Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Templomi esküvőt is szeretnénk...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Templomi esküvőt is szeretnénk, jelentkeztünk jegyesoktatásra. Az elsőn ott voltunk, a második alkalommal azonban tévesen emlékeztünk az időpontra. Az atyának jeleztem, de a pap annyit mondott, hogy ő nem tud velünk foglalkozni. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
állítsak be legközelebb, csak nem zavar el vagy ismét hívjam fel?
2013. márc. 11. 19:35
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
77%

Ez érdekes.

Én a helyetekben átmennék egy másik paphoz, persze ha lehet.

Nem is értem, hogy ezt, hogyan gondolhatta. Mi is most járunk, de nem tudnám feltételezni a mi papunk alapján, hogy ezt megengedheti bárki is magának.

Persze ezt nekik ingyen, kötelességük megtartani, gondolom ezért is tojik a dologra, mert lenne jobb dolga is.


Volt, hogy mi időre mentünk estére a plébános meg elfelejtette, de pont jött ki a templomból és látszott rajta, hogy akkor ugrik be neki, hogy "uhh még meló van".

Mondtam neki majd visszajövünk máskor, nem engedett el minket.

Egy telefon nem árthat azért, hátha megenyhül! Ja és nagyon díjazzák, ha vasárnaponként megjelentek egy misén!

2013. márc. 11. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:

Járjatok máshova és vigyetek igazolást. Nálunk egy hónapban két napon van, csoportosan, ami egyrészt időben sem felelt meg nekünk egyáltalán, másrészt, meg a csoportos foglalkozás sem tetszett.

Így elmentünk máshoz, aki megbeszélés szerinti időpontban csak velünk foglalkozik.


Mondjuk, ha nincsenek ilyen ismeretségeitek, akkor nyilván ez nehezebb, de más nem a családban csak van valaki, akinek van tippje, vagy ismeretsége.

2013. márc. 11. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
56%

Na jó azért ezen nem kell felháborodni, mert ha a kérdező várt a pap 1. órát és még oda sem szóltak, hogy nem mennek és sem gondolnám, hogy számukra fontos a templomi esküvő.

Kérj új időpontot.

2013. márc. 11. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
57%

Nem biztos, hogy várt rájuk a pap egy órát, mert nálunk is úgy van, hogy meg van mondva, hogy ekkor van, és ekkor jön mindenki és slussz. Szóval nem úgy néz ki, hogy ott ül magában és várakozik csak miattuk.


Amúgy meg annyira amúgy se kell sajnálni őket, nálunk is szarnak bele az egészbe, mindenre azt mondják, hogy majd a részletekről tájékoztatnak, úgy kell kajtatni utánuk, hogy helloka mi van már, azt mondták, hogy szólnak, még azt se tudják mise mikor van stb.

2013. márc. 11. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
15%

Mise mikkor van?


Ugyan akkor mint máskor:)

2013. márc. 11. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
22%
Mire kell a jegyesoktatás?
2013. márc. 11. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
23%

Utolsó!

Ott magyarázzák el a nászéjszakát...

:)

2013. márc. 12. 05:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
5-ös nem éppen, mert több is van egy nap, és az óraátállítás miatt évente kétszer csúsztatják az időpontokat, amiről mi világosítottuk fel őket, mert ugyanaz, aki akkor miséz, a mise időpontjára szervezett más programokat a teméomba, aztán szóltunk, hogy figyeljen már, akkor mise van, nem? És akkor ott ment a nagy csodálkozás, hogy ja tényleg, jó, hogy szóltunk.
2013. márc. 12. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
templomba* csak elcsúszott a kezem
2013. márc. 12. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Köszi a hozzászólásokat! Január óta telefonálgatok, h mikor kell menni jegyesoktatásra. Azt mondta ráérek időben vagyunk. Február 17 én volt az első, csoportos oktatás, ahol rajtunk kívül kb. 5 pár volt jelen. Egy párral szimpatizált, a többivel semlegesen viselkedett. Elmondta, h nem leszünk boldogok a házasságban, mert mindig van valami. Jó ezt még megértem itt gondolom a nem lesz minden habos torta effektusra utalt. Mindenkitől megkérdezte, mikor és hol szeretnének házasságot kötni. Velünk együtt legalább 3 pár megemlítette, h más templomban ill. külsőhelyszínen lesz a ceremónia. Na szerintem ez alapból nem tetszett neki.Az esküvőnk júliusban lesz, a választott templom az én keresztelő templomom, csak itt a pap aki elvállalta az esküvőt azt mondta, nem kell odajárni jegyesoktatásra, járjunk csak a lakóhely közelébe. A múlt vasárnap volt a második alkalom, /szintén csoportos/ és azért tévesztettem el az időpontott , mert amikor egyeztettük, h mindenkinek jó legyen akkor több verzió is elhangzott. Sajnos földi halandó létemre elértettem a 4 órát hétórára.
2013. márc. 12. 14:11
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!