Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Most komolyan nem lennénk...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most komolyan nem lennénk "igazi" házasok?

Figyelt kérdés

Hát igazából ez már egy régi történet. A házunk nagy, több száz négyzetméter, mi pedig csak hárman vagyunk. Mindegyikünknek van külön fürdője, gardróbja. Sőt, amikor odaköltöztünk, férjemmel kitaláltuk, hogy mindkettőnknek lesz egy saját szobája, ahol a személyes dolgainkat tartjuk, amit úgy rendezünk be, úgy festjük ki, ahogy mi akarjuk, nem kérjük a másik véleményét. ( Én pl. gyerekkorom óta gyűjtöm a pillangókat, viszont férjemet a hideg rázza ki tőle, hogy halott pillangók vannak a falon, tehát a szobámba tettem ki őket, hogy a többieket ne zavarja ). Ott szoktam netezni, olvasgatni is. Férjem is ott szereti csinálni a privát dolgait. Nem gunnyasztunk ott egész nap, a legtöbb időt a földszinten töltjük, eggyütt. Természetesen közös hálónk van, eggyütt alszunk, egy ágyban. Unokatestvérem viszont állandóan

arról papol, hogy ez így nem is igazi házasság, mert semmin sem tudunk megosztozni, minek egy házaspárnak privát szvéra, meg egyáltalán mInek külön fürdő, pár év múlva már aludni is külön fogunk, majd elválunk, stb. Erről egyáltalán nincs szó, a házasságunk álomjó, szinte soha nem vitatkozunk, pont azért, mert megoldottunk egy csomó dolgot ezzel a külön szobával. Csak unokatesóm reagálja túl a dolgot, vagy szerintetek sem vagyunk rendes, jó házasok?



2012. szept. 4. 15:10
1 2 3
 11/25 A kérdező kommentje:
Jó tudni, hogy nem mi vagyunk abnormálisak. Amúgy szerintem is ssokkal jobb, hogy nem kell reggel a fürdő ajtaját ütni ököllel, hogy "gyere már ki, elkésem, mit bénázol annyit?!" Ráadásul nem baj, ha hajas a mosdó, nincs lehajtva a wc teteje, stb. Ugyanezen okokból van a lányomnak is külön fürdője, mert én pl. nem akarom, hogy telegyen a kád gumikacsával és társaival. A privát szféra pedig szerintem is szükséges, csak arra voltam kíváncsi, más is így gondolja-e.
2012. szept. 4. 16:09
 12/25 anonim ***** válasza:

ha nekem hirtelen lenne rá pénzem,akkor 6 hálószoba lenne.3 a 3 gyereknek,1-1 mindkettőnknek,ahol lehet pihenni,hobbizni,vagy akármi,meg egy közös háló. és vagy együtt alszunk,vagy nem,ki mire vágyik. most is van h egyikőnk-másikunk a nappaliban alszik,olvas tv-zik, a másik meg mást csinál.


igenis kell a privát szféra,főleg ha már gyerekek is vannak.


szóval: tök jó nektek!

2012. szept. 4. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:

Most állunk házvásárlás előtt és az alaprajzokat úgy nézzük, hogy 1-1 hálón (horkol, mint állat), ami egyben külön dolgozószoba, egy gyerekszoba, egy vendégszoba.

Ha két fürdő is van, de legalább két mosdó, az a legjobb. Minden reggel lökdössük egymást a mosdó előtt, mert én fogat mosnék, sminkelnék, ő borotválkozna. Plusz a reggeli "ihlet" is néha egyszerre kap el bennünket, úgyhogy egyikünk udvariasan visszatartja, amíg a másik trónol.

2012. szept. 4. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
ez butaság. szüleimnek is külön-külön van saját szobája, ettől még együtt alszanak, 25 éve házasok és nagyon szeretik egymást, egyáltalán nem távolodtak el... csak magunknak való család vagyunk, kell a privátszféra :)
2012. szept. 4. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:

"minek egy házaspárnak privát szvéra, meg egyáltalán mInek külön fürdő"

MIVAN??? Úristen, ez milyen duma már?? Ha valaha férjhez megyek, valahogy pont így tudnám elképzelni a dolgot. Sárgulok itt az irigységtől! :) Én is ilyet akarok!! :)

2012. szept. 4. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:

Rendesen irigyellek én is :) Tök jó, ha telik erre nektek, a magánszféra nagyon fontos.

Bár nekem külön szobára nincs igényem, de egy saját fürdő isteni lenne. Párom fél órákat tölt reggel a WC-én, ami miatt én gyakran kerülök bepisilés közeli állapotba, ha nem figyelek, ő viszont az én házi hajpakolásaim szagától haldoklik folyton :D

2012. szept. 4. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
100%

Nem szeretnék ilyesmit, de abszolút normálisnak tartom. Szerintem a normalitás határait a PÁR igényei határozzák meg. Nem kell foglalkozni más véleményével.

:)

24N

2012. szept. 4. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:

Mi is tervezünk "dolgozószobát" magunknak. A fürdő az azért közös lenne, ami a hálónkból nyílna. Egyelőre csak a terveink vannak meg.


Szerintem nem ettől jó vagy rossz egy házasság

2012. szept. 4. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:

áhhh imádnám:D:D:D szerintem ez igy tökjo...irigyellek én is!

24L

2012. szept. 5. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem nincs ezzel semmi baj. Valami hasonlót én is szeretnék, csak nem kifejezetten ilyen céllal, inkább a káosz elkerülése végett. És persze tökéletes lenne egy kis privát szférának is. :)


Szeretnék majd a saját házba egy dolgozó szobát, ahol a fontosabb iratok vannak, lakás, autó, miegymás. Meg hát a munka. És a párom elég sokat szokott gép előtt ülni és neki igénye van asztalra, nem szeret ágyban dolgozni, így aztán egy dolgozós szoba jól jönne.

A másik pedig egy "vasalós" szoba. Ott teregetnék, vasalnék, hogy mindezt ne a hálószoba meg a nappali közepén kelljen, illetve ez lenne nekem a kis kreatív kuckóm. Szeretek varrni, decoupage-olni, stb. és ez a szoba tökéletes lenne ilyen célra is. Meg elvonulhatok nyugisan olvasni is. Aztán ha berakunk egy ágyat, akkor még vendégszobána is jó.


Szóval szeretnék majd ilyen több funkciós szobákat én is. :)

2012. szept. 5. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!