Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Most komolyan nem lennénk...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most komolyan nem lennénk "igazi" házasok?

Figyelt kérdés

Hát igazából ez már egy régi történet. A házunk nagy, több száz négyzetméter, mi pedig csak hárman vagyunk. Mindegyikünknek van külön fürdője, gardróbja. Sőt, amikor odaköltöztünk, férjemmel kitaláltuk, hogy mindkettőnknek lesz egy saját szobája, ahol a személyes dolgainkat tartjuk, amit úgy rendezünk be, úgy festjük ki, ahogy mi akarjuk, nem kérjük a másik véleményét. ( Én pl. gyerekkorom óta gyűjtöm a pillangókat, viszont férjemet a hideg rázza ki tőle, hogy halott pillangók vannak a falon, tehát a szobámba tettem ki őket, hogy a többieket ne zavarja ). Ott szoktam netezni, olvasgatni is. Férjem is ott szereti csinálni a privát dolgait. Nem gunnyasztunk ott egész nap, a legtöbb időt a földszinten töltjük, eggyütt. Természetesen közös hálónk van, eggyütt alszunk, egy ágyban. Unokatestvérem viszont állandóan

arról papol, hogy ez így nem is igazi házasság, mert semmin sem tudunk megosztozni, minek egy házaspárnak privát szvéra, meg egyáltalán mInek külön fürdő, pár év múlva már aludni is külön fogunk, majd elválunk, stb. Erről egyáltalán nincs szó, a házasságunk álomjó, szinte soha nem vitatkozunk, pont azért, mert megoldottunk egy csomó dolgot ezzel a külön szobával. Csak unokatesóm reagálja túl a dolgot, vagy szerintetek sem vagyunk rendes, jó házasok?



2012. szept. 4. 15:10
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
95%
Szerintem tök jó, hogy ti ezt megtehetitek...
2012. szept. 4. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
90%

uh, irigyellek, mert nekem pont ez az álmom

közös háló, amiből nyílik egy közös, nagy fürdőszoba, onnan két kisebb öltözőszoba 1-1 tusolóval, ami 1-1 gardróbban folytatódik, onnan meg 1-1 kis dolgozószoba nyílna

:)

nekem sajnos sosem fog ez összejönni, de ha megtehetném, így élnék

nekem a párkapcsolaton belül is szükségem van privát szférára, és ez pont azt adja meg

a nappali meg a konyha is hatalmas, közösségi tér volna amúgy :)

2012. szept. 4. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim válasza:
100%
Szerintem is kell egy kis hely, hogy a gondolataidat rendezni tudd. Ez mindenkinek kell, csak keveseknek adatik meg, hogy a napi dolgok mellett még legyen arra ideje, energiája és egy kis helye, hogy letisztázza magában a nap történéseit. Rendes, jó, egészséges emberek/házasok vagytok, csak irigykedik. Ahogy a gyereknek van külön szobája a szülőknek is kellene, ehelyett sok esetben, csak a fürdőkádban 1-1 óra ami a tied, de azt is gyorsan, mert várnak már mások rá...
2012. szept. 4. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
90%

Mi ugyanezt tervezzük, hogy mindkettőnknek lesz egy saját szobája, amit mindenki úgy rendez be, ahogy akar. Nem értem, ebben mi lenne a rossz, legalább kiélheti az ember a saját kreativitását.

A külön fürdő is tetszik, ugyanezért, bár az már nekem is túlzás, pedig imádom a luxust, de attól még nem ítélem el azt, akinek ilyenje van.

2012. szept. 4. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
78%
most komolyan az erdekel, h az unokatesod vagy ki szerint ez nem "igazi"? pfff azert mert van egy kulon szobatok es nem kerdezted meg a masikat milyen szinu legyen a fal....ez kesz
2012. szept. 4. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
78%

Irigyellek.

Nekünk egy szobán belül van megoldva térelválasztóval külön sarok,néha olyan jó elvonulni...

2012. szept. 4. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
78%
Ez nagyon jó! Csak sajnos manapság nem telik rá mindenkinek. Ezért a hülyébbjétől aztán jön a szokásos süket duma, hogy szar az egész, meg nekem nem is kéne stb.
2012. szept. 4. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
78%

Én is szeretem, ha van egy kis privát szférám, de pl azt nem tudnám elképzelni, hogy legyen egy egész külön szobám, az nekem is kicsit furán hatna, nem tudom miért. :)

Jó ha néha van hova elvonulni és magadra csukni az ajtót, enélkül el sem tudnám magamat boldogan képzelni egy házasságban, de ehhez nekem pl elég az, hogy amíg a párom a nappaliban lógatja a lábát, én a hálóban. Vagy elég egy dolgozószoba, egy íróasztallal, ami csak az enyém, vagy egy "elmélkedő" szoba, ahova visszavonulhatok. :)

Fürdőszobát mindenképpen közöset szeretnék a párommal, hatalmas kádat, hatalmas zuhanyzót, két mosdókagylót, az egyik csak az enyém, másik csak az övé!


Ettől függetlenül nem gondolom, hogy a te elképzeléseid ne lennének normálisak! Ha ti így vagytok boldogak, akkor nincs vele semmi gond!

2012. szept. 4. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
78%
Ha házas leszek és közös házat tervezünk, én is így fogom berendezni, ahogy ti. Együtt vagyunk 3 éve, de nekem szükségem van szabadságra, egyedül létre, én nem tudnék és nem is akarnék 0-24 a párommal "összezárva" lenni. Kell egy hely, ahova elvonulhatok, kell olyan idő amikor egyedül mehetek el valahova, vásárolni, sétálni, bárhova. Ettől függetlenül én úgy érzem, hogy jó a kapcsolatunk és nem állunk a szakítás szélén, sőt. Ha mindig vele kéne lennem, biztos, hogy már rég elhagytam volna.
2012. szept. 4. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
78%

Ha nektek telik rá, és így jól érzitek magatokat, akkor nem mindegy, ki mit mond? :)


Én személy szerint egyáltalán nem igénylem a saját szobát és fürdőt, szeretek együtt fürdeni a férjemmel, de nem ítélem el, akinek meg nem ez az igénye :)

2012. szept. 4. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!