Ti rangon alul házasodtatok?

Mi a rang? - hogy egy kellően a témához illő filozófiai kérdéssel kezdjük :D

édesapám családja pl. sokszáz éves, nemesi felmenőkkel bír. ( elég ismert főnemesi család, pl. Wesselényi Miklós szegről-végről rokonunk..) Ehhez képest, a 19. században elszegényedtek, azóta földműveléssel foglalkoztak.

Apukámnak van 4 szakmája, 40 éves koráig az egyikben dolgozott, aztán kiköltözött falura és földművelésből éltünk mi is.

Anyukámnak összesen volt 8 általánosa, plusz meló mellett elvégzett 2 évet estin. Nem szeretett és nem akart tanulni- 15 éves korától az 50 éves korában bekövetkezett haláláig dolgozott. Ennek ellenére nem volt buta nő- miatta jártam könyvtárba, minden reggel és este olvasott elalvás előtt, felkelés után.

Tesómnak van 2 szakmája, egyik felsőfokú (könyvelő)

Nekem van egy kereskedelmi OKJ-m és egy természettudományi diplomám.

Tesóm párja külföldi, de "paraszt" családból való. Ennek ellenére a családi vállalkozásból milliomosok a szülei.

Én párom magyar-kun gyökerekkel bíró parasztcsalád fia. Tanyán élnek, benti fürdő pl van, de wc csak a pottyantós.

Szülei szakmunkások, neki diplomája van.

Most akkor döntsd el, hogy közülünk ki az, aki rangon alul házasodott :D

Soha nem gondoltam még bele, hogy milyen lenne ha a férjemmel nem tudnék mindenről beszélni vagy nem tudnék bizonyos témákat/ dolgokat megértetni vele...neki van diplomája, en csak késobb felnőtt képzés kereten belül tettem le.

Nagyon is egyetértek azzal a válaszolóval aki azt írta, hogy a tanulás tágítja az ember latokörét. A veleszületett es a családból "hozott" intelligencia adott, es ezen nem változtat a diploma, de aki valóban sokat tanult, annak biztos könyebb megérteni bizonyos összefüggéseket es valahogy "rugalmasabb" a gondolkodása. En ezt tapasztaltam. Az meg megint más dolog hogy olyanok is szereznek diplomát néha, akik

sötétek mint az éjszaka.

Egyetlen amit kevésbé tudunk a férjemmel megbeszélni, az elvontabb, művészi dolgok. Ő gyakorlatias, en elvarázsolt vagyok :D talán ezeket nehezebb megértetni vele es nem is nagyon szeret róluk beszélni (pl művész filmek, versek vagy akár festmények). Nem olyan nagy gond ez, sot ezzel kiegészítjük egymást.

A kérdéshez visszatérve, nem tudnék ugy élni, ahogy itt páran fentebb írták, elképzelhetetlen számomra hogy a férjemmel ne tudjak mindenről beszélni vagy hogy bizonyos dolgokról ne beszéljünk mert nem érti. Nem sznobsagbol, hanem mert nem tudnék ra felnezni. Ha ez beletartozik a "rang" témába, akkor nem házasodnek "rangon alul". Más nekem nem számít, se a családja se a vagyonuk, se a fizetése.

Bántó lehet a kérdésed, pedig valójában teljesen jogos. Igazából nem is arról van szó, hogy rangon alul/felül, hanem hogy a származási különbségek miatt működhet-e a kapcsolat. Én megtapasztaltam mindkét oldalt és igenis nagyon nem mindegy, hogy összeegyeztethető-e a két "rang" vagy "kaszt" vagy akárminek is nevezzük. Pl. nem szeretnék rangon felül házasodni. Nem érezném magam jól a felső tízezer világában. Biztosan bele tudtam volna szeretni oda tartozó fiúba is, de valószínű nem működött volna hosszútávon. Unokatestvéreim oda tartoznak, a szüleik mindenáron felküzdötték oda magukat, de én megőrülnék attól az életmódtól. Öltöny és tip-top ruhák, ragyogó smink, konferenciák és rangos iskolák, rendkívül hivalkodó ház (azóta elúszott), külföldi kiküldetések (unokatesóim sehol nem voltak otthon, bár profin megtanultak angolul). Egyszer megkérdeztem, szeretnek-e ők is turizni, úgy néztek rám, mintha azt kérdezném, szoktak-e ők is kukázni. Én egyszerűbben szeretek élni, mondhatjuk azt is, hogy az ő rangjukhoz képest lejjebb. Megelégszem a munkámhoz szükséges egyszerűbb diplomával és mivel szeretem a munkám és azt, hogy helyben van és biciklivel járhatok dolgozni, és ha óvodás lesz a lányom, nagyon fontos, hogy nem egy másik városba rángatom majd óvodába, ezért megelégszem kevesebb fizetéssel. Amúgy sem szeretek utazgatni, mindenhonnan honvágyam van, nem szeretnék olyan férjet, akivel be kell járni a fél világot nyaralás címszó alatt. Én itthon szeretek lenni, a kutyáimmal, a családommal, akkor vagyok nyugodt, ha velük vagyok. Több pénz persze jó volna, de az életmódomon alapvetően nem változtatna. Gondtalanabb volnék, de nem szórnám márkás ruhákra (persze attól függ, mennyire lenne több az a pénz), fontosabb lenne akkor is, hogy a családomnak félretegyem a pénzt vagy hogy ki tudjak fizetni a kutyának egy 60.000-es műtétet, mint hogy turis vagy nem turis a ruha rajtam. Persze azért el tudnám viselni, ha a férjem kényeztetne időnként étterem meghívással vagy csak úgy azt mondaná, hogy ezt most költsem ruhákra vagy amire akarom. Sajnos ez nem adatott meg, bár szerencsére eddig nem szorultam rá, mert örököltem egy nagyobb összeget, ami 7-8 évig gondtalanabb életet biztosított nekem.

A férjem mondhatni nagyjából egy kaszt velem, ezt nem is annyira a diplomák számából tudnám megítélni, bár nálunk adott, mert a fősulin ismerkedtünk meg, hanem a családjaink hasonlóságán. Amikor megismertem a családját, úgy éreztem, mintha az én családom volna. Főleg a nagyszüleimre emlékeztettek a maguk szorgos, dolgos életükkel, azzal, hogy mindenüket a gyerekeiknek adták. Az én nagyszüleim is ilyenek voltak. Kemény földműves munkát végeztek egész életükben,és annyi pénzt kerestek, hogy mindkét gyereküknek felépítettek egy-egy nagy házat. Magukra keveset költöttek, mindent a gyerekeikre és az unokáikra költöttek. Sok pénzük volt, mégis teljes egyszerűségben éltek, mert mindent a már felnőtt gyerekeknek adtak. Férjem szülei is ilyenek, bár ők nem gazdagok, még így is mindent a gyerekeikre költenek. Ebben a családban azonnal otthon éreztem magam és ez csak erősítette azt a harmóniát, amit azonnal éreztem köztem és a férjem közt, amikor megismerkedtünk. Fontos volt még számomra, hogy olyan férfi, akire kezdettől fogva felnézhettem, annyival okosabb nálam. A főiskolát nem tudtam volna nélküle végigcsinálni. Amúgy a legjobb tanulók közt voltunk mindketten, és szerintem azért is, mert hihetetlen páros voltunk. Amiben ő volt jó, abban kiegészített engem, viszont volt terület, ahol én voltam jobb, ott én segítettem neki.

A gyerekneveléshez és hasonló módon állunk. Nem sejtettük magunkról, de amikor megszületett a lányunk, annyira hasonlókká váltunk. Mindketten agyonféltettük, egyetértettünk abban, hogy nem ültetjük idő előtt, hogy bio dolgokat adunk neki amíg csak lehet és szoptatom amíg csak lehet és ezért rengeteget küzdöttünk. Nem tűnik nagy dolognak, de szétválaszthat embereket, ha ezeket másként gondolják. Én eltávolodtam olyan családtagjaimtól, akik bírálták, hogy még 1 évesen is szoptatom vagy hogy minek adok neki biot, és nagyon utáltam, ha a kérésünk ellenére ültették amikor még nem tudott ülni. Ha ezt a férjem csinálja, nagyon rámentünk volna. Amúgy meg nem azt mondom, hogy unalmasan egyformák lennénk a férjemmel, sőt, szerintem ég és föld vagyunk, igazából mind temperamentumra, mind érdeklődési körre való tekintettel nagyon különbözünk.

Volt olyan élettársam, aki viszont hasonló volt hozzám: imádta a nyálas, szerelmes, szomorú dalokat (férjem azonnal elkapcsol, ahogy egy nekem tetsző dal megy valahol), de azon kívül hogy nőiesen érzelgős volt, nem tartoztunk egy kasztba. Még nem volt diplomám, ennek ellenére rendkívül zavart, amikor a szorzótáblát magolta és nem értette meg, amikor magyaráztam. Iszonyú kiábrándító volt. Azért vágott bele az érettségi megszerzésébe, mert tudta, hogy hamarosan főiskolára kell mennem. Nem tehetett a tanulatlanságáról és én huszonévesen nem akartam megérteni, hogy igenis számít a pénz is, számít az intelligenciabeli különbség is. Szeretett engem és ez jó volt nekem. Nem volt pénze, nem volt semmije, csak egy nehéz gyerekkora, két alkoholista szülővel és mindenáron más akart lenni, mint ők. Megbotránkozott azon, ha a süteménybe rumaromát tettem és nem tudta sem ő, sem én, hogy az alkoholista személyiség akkor is alkoholista személyiség, ha nem iszik egy cseppet sem. Később, amikor majdnem beverte a képemet, és nem egyszer halálfélelmem volt a közelében, megtanultam, de ezt akkor még nem tudtam. Nem tudtam, hogy hiába küzd ellene, a szüleit fogja lemásolni egész életében. Ma már nem kezdenék olyan férfivel, aki nem iszik egy csepp alkoholt sem, mert az intő jel. Egyébként soha nem voltam belé szerelmes, csak nagyon kedveltem, mert aranyos volt és úgy szeretett engem. Az ő családját soha nem éreztem az én családomnak. És nem is működött emiatt, köztünk sem. Akár tartja az ember a kapcsolatot a másik családjával, akár nem, akkor is köze van hozzá. A másik ott hordozza magában az egész gyerekkorát, a szüleit, mindent, és ha a családját nem tudjuk a magunkénak érezni, szerintem hosszútávon őt sem fogjuk. És itt mindegy, hogy melyikünk hol van a ranglétrán. Az a lényeg, hogy azonosulni tudjak a családjával, hogy abba a családba szeressek beleszülni egy gyereket. Persze a volt élettársam nem a legjobb példa erre, mert nyilván nem lenne boldog kapcsolata egy olyan lánnyal, akit szintén tönkretettek az alkoholista szülei. De akkor is boldogabb lett volna egy olyan lány mellett, aki fel tudott volna nézni rá.

Nekem ha tetszik és jól kijövők egy nővel akkor felőlem lehet akár takarító nő is.

Diploma nem mindig egyenlő az intelligenciával és a jó fizető munkával.

Sok esetben a diplomás kérdezi meg a szakmunkást a gyors étteremben hogy "Mit adhatok?"

Van még az a fajta értelmiségi diplomás aki hangoztatja hogy ő milyen modern gondolkodású mégis ők azok akik legjobban lenézik azt akinek nincs valamilyen diplomája mintha még valami cári vagy grófi rendszerben élnénk.

Igenis számít, hogy honnan jött valaki. Édesapám sokgenerációs értelmiségi családból származik ahol alap volt, hogy a könyvek ott vannak a polcon, mindenki beszél nyelveket.

Édesanyám parasztcsaládból, a nagyszüleim írni, olvasni alig tudtak.

Megértették egymást, anyukám igyekezett művelni magát, de ahogy öregedtek egyre inkább mindenki visszatért a gyökereikhez és előjöttek a különbségek. pl idős korára édesapám az operát kedvelte édesanyám a magyar nótát.

Nem kell m inden munkához diploma, attól még lehet érdekes. Nekem van diplomám, a páromnak nincs, de könnyűbúvárként dolgozik, és korábban 8 évig volt tűzoltó. Hobbija a hegymászás, ami szintén nem egy egyszerű sport. Ehhez képest néhány diplomásnak nincs ekkora tudása. Másrészt ma a szakmunkások sokszor jobban keresnek.

Az élet bonyolúltabb az itt feltett kérdéseknél.

Én egészen mást tartok rangon alúlinak.

Pl. egy normális emberhez képest egy iszákost, börtöntölteléket, drogozót.

Kifutófiú voltam egy escort ügynökségnél.

Rengeteg felső tízezerbe tartozó hölggyel ismerkedtem meg munkám során.

Sok helyen megfordultam a világba, a munkám által.

4 nyelven beszélek anyanyelvi szinten, külsőmre többet adok mint egy mai fiatal lány.

Eredménye?

Több házassági ajánlat!

Sokáig nem ugrottam bele, de egyszer csak elgondolkodtam, miért ne,később is tudom ezt a munkát csinálni, addig meg miért ne.

Hát így kerültem egy rangon felüli házasságba.