Házasság, szerelem vs. Szeretet?

Na, mondtam, hogy megint én leszek a hülye! :D

Csak röhögnék rajta, de sajnos nem poénos, mert mindenki aki lepontoz kb. lepontozza a szerelmet is. És mivel ez elég általános jelenség, így elég szomorú.

#17: Annyira szeretném, hogy személyesen találkozz valakivel akik több évtizede SZERELMESEK egymásba, és merd a szemükbe mondani, hogy hazudnak, ők meg ki fognak röhögni, vagy megsajnálnak.

19L! nagyon szimpatikus vagy a válaszaid alapján, jó egy ilyen korú lány szájából hallani értelmes gondolatokat, manapság nem ez az átlagos... nem pszichológiát tanulsz véletlenül? Több pszichológia hallgatót ismerek, és ők szoktak ilyen értelmesen fogalmazni.

Hogy a kérdéshez is hozzátegyek, jómagam azok táborát erősítem, akik hisznek a hosszútávú szerelemben, ámde ez természetesen nem ugyanolyan érzés, mint az őrült, álmatlanéjszakás szerelmek amik nem tartanak annyira sokáig. De ettől még szerelem, mert azt csak egy ember iránt érezhetjük, aki különleges helyet foglal el a szívünkben, és nem akarnánk mással lenni ha lehetünk vele is. Látjuk a hibáit, de ezzel együtt szeretjük, mert hozzánk való, elfogadja a mi hibáinkat.

Nemrég házasodtam, józan ésszel, hideg fejjel, nem is voltam ideges egyáltalán az esküvő előtt mint oly sokan, akik mindenféle "utolsó pillanat hevében" rájuk tört kételyekről beszélnek. A kételynek oka van, márpedig nem kellene. Érdekes módon a lángoló szerelmeim sose teljesültek be (amik miatt nem tudtam enni és aludni) de a férjemmel az első perctől fogva szinte lelki társak voltunk, egy nyugodt, bensőséges és elfogadó szerelem a miénk. Nem tudnám mással elképzelni az életem, imádom azért aki ő maga, de nem volt meg az a fiziológiai szerelmes időszak, hanem észrevétlenül szerettem meg ennyire.

Úgy gondolom tehát hogy a szerelmet lehet fiziológiai dologként is értelmezni, és lelki dologként is. Utóbbi lehetséges évtizedekig is, szüleim példájából kiindulva. És az a fontosabbik.

Én úgy vettem észre, hogy az ilyen szerelemhez csak a gyermek iránti szeretet hasonlítható erősségben, az a másik amit szinte lehetetlen elpusztítani ha egyszer kialakul. Szülők, testvérek stb iránti szeretet általában nem ilyen erős.

23/L

Köszönöm szépen a pozitív megerősítést.Őszintén szólva meg is lep, hogy több emberből is szimpátiát váltottam ki. Általában nem így szokott lenni. Egy 19 éves kislány ne tudja még, hogyan is kell jó kapcsolatot fenntartani, egy taknyosnak ne legyen már stabilabb kapcsolata és komolyabb elvei, mint egy 40 éves - kora miatt érett(nek nevezett) - nőnek. 30-40 év múlva majd úgyis kiderül, mire mentem az elveimmel és a meglátásaimmal. Lehetséges még, hogy én is éppolyan elkeseredett és kilátástalan életet élek majd, mint itt sokan mások. A jövőbe nem lát senki.

Egyébként – ma már azt mondom: szerencsére - jogi karon tanulok, viszont hosszú évekig dédelgettem azt az álmot, hogy pszichológus leszek. Aztán ahogy szép lassan beláttam, hogy az emberek nagy részét egyszerűen nem tudom megérteni, azt elfogadni meg végképp nem tudom, hogy sokan csak mennek a saját buta vágyaik után, hiába látják a helyes utat, inkább letettem róla, ilyen pszichológus senkin nem tud segíteni. Viszont rengeteg ember vált pszichológussá, aki úgyszintén nem alkalmas az ilyesmire, éppígy emberek tízezrei élnek hosszú kapcsolatban, holott képtelenek a monogámiára, nincs bennük tartás, egy jó szavuk nincs a másikhoz, vagy épp szörnyen mellényúltak párválasztáskor. Aztán szidják a házastársukat, hogy ilyen meg olyan, holott a legtöbb esetben az illető pont ilyen volt már a megismerkedésükkor is. Mindenki magának választ. Úgy érdemes alakítani a dolgokat, hogy minél kisebb eséllyel vegyünk zsákbamacskát. Az ember alaptermészetének változásához az esetek többségében ugyanis valamilyen trauma kell, és "az asszony nyavalygása" vajmi keveset ér egy alapvetően lusta/trehány/csalfa/szenvedélybeteg férfinak. Tipikus példája ez az éretlen szerelemből, jóhiszeműségből, reményből kötött házasságoknak.

Én hiszek abban, hogy két ember évtizedek múlva is tudja őszintén és hűen szeretni egymást és ez nem puszta szeretet. Szeretetből a kapcsolatunkat szeretjük, szerelemből a férjünket. Attól hogy ritka, mint a fehér holló, még létezik, és nem önbecsapás. Senki nem láthat bele mások fejébe és érzéseibe. Arról meg szintén ne feledkezzünk meg, hogy a Gyakorikérdések elég torz képet mutat a párkapcsolatok minőségéről és a médiában, pletykákban sem azok szerepelnek, akik csendesen és boldogan élik az életüket, hanem az ajtócsapkodás, a megcsalás, az ordenáré beszéd, a sehova sem tartó vita van a címlapon. Gyakorlatilag belénk van sulykolva, hogy nem is lehet másképp élni. Így természetesen a házasságellenesek száma is jelentősen megugrott. Az még talán elfogadható indok lenne, hogy az csak egy papír, viszont az "így könnyebb szakítani, ha úgy alakul" és a "nem kell bilincs" számomra érthetetlen. Az élettársi kapcsolatokban is ugyanúgy születnek gyerekek, ott a közös ház, anyagi egymásrautaltság. Hatalmas kavarodás van az emberek fejében ezzel kapcsolatban. Ha valakivel összekötöm az életemet egy papírral, az gyakorlatilag semmi kötöttséget nem ad a jogi kötelezettségeken kívül. A közös gyerek, közös ház, éppúgy jogi kötöttségekkel jár, viszont ugyanúgy megvannak a lelki hátulütői, ugyanúgy megviseli a szülőket és a gyerekeket a szakítás, ugyanúgy nehezebb anyagi helyzetbe kerülnek, mintha válással menne végbe mindez.

Ha a "csak papír"-t (ami eléggé túlmisztifikált dolog lett a mai világban, pedig amúgy valóban semmin nem változtat, 'csupán' a szándék megerősítése és hivatalossá tétele - szerintem) nem merem meglépni valakivel, mert nem bízok magamban vagy a páromban, esetleg a kapcsolatunkban, akkor a gyereket, a házat mire építsem?

Azt hiszem, ez lesz az utolsó bekezdés lesz igazi vitaindító, habár én csak a saját véleményem mondtam el, és remélem, senkinek nem tűnik provokatívnak és/vagy hencegésnek, okoskodásnak.

19L voltam

tegnap 13:58

felőlem röhöghetnek, az igazságot akkor sem befolyásolják, csak mert valamit hisznek...azt is hitték ,hogy a Föld lapos még öltek is érte és lám...