Szerintetek akik mar evek ota egyutt vannak es nem hazasodnak ossze, azok igazabol nem szeretik egymast?

Mi szeretjük egymást a párommal. De fél év után mikor megkérte a kezem még korainak találtam (18 éves voltam, Ő 17).

Két éve se voltunk még együtt, amikor terhes lettem. Mondtam neki, ha ki akar szállni most még lehet, nem lesz harag. De Ő boldog volt, hogy gyerekünk lesz. Viszont akkor, meg, azért nem akartam hozzámenni, hogy ha esetleg nem maradunk együtt, akkor se mondhassa senki a fiamnak, hogy "A szüleid, csak azért házasodtak össze, mert anyád terhes lett veled!".

A két gyerek között fogyni akartam, meg akkor már a páromnak sem volt olyan fontos az esküvő.

A második fiam születése után, főleg a keresztelő miatt, kitűztük az esküvő időpontját, de nem éreztem, hogy a páromnak igazán fontos volna ez az esküvő és elég szűkösek voltak az anyagi körülményeink is, ezért lemondtam az esküvőt.

Régen én is úgy gondoltam, hogy csak egy papír.

De így 30-on túl, már szeretnék feleség lenni, de nem minden áron. Még mindig úgy gondolom, hogy ha csinálunk valamit csináljuk rendesen, vagy ne csináljunk semmit.

Nem "sokmilliós" esküvőről álmodom, meg többszáz vendégről. Csak templom, fehér ruha, csodás torta és kb. 50 ember, meg egy egyszemélyes zenekar és buli reggelig. Ennyit szeretnék, de majd csak, ha lefogytam a betervezett harmadik gyerek után. ;)

De, nagyon is szerethetik egymást. Semmi köze a papírhoz a szerelemnek.

Viszont azt a felet nem értem meg, aki arra hivatkozva nem házasodik össze a párjával, hogy a házasság számára nem jelent semmit, hiszen az csak papír... Pont ez az. Én vágytam az esküvőre, a férjem szerint semmi jelentősége nincs. Épp ezért!!! vett el. Mert látta nekem milyen fontos, neki meg úgysem "jelent semmit", hát vállalta ezt az "áldozatot" a boldogságomért.

Szóval ugyan már, ha nem jelentene semmit, akkor simán belemenne az a fél is, akinek nem jelent semmit... Igenis jelent: megtisztelni a másikat...

Természetesen ez azokra nem érvényes, akik közösen nem szeretnének házasságot, csak azokra írtam, ahol az egyik félnek fontos lenne...

De szeretik egymást. Mindennek megvan a maga ideje. A szerelem az első szint, ezt vállalni jóban-rosszban, felvállalni a másikat, ugyanolyan felelősséggel lenni iránta mint saját magunk iránt, "nevünkre" venni egy másik szint. Van akit szeretünk, de nem akarunk olyan elkötelezettséget amiből nehezebben lépünk ki, kvázi először meg kell próbálni helyrehozni és csak ha az nem sikerült akkor léphetünk. Van akit csak szeretünk de nem akarunk felelősséget vállalni érte. Ez más mint amikor a kettő együtt van. Ha csak egy papír lenne, miért ne tenné meg minden szerelmes? Mert nemcsak egy papír. Ez egy vállalás a rózsaszín ködön túl. A szerelem csak a rózsaszín ködig szól. Van akinek csak ez kell, van akinek más is.

A házasságnak viszont semmi köze nincs a habos-babos esküvőkhöz amivel sokan azonosítsák. A miénken csak mi voltunk meg 2 tanú, mégis a leggyönyörűbb nap volt az életemben. Aki csak a felhajtás miatt házasodik ott tényleg sokszor válás a vége.

Szerintem a papír a végleges elköteleződés megtestesítője. Ha valaki nem akarja magát elkötelezni, az meg gáz. Ez azt jelenti, hogy jó neki, ahogy van, DE egy még jobbra vár.

Ha valakinek nem fontos a ruha meg a cécó, aláírhatja a papírt fél órán belül, 2 tanúval, felhajtás nélkül.

A jogi szempontokat sem árt nézni: házasságban vagyonközösség van, minden házasságban szerzett vagyon 50-50%-ban közös, ellenben a házasság előtt szerzett vagyon nem lesz közös. Halál esetén pedig haszonélvezeti jog van. Élettársak esetén ilyen (még) nincs, ha jól tudom, még nem fogadták el az új törvényeket. Nagyon meg lehet szívni egy szakítást és egy halálesetet is, könnyen az utcára kerülhetsz.

Gondolom, most majd jönnek a reakciók, hogy anyagias vagyok és hogy a szerelem nem erről szól. De igen, erről szól, gondolsz arra, hogy ha netán meghalsz, a párod ne legyen földönfutó...

Szerintem aki szerint nem számít a papír, annak igenis számít, azért nem akarja.

Tanulságul azoknak akik dacból nem házasodnak:

Egy elvált asszony a lakásába fogadott egy elvált férfit és több mint 10 évig élettársakként éltek boldogan, de olyan hülyék voltak, hogy nem tájékozódtak a házasság és az élettársi viszony jogállásának különbségeiről. Amikor az asszony meghalt, az élettársát páros lábbal rúgták ki a lakásból az örökösök, akikkel korábban jó viszonyban volt. Mivel az elvált feleségét 20 évvel ezelőtt "gálánsan" ott hagyta a közös tulajdonú öröklakásban, jobb híjján visszasompolygott a 20 éve elvált feleséghez, aki olyan "kitörő örömmel", hogy csak rendőri segédlettel tudott egy szobát visszafoglalni. Azóta (jelenleg már öt éve) mind a két fronton perben áll, és mindenkinek meséli, hogy vele mennyire igazságtalanok voltak, mert ő évekig ápolta halála előtt az élettársát és egyébként is úgy tudja, hogy jogászok szerint is lehetővé kellene tenni hogy az élettárs is örökölhessen.