Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Tudja hogy rosszul esik hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tudja hogy rosszul esik hogy nem kéri meg a kezem. ☹️Számára nem fontos, számomra igen. Mit tennél?

Figyelt kérdés

3 éve együtt vagyunk, pár héten belül megszületik a kislányunk.

A párom a legelején azt sugallta, hogy ő is szeretne ilyen dolgokat, hogy házasság, gyerek stb. Aztán ahogy összejöttünk már nem jött fel a téma. Elég viharos kapcsolat volt ez eddig és volt egy hosszabb szünet is ez miatt. Utólag, mikor már beszélőviszonyban voltunk azt mondta, hogy már majdnem gyűrűt adott. Nem értettem mire érti. Amikor meg magamnak vettem gyűrűt, ragaszkodott hozzá hogy ő húzhassa az ujjamra. Persze beszéltünk ezekről a dolgokról de azt állítja hogy a sok a negatív tapasztalat a kollégái körében, hogy elváltak és a nő vitt "mindent". Mondtam neki, hogy nem kéne általánosítani, de ha már itt tartunk akkor rákérdeztem hogy ettől tartana-e és elpoénkodta a választ de rájöttem hogy többek közt ettől tart, pedig van már ilyen házassági szerződés is.. egyébként soha nem adtam rá okot hogy ezt kinézze belőlem..nem is értem, fő a bizalom?

Már volt hogy össze is vesztünk ezen az egész témán.

Lehet úgy van vele, hogy így is vele vagyok, így is lesz egy gyereke, akkor minek vegyen el?


2019. jan. 29. 20:40
1 2 3 4
 11/32 anonim ***** válasza:
100%

"Lehet úgy van vele, hogy így is vele vagyok, így is lesz egy gyereke, akkor minek vegyen el?"

Így van. Meg amúgy is már feleségként viselkedsz mellette, papír nélkül, gyűrű nélkül, kötelezettségek nélkül... Neki ez így nagyon kényelmes.

2019. jan. 30. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/32 A kérdező kommentje:

Az utolsó 2 választ érdekes volt elolvasni miközben pont a páromnak a kedvencét főztem...

A normális válaszokat köszönöm, a többieknek meg üzenem, hogy ugyanannyi ideig tart rendesnek lenni, mint bunkónak. Aki nem bunkón akarta kifejezni magát és mégis úgy sikerült, nekik annyit mondanék hogy nem mindig jön át írásban a dolog..

2019. jan. 30. 12:25
 13/32 anonim ***** válasza:
100%
Ti már úgy éltek, mintha a felesége lennél. A kedvencét főződ, gyereket vársz. Mégis mi a fenének kérne meg úgy őszintén? Ezeket korábban kellett volna megbeszélni, most már késő.
2019. jan. 30. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/32 anonim ***** válasza:
100%
Esetleg bedobhatod a házassági szerződést, hogy arra mit szól. Ez már nem lesz soha lánykérés, rózsával stb. Le kell ülni megbeszélni, hogy te mit szeretnél, ő mit szeretne, mitől tart stb. Remélhetőleg megbeszélitek és dűlőre tudtok jutni.
2019. jan. 30. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/32 anonim ***** válasza:
100%

Ha vállalnék gyereket, akkor is alap, hogy nem szültem volna szimpla 3 éves kapcsolatba, az épp aktuális pasimnak. Csak a férjemnek, több éves házasságban, akivel együtt akarjuk leélni az életünket. Kevés pasi veszi el a nőt, ha már gyereket is szült, mert minek? Mindent megkapott, a párja felé konkrét elköteleződés nélkül is, anélkül, hogy felelősséget vállalna a kapcsolatukért. Sok ilyen ismerősöm van, a legtöbbet már rég otthagyta a pasija másik nőért akit gyerek előtt simán feleségül vett.

Nekem mindig fontos volt, hogy a szerelmem, életem párja törvényesen is a hozzátartozóm legyen- ez pedig a házasság. Nem is volt ebből gond, teljesen egyetértettünk a témában, mindkettőnknek fontos volt, így aztán nem kellett azon agyalnom, hogy vajon mikor vesz el. Megléptük amint a lehetőségeink adottak voltak ehhez.

Ha a másik félnek nem fontos, akkor semmi gond, nem kényszer, de ebben az esetben nem egymást keressük és elköszönök tőle, ennyi. Akkor is dobnám az illetőt, ha megpróbálna kitérni az egyenes válaszadás elől, terelné a témát, kifogásokat keresne... Nekem ilyen ember nem kellene. Senkire nem pocsékolnék el éveket a fiatalságomból, egy számomra jövőtlen kapcsolatért nem éri meg.

Mondjuk ezen nem évek után terhesen kell elkezdeni agyalni, amikor már korábban sem kaptál soha egyenes határozott választ, majd pedig csak kifogásokat keresett a palid, hogy miért ne. Már akkor gyanúsnak kellett volna lennie, hogy a büdös életben nem fog elvenni.

Most már gyakorlatilag cseszheted, hogy gyerek van képben. Az előtt kellett volna erre gondolni, mielőtt teherbe estél.

Egyébként is, előbb talán az instabil viszonyotokat kéne rendbe tenni, mielőtt eljegyzésre, házasságra gondolsz, gyereket vállalsz.... Persze a ti magánügyetek nyilván, csak inkább az ilyenekből lesznek pár év múlva a válások is. Ott ahol alapból nem voltak rendben a dolgok, és erre alapoztak házasságot. Mert ez a leírat mindenről tanúskodik, csak erős, stabil párkapcsolatról nem.

2019. jan. 30. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/32 anonim ***** válasza:
100%

Ez a hajó már elment számodra.

Egyáltalán nem törődik azzal, hogy te mit szeretnél, nem foglalkozik vele, hogy neked mennyire fáj az, hogy nem vesz feleségül. De te is hibás vagy, hogy házasságon kívül teherbe estél úgy. Vagy azért kellett ilyen sietősen a gyerek, mert azt gondoltad, hogy akkor megkéri a kezed? Mert ez a taktika az 1950-es évek óta nem szokott beválni, csak a legeslegnagyobb balek férfiaknál.

Akkor kellett volna kidobnod, amikor kiokádta magából azt a mondatot, hogy MAJDNEM adott gyűrűt. Azonkívül, hogy hazug, egy óvodás szintjén is áll, akit a kiscsoportos társai (kollégák) élete befolyásol, továbbá téged konkrétan egy haszonleső ribizlinek tart, aki képes lenne elvinni a vagyonkáját (van neki egyáltalán?). Egy ilyen emberhez én nem akarnék hozzámenni, de főleg nem szülnék neki gyereket.

Végezetül pedig kicsit gondolkozz el rajta, hogy azzal, hogy egy engedelmes cseléd vagy, aki főzőcskézik, mossa a szennyesét, takarítja a lakást és ágyba is lehet vinni, azt érted el, hogy minimális tisztelet nincs benne irányodban.

2019. febr. 1. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/32 A kérdező kommentje:

A terhesség dolgot meg ilyesmit most tegyük félre.

Azt mondjátok, hogy én így is feleség üzemmódban avagy házi cselédként vagyok, mert hogy főzök, mosok, szexelek vele stb. De például valahogy nem tudnám elképzelni, hogy ha itt lakik nálam, akkor csak magamnak főzzek, ő meg egyen, amit akar. Ezt egy sima barátnő megteszi gyerek nélkül is, anélkül hogy házi cseléd lenne.

Nyilván nem csak azután áll neki főzni a nő ha már meg van beszélve, hogy a férfi el fogja venni vagy ha már elvette.

Azt a részét értem, hogy neki így jobb, hogy semmit nem kockáztat és ugyanazt megkapja.

És az utolsó válaszolónak igaza van főleg abban, hogy letojja, hogy én mit szeretnék meg hogy egy haszonlesőnek néz.. vagyis én így érzem, ő ezt persze tagadja.

2019. febr. 1. 12:51
 18/32 anonim ***** válasza:
100%
Nálad lakik, de téged néz haszonlesőnek? WTF?
2019. febr. 1. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/32 A kérdező kommentje:
Igen. Ez a gondolat valahogy sok olyan emberbe beleépül, aki külföldön dolgozik. Tény, hogy mostanában a babával kapcsolatos dolgok miatt volt mit költeni (babacuccok, átalakítás stb) és az én bevételem nem lett volna rá elég, de nyilván nem is egyedül kell megvegyem a közös gyerekünknek a dolgait. Szóval ezeket ő finanszírozta. Meg ő is emlegeti fel, hogy mennyit költött és hogy az én táppénzem nem lett volna elég rá. 11x keres többet, mint amennyit én kapok most táppénz alatt. Ő ilyen anyagias...
2019. febr. 1. 13:15
 20/32 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon sajnálom, hogy egy ilyen hülyével összeálltál. Talán jobb is, ha nem mész hozzá. Igyekezz félretenni, hogy legyen neked is pénzed. És nehogy ráirasd a lakás felét.
2019. febr. 2. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!