Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Lehet, hogy a férjem azért...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet, hogy a férjem azért lépett ki racionális magyarázat nélkül, mert a múltból húzták a drogok, amivel mellettem nem élhetett?

Figyelt kérdés

Szép életünk volt, klasszikus szerelem. Voltak szakítások, de mindíg rájöttünk, egymás nélkül nem megy.

Mikor összejöttünk, kábítószer fogyasztás és terjesztés miatti per volt folyamatban. Megúszta.

Időközben rájöttem, mellettem is csinálta időnként.

5 év együttélés után 6x elköltözött, ilyenkor buli, drog, ruházkodás, csajok.

Aztán megvilágosodott, házasság, gyerek, autó, felújítás, már csak élni kellett volna.

Karácsonykor megcsalt, próbáltuk rendezni, voltak viták, de kerestük a megoldást.

Wellnes, programok, élmények, jó együttlétek az ágyban, közös célok.

A nyaralás előtt 4 nappal elköltözött, a gyerekekkel itthagyott. Nem tartottam vissza, elszánt volt.

Magyarázat: elege van abból, ami itt megy, és a 3 nőből, eddig nem látta a problémát, most igen, de nem akarja megoldani.

Ezt követően ismét buli, ész nélküli ruházkodás, önmegvalósítás...

Az igazság, hogy az elmúlt időben észrevettem, hogy megváltozott a személyisége, nagy önbizalom, más reagálás. Éreztem, hogy v.mi húzza ki a kapcsolatból.

Teljesen megromlott a kapcsolatunk azóta. Nem lehet eligazodni rajta, mást cselekszik, mint amit mond.

Költözés után 6 héttel beszéltem vele, rávilágítottam, hogy nekem is kell változni, amire készen állok, de a válasz az volt, elhagyta a szerelem és nem tudja elképzelni a folytatást.

Aztán leírta, hogy sajnálja, mert neki az egyetlen szerelem volt, és az igazi, de most nem megy a folytatás, mert nem tudna megfelelni az alapvető elvárásoknak.

Azt is leírta, hogy nekem lesz igazam, mert mire rájön, mit tett, késő lesz.

Sosem volt dolgom droggal, de sejtem, hogy van akkora függőség, ami kihúzza a házasságból, gyerektől, és irracionális viselkedést tanúsít.

Mielőtt v.ki kérdezné, nincs tudomásom nőügyről, nem az volt az ok.

Persze azóta már biztos van.

Ti mit gondoltok a fent leírtakról?


2013. okt. 27. 10:00
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
100%
Egy szakításhoz nem kell racionális ok, mivel egy kapcsolat eleve érzelmekről szól, az pedig minden, csak nem racionális. Azert lepett le, mert igy érzett. Ennyi.
2013. okt. 27. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
71%

Elöször is a helyedben MINÉL ELÖBB hivatalosan is véget vetnék ennek a kapcsolatnak, MIELÖTT a gyerekek la´tják kárát.


Szerintem megint drogozik illetve árulja is, és melletted nem teheti anélkül, hogy ne jöjj idövel erre rá.


A gyerekeidet ne tedd ki annak, hogy egy drogos és bünözö apa mellett kelljen felnöniük.


OFF: a magánvéleményem, hogy egy olyan emberben, aki drogokat terjeszt (akár régebben is) soha nem bíztam volna annyira, hogy gyerekeket vállaljak vele. Az, hogy a régi ügyben el tudta sumákolni a büntetést, nekem csak negatív lett volna.

2013. okt. 27. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
71%

Egyetértek az előttem szólóval. Minél előbb váljatok el, mert előbb-utóbb a gyerekek i kárát látják az ilyen apának. Ha feladja a házasságát és otthagyja a gyerekeit, akkor elég komolyan benne lehet a rosszban, nem fog abból hamar kilábalni, nem kell hogy titeket is magával rántson.

Magánvéleményem, hogy soha nem kezdtem volna egy drogossal, de tudom, a szerelem vakká tesz.

2013. okt. 27. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 A kérdező kommentje:

Hát, az vesse rám az első követ, aki még nem cselekedett érzelmi alapon. Ésszel tudtam, hogy mit kellett volna, vagy nem kellett volna tennem, de az érzelem felülírta.

A teljességhez tartozik, hogy míg velünk volt, igazán példás férj és családapa volt. 5 éves volt a nagyobbik lányom, mikor megismerkedtünk és sajátjaként szerette, nevelte.

Az évek alatt az éreztem a viselkedése alapján, megérdemli a gyereket.

Tudom, hogy teljes választ nem kaphatok, hiszen a körülményeket én ismerem igazán.

Biztos balgaság számotokra, de a lelkem mélyén azt érzem, nincs teljesen tisztába magával, csak sodródik.

Ha elhagyja a szerelem régóta, ahogyan állítja, nem szervez nekem wellnes-t, amit én előzőleg lemondtam, nem szervez meglepi programot, nem ül le beszélgetni, hogy min változtassunk......hát nem tudom.

Igen, biztosan rossz szembesülnöm azzal, hogy nem szerelmes, de az nem az egyik napról a másikra hagyja el az embert.

Beszélgettem orvosokkal, akik azt erősítették meg, amit én is gondoltam, a sok kemikália évek múlva fejtheti ki hatását a k.p.-i idegrendszerre, ami okozhat ekkora személyiségváltozást.

És az a szomorú, hogy ezt nem veszi észre magán, hogy megveszett.

Egyébként imádta a családját, a gyerekeket.

Úgy ment el, hogy majd 2-3 hónap múlva megbeszéljük a folytatást...2 hét után bejelentette, válni akar.

Ezt idáig sem tette meg, én viszont elzavartam egy gyerekelhelyezési pert, a válást meghagyom neki.

2013. okt. 27. 10:32
 5/24 anonim ***** válasza:
50%
Válás nelkul hogy gondoltad a gyermekelhelyezesi pert? :) Nem működik valoper nelkul.....
2013. okt. 27. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 A kérdező kommentje:

bocsánat "lezavartam a pert".

Ebben szabályozták, hogy a gyerek nálam van, mikor láthatja és mennyit fizessen.

Igazán mindíg előtte jártam egy lépéssel.

2013. okt. 27. 10:36
 7/24 anonim ***** válasza:
39%
Ez hülyeség. Nem helyezik el a gyereket es nincs tartasdij se, ha házasok vagyok es be sincs adva meg a valoper. Viccnek jo volt.m
2013. okt. 27. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 A kérdező kommentje:
5-ös kérdező: működik. A gyerekelhelyezési per a válópertől független procedúra. És közös egyezség alapján az első tárgyaláson ítélet született.
2013. okt. 27. 10:38
 9/24 anonim ***** válasza:
77%

Ne kapaszkodj a drogba, mint minden rossz okára.

"Úgy ment el, hogy majd 2-3 hónap múlva megbeszéljük a folytatást...2 hét után bejelentette, válni akar. "


Ez nem a központi idegrendszer drogok miatti sérülésére utal, hanem arra, hogy nem zárta le a kapcsolatot a szeretőjével. Amiket itt leírtál, annak semmi köze a fiatalságához, a drogokhoz; rengeteg férfi csinálja ezt, évekig példás családapa, egyszercsak kirobban a botrány, az illető félrelép, magyarázat "még élni akar" aztán hol a házasságát akarja menteni, hol a szeretőjével akar maradni, ingadoznak.Tudom, nehéz neked, de sajnos a férjed viselkedése klasszikusnak mondható. Ne mentegesd őt, sem magadat: ezt a kapcsolatot ti ketten szúrtátok el, no meg az a ribi, aki belemászott az életetekbe..

2013. okt. 27. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
82%

9-es mindent leírt. Ne a drogokra fogd, ne ezzel magyarázd minden rossz okát. A férjed egy szánalmas gerinctelen alak, akinek nem való házasság és gyerek, te meg már úgy jöttél össze vele, hogy per volt ellene. Akkor most mi ez a nagy rémület és szenvedés? :) Te vállaltad ezt, ezer pillanat volt a kapcsolatotokban, amikor kiléphettél volna, mégsem tetted, sőt, még gyereket is szültél egy ilyen semmirekellőnek. Persze, apám is nagyszerű mintaapa volt egészen 5 éves koromig, amíg irányíthatott, majd ahogy egyre nagyobb öntudatom lett, úgy kezdett ütni majd verni. Ezzel takarózol? Szánalmas ez a picsogás. Magadnak cseszted el, ennyi, annyit tudsz tenni, hogy tanulsz ezekből az ostoba hibákból, amiket még tinik sem követnek el a nagy szerelmek idején...

Most biztos le leszek pontozva, hajrá, nem érdekel.

2013. okt. 27. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!