Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Más is volt úgy, hogy minél...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Más is volt úgy, hogy minél több kapcsolaton volt túl, annál kevésbé akarta már a házasságot?

Figyelt kérdés

Négy komolyabb kapcsolatom volt: gimi végén egy év, ő elhagyott, mondván nem szerelmes, én meg akartam halni. Egyetem alatt egy hosszabb, közel ötéves kapcsolatom volt, együtt éltünk, házasságot terveztünk. De ellaposodott, így szakítottunk, pedig nagy szerelem volt. Utána egy évig éltem egy olyan pasival, akiről kiderült, hogy más lányokat fűzött mellettem. Pedig az a kapcsolat nem is a nagy szerelemről szólt, hanem hogy ideális házastársat láttunk a másikban. Aztán szerelmes lett és szakított.

A párommal már nem is akartam járni egyáltalán. Úgy gondoltam, kell egy kis szünet, szexeljünk, mert az jó, de semmi komolyabb. Ő erőltette a dolgot, udvarolt, azt hajtogatta, hogy ilyen nő mellett akarja leélni az életét, és szeretné, ha majd én lennék a felesége. Járni kezdtünk, majd összeköltöztünk. De az exem miatt sok bizalmatlanság van bennem. A gyanús jeleket azonnal észrevettem, úgy tűnik, hogy megakar csalni. Már ha eddig még nem tette meg. Közben mondja, hogy szeret, egy barátjának meg azt írta, hogy attól még ő elmehet csajozni, hogy én itthon várom... most már azt is el tudom képzelni, hogy ő azt hiszi, hogy majd így éli le az életét mellettem... nekem meg totál elment a kedvem az egésztől :(


2014. márc. 25. 21:16
 1/6 anonim ***** válasza:
..és mi lenne ha ezt elmondanád neki is? :)
2014. márc. 25. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Az egy teljesen más kérdés, nem azzal van a probléma.

Elsőre, másodjára olyan hittel és lelkesedéssel mentem bele a kapcsolatokba... tényleg hittem, hogy örök szerelem lesz és boldog élet... de már az utolsó esetben is alig hittem benne, és nehezen tudom elképzelni, hogy ötödjére menni fog. Ezzel a hozzáállással viszont biztosan nem.. de nem tudok már máshogy gondolkozni.

2014. márc. 25. 21:42
 3/6 anonim ***** válasza:
81%
Még sok békát kell megcsókolni ahhoz, hogy megtaláld a herceget! :)
2014. márc. 25. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Igen, más is gondolkodik így. Például én is. Csak a végeredmény más, hogy mire jutottam.

Amit te láttál szerintem az a realitás. El kell dönteni, hogy akarsz élni, mi az ami belefér és mi az, ami már nem.

Nem azt mondom, hogy nincs sírig tartó szerelem, meg baromi nagy boldogság, megértés, szeretet, stb. egy életen át.

Csak azt mondom, én még nem láttam, csak azt ami ilyennek lászott, aztán belül meg vagy kicsit vagy nagyon, de rohadt a dolog.

A kérdés csak az, mit szeretnél az életben (karrier, család, párkapcsolat, házasság, stb.) és ezért mit vállalsz be.

A bizalmatlanságot nem fogom fel rossz dologként. Egy határon átlépve lehet beteges a dolog, egyébként meg szimpla önvédelem (legalábbis nálam).

2014. márc. 26. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Veled van a baj

Milyen ertektelen beallitotsag hogy csak szex??

Ennyire tartod magad?

es miert kell osszedobni mindenkivel a szennyest?

Ha igy allitod be magad olyan pasikat kapsz amit megerdemelsz.

Aztan jon egy normalis es te meg megilyedsz a jotol???

Rosszul vagy osszerakva

Tanulj meg kommunikalni eloszor a tarsaddal beszelgetni akkor elmulik a felelmed

2014. márc. 26. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Minek költözöl össze minden jöttmenttel? Amúgy meg rosszul választottál és ennyi. Ettől még vannak a világon rendes pasik, csak meg kell találni őket. Én pl 5 év után egyet találtam aki a férjem lett.


Soha senki mással nem éltem együtt előtte. Én viszonylag hamar kiismerem a pasikat szerencsére. Ezért többnyire 1-2 hónap alatt kiderült számomra, ha valaki nem jó nekem.

2014. márc. 29. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!