nem akarsz gyereket nem.

a házasság téma más tészta. ott én még el tudok képzelni kompromisszumokat,hogy az egyik fél enged. de a gyerekvállalásban nincsen kompromisszum.vagy lesz vagy nem.

2016. aug. 17. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/60 anonim ***** válasza:
59%

19 éves voltál, mikor összejöttetek. Akkor én is megesküdtem volna az életemre, hogy soha nem akarnék gyereket. Most is még csak 22 vagyok, és egyelőre nem akarok, de már úgy érzem, hogy később, pár év múlva talán lehet szó róla, ha addigra akarom és késznek érzem magam.

Tizenévesen még nagyon sokan tök máshogy gondolkoznak, mint később.

Mondjuk ha valaki kijelenti, hogy nem akar házasodni, akkor nem nyaggatom..


Azt elárulod, hogy MIÉRT nem akarsz tulajdonképpen házasságot? Mert ha csak fölöslegesnek tartod, de különösebb gondod nincs vele, akkor belemehetnél, de ha van valami konkrét ellenvetésed, akkor nem érdemes magadra kényszeríteni.

2016. aug. 17. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!