Hogy éreznétek magatokat?

Úgy kezdődött, hogy a férjem kivitte a pokrócokat, kiteritette, hogy később kirázzuk őket. Mondom neki, nem kell őket kirázni, hisz most mostam ki őket, az este még vizesek voltak,(az ajtókra teritettem őket szét, hogy megszáradjanak). De nem hederitett ránk. Ezután fel akartunk porszivózni. Válalta a porszivózást, én közben tettem fel a bablevest. Mikor kiért a konyhába, abbahagytam a munkám, széketket toltam el a helyükről, meg vissza. Az utolsó kettőről valahogy elfeledkeztem, bementem valamit mondani a fiamnak. Elkezdett kiabálni, hogy előbb a székeket tegyem helyére, aztán beszélgessek. Kiszaladt a számon:"ha én porszivózok, vagy valamit csinálok, sosem hivom hogy toljon ide vagy oda egy széket ". Megjegyzem, sosem szokott segiteni, ez valami kellemes kivátel lett volna. Erre a mondatomra azonban megvadult, szétverte a porszivót, behozta a kiteritett pokrócokat, ledobta őket, és azóta nem szól hozzánk. A böjti bablevest és gubát sem ette velünk, elment valahová vacsorázni - gondolom egy hamburgert vagy hasonlót. A fiam és nagylánya ajándékát visszautasitotta, "ne vegyetek nekem ti ajándékot " szavakkal. Hogy viselkedjem, ti hogy viselkednétek a helyemben? NEhéz ezen a szép ünnepen ilyen légkörben meglenni.