Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Nagyon féltékeny a férjem....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon féltékeny a férjem. Tegnap eléggé összevesztünk, lejjebb leírom, miért, kíváncsi lennék a véleményetekre. Szerinte ugyanis én hülyének nézem őt és ocsmány dolog amit művelek. Szerintetek is?

Figyelt kérdés

A helyzet: edző vagyok, de évek óta nem dolgozom a szakmámban, mert itthon vagyok immáron a harmadik babánkkal gyeden. Itt a gyk-n szoktam kérdésekre válszolni, így találtak meg néhányan - köztük egy srác is, megjegyzem, nős, családos ember - és írt nekem privátban, hogy szívesen venne mentorának időnként, mert abból, amit a válaszaimból lát, úgy érzi, szakmailag abszolút kompetens vagyok. Megadtam a fészbuk-elérhetőségemet és időnként chaten beszélünk, kizárólag szakmáról, illetve a föltett képeink alapján már megdicsérte a gyerekeimet és én is az övéit. Szó volt arról, hogy a nyáron esetleg lejön hozzánk edzőtáborba, ha úgy alakul és szervezünk (a tesómmal dolgozom együtt így a gyerekek mellett időnként). Aztán átküldött néhány fotót néhány lóról (lovasedző vagyok) hogy véleményezzem, mert vásárolni szeretne saját részre. Én mindig kielemeztem fotó alapján a lovat, elmondtam a véleményemet. Tegnap megkérdezte, ha kifizeti az útiköltségemet és természetesen az óradíjamat, elmennék-e egy helyre, megnézni egy pacit mert megbízik a véleményemben. Mondtam a férjemnek, hogy lenne egy ló amit megnéznék valakinek, mit szólna, ha jövő hét végén eljönne velem, megpróbálom a gyerekeket anyukámra bízni, kicsit messze van a hely ahová menni kellene, de legalább kettesben autózunk és beszélgetünk egy jót közben. Azt is mondtam, hogy nem tudom, milyen a srác, akinek a lovat néznénk, hiszen csak abból a néhány beszélgetésből tudok ítélni, amit a chaten lótémában folytattunk, de ha szimpi lenne neki is, tök jó lenne, esetleg megismerhetnénk a csaláját, nagyjából egyidős gyerekeink vannak, ahogy elnézem, hasonló értékrend alapján élnek mint mi, akár még baráti család is lehetne belőlük. Ez azért érdekes, mert nagyon szeretnék olyan családokkal ismerkedni, ahol a férjem is megtalálja a hangot velük, a már meglévő barátnőim férjeit ugyanis nem csípi, így a barátkozás eléggé nehéz. Erre iszonyatosan kiakadt, hogy mit képzelek, csak a hülye nem látja, hogy rá vagyok izgulva a pasira (akit még soha nem is láttam) és vajon mit szólnék én, ha ő is chaten ismerkedne és azt akarná beadni nekem, hogy azért találkozik egy nővel, mert mondjuk befektetési tanácsokat ad neki.

Soha életemben nem csaltam meg a férjemet, föl sem merült bennem, minden barátságot leépítettem, ami más srácokhoz kötött (régi zenésztársak, lovastársak stb.) mert mindig féltékeny volt és én nem akartam a feszkót. Most azért örültem ennek a srácnak, mert kicsit hiányzik a munkám néha (nem akarok visszamenni egyelőre dolgozni, nevelni akarom a gyerekeimet, de olykor jólesik kicsit szakmázni). De tök mindegy, hogy most ő véletlenül pasi, egy nőnek pont ugyanennyire örülnék, tényleg csakis a szakmai munka az, amit picit hiányolok az életemből és ezzel valamelyest megkapnám. Ennyi a részemről. Tényleg olyan elvetemült dolog, hogy elmentem volna a férjemmel együtt egy másik férfival találkozni úgy egy fél óra lónézés erejéig, nem is a férfi lakóhelyére, hanem egy másik városba, ő is odajött volna arra a címre, ahol a megnézendő ló van, megnéztük volna, elmondom a véleményem és ennyi? Csak én vagyok naiv liba, hogy nem látom, hogy ez gáz, vagy a férjem lát valamit rosszul? Köszi az őszinte válaszokat!



2014. jan. 12. 07:58
1 2 3 4 5
 41/44 A kérdező kommentje:

Ne pontozzatok le senkit, nekem higgyétek el, minden válasz hasznos! Midegyiken elgondolkodom és köszönöm szépen. Nem azért tettem fel a kérdést, mert azt akarom hallani, amit én gondolok, hanem pont azért, hogy meglássak más verziókat is gondolkodás téren.

Kedves utolsóként válaszoló férfi: lehet, hogy igazad van, ezen is elgondolkodtam. De arra jutottam, hogy talán még sincs igazad. Nekem az edzőm éveken keresztül nem kétszáz, hanem háromszáz kilométerről járt hozzám. Inkább kifizettem a többletköltséget, de vele voltam annyira párhuzamos, hogy jól tudtunk együtt dolgozni. Nem olyan egyszerű ez lovassportban sem, hogy hát lovas nemzet vagyunk, szóval mindenki ugyanúgy ért hozzá.

A másik: a srácnak eleve úgy mondtam, hogy a férjemmel együtt mennénk. Sőt, ha anyukám nem tudja vállalni a gyerekeket, akkor még őket is vinném. Szóval aligha gondolom, hogy annyira vonzó lennék számára, hogy egész családi pereputtyal együtt akarna tőlem valamit.... Ráadásul elég drága lenne neki utiköltség stb. csak azért, hogy bepróbálkozzon.... Szóval nem hiszem. Ráadásul nem is nála találkoztunk volna, hanem egy másik városban, ahol a megnézendő paci van, ahol nyilván ott van a paci mostani gazdája is.... Kicsit túl sok áthidalandó körülmény egy kis bepróbálkozáshoz, szerintem....

2014. jan. 13. 17:03
 42/44 anonim ***** válasza:
100%
És az nem zavar, hogy a férjed ilyet mondott? Hogy megöl, ha megcsalod? Nem taszít a személyisége? Ne haragudj, de fel nem foghatom, hogy ennyire nem foglalkoztat.
2014. jan. 13. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/44 anonim ***** válasza:
Kedves kérdező, nem mondok újat azzal, ha azt mondom: ebben a házasságban súlyos problémák vannak. A férjed gyakorlatilag lelki terrorral teljesen elvágott téged attól, amit te élvezel, amiben te örömöd leled. A női önmegvalósításod tiporta sárba, és te ezt teljesen el is fogadod, mondván hogy ez jobb a családnak, de ez hazugság. A családnak az a legjobb, ha egyenlőek vagytok, élvezni tudjátok az együtt és a külön töltött időt is. Arról nem is beszélve, hogy azzal, hogy a férjed kiáskálódta, hogy ne dolgozz, anyagilag teljesen függővé tett magától, jóformán rendelkezik feletted. Tényleg elég nagy probléma, hogy a kezdetektől fogva vak voltál és engedtél neki, a múltat sajnos már nem lehet megváltoztatni, de a jelenen és a jövőn még tudsz. A boldogságod érdekében szerintem ez elengedhetetlen, hogy lépéseket tegyél. És ha még mindig nem látnád reálisan a helyzetedet, akkor gondolj bele: hogyan gondolkodnál, ha a te gyereked mesélné el ugyanezeket 10-20 év múlva a saját férjéről? Nyugodtan tudnál aludni..?
2014. febr. 4. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/44 anonim ***** válasza:
Mi történt veletek azóta Kérdező?
2015. jan. 11. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!