Környezetemben több fiatal, gyermekes család is él. Csak én nem értem a következőket?

Mert különbözőek vagyunk.

Mindenki másképp éli meg ezeket a (és más) dolgokat.

Én egy 30 éves anyuka vagyok,van egy 4 éves kislányom és egy 1 éves kisfiam.Mikor az első megszületett,én is úgy éreztem,hogy annyi dolgom van,hogy nem bírom már. Fél évig gyötrődtem,nem értettem hol rontom el,mikor az összes ismerősöm arról beszélt,hogy milyen jó otthon a gyerekkel,én meg szinte alig kaptam levegőt.Aztán rájöttem,hogy ott a hiba,hogy mindent tökéletesen akarok teljesíteni,foglalkozzak a gyerekkel,szoptassam,pelenkázzam,vigyem sétálni,főzzek,mosogassak,takarítsak,vásároljak,intézzem el a postát,bankot,emellett HOL VAGYOK ÉN (egy fodrász,kozmetikus stb.) Úgy éreztem,hogy mivel én vagyok otthon,és a férjem sokat dolgozik nekem kell ezt egyedül mind véghez vigyem. A férjemmel megbeszéltük a dolgokat,és ő is azt mondta túlvállaltam magam. Azóta lazítottam a tempón,és most már minden rendben.

Lehet,hogy a barátnőidnél is itt ütközik a dolog.

Mert mindenki más és a gyerekek is mások.

Nekem is van olyan anyuka ismerősöm, aki alig várja, hogy visszamenjen dolgozni és otthon is mindig keres valami kreatív elfoglaltságot, hogy ne unatkozzon.

Neki egyébként egyáltalán nem fontos a házimunka, rend, ezért van sokkal több "szabadideje". Akár ez is lehet egy ok.

De lehet, hogy a gyerekek különbözőek, bár te hasonló vérmérsékletűnek gondolod őket, de sok gyerek máshogy viselkedik idegenek előtt, mint amikor csak a szüleik vannak ott.