Nem érzitek magatokat kevesebbek magatokat attól, hogy házasok vagytok és gyereketek van?

Én is úgy érzem, ahogy az első. A házas és gyermekes nők lenéznek, mert nekem még nincs férjem és gyerekem. Pedig én is szeretnék gyereket, nem vagyok karrierista, van párom, jól meg vagyunk, de a baba eddig nőgyógyászati problémák miatt nem jött össze. Mégis sokszor beszólnak, hogy miért nem szülök már, mire várok.

Egyébként házasság után is ugyanaz leszel, aki most vagy. Gondolom, már most is együtt éltek, nem volt megváltozni az életetek. Ha meg lesz gyerek, akkor sem csak anya leszel. Akkor sincs vége az életnek. Fogsz még dolgozni, ahol munkatárs leszel. Ha hagyod, a férjed továbbra is nőként fog rád tekinteni, sőt idegen férfiak is. És gondolom, vannak barátaid is, ők sem fognak kevesebbnek tartani.

Vicces, amit írsz: " pejoratívan hangzik az emberek szájából a gyerekes jelző." Azokat az embereket nem anya szülte, vagy mi, hogy maga az anyaság fogalma sértő???

Különben értem, amit írsz. Az szerintem is fontos, hogy a nő ne "csak" anya, meg háztartási gép legyen. (a csak azért idézőjelben, mert különben ez a világ egyik legnehezebb melója) De ha az ember jó férjet talál, akkor lesz élete a családon kívül is (Pl munka, hobby, barátok, utazás ilyenek), ha rossz férjet találsz, akkor meg anyaként egy négy fal közé zárt, soha ki nem mozduló háztartási robot lesz belőled. Szóval jól kell férjhez menni, egy támogató, gyerek szerető, nőt egyenlő partnernek és nem házicselédnek néző pasi kell. És ha van ilyen, akkor a család meg a gyerek a legjobb dolog tud lenni a világon :-)

Ez az "önszántamból teszem" nekem is szemet szúrt, házasodni nem önszántadból fogsz? Ha a válasz nem, akkor felesleges is tovább boncolgatni, úgy tényleg ne házasodj meg.

Én férjnél vagyok, boldog vagyok, és nem érzem másnak az életemet most, mint a házasság előtt. Gyakorlatilag ugyanúgy azt csinálok, amit akarok (ezalatt nem a pasizást értem, azt nem csak házasságban nem lehet csinálni, nálam a kapcsolatba se fér bele, ahogy a csajozás sem a férjem részéről). Bármikor elmehetek barátnőzni akár egy hétvégére, vagy több napra, ahogy ő is haverozni. Járunk bulizni, van életünk együtt is, de külön is. Szerintem így normális, így én egyáltalán nem élem meg rabságnak, a férjem sem. Természetesen önszántunkból házasodtunk össze, 3 év együttélés után, tudtuk mire számíthatunk, így nem volt ijesztő.

Most várom az első babánkat, akit szintén önszántunkból vállaltunk. Na, ő már megnyirbálja majd a szabadságot, ha megszületik, mindkettőnk számára, de ezzel tisztában voltunk akkor is, mikor eldöntöttük, hogy jöhet, ennek tudatában vállaltuk. Így ezt se érzem kényszernek, hiszen nem kényszerített senki, önszántunkból döntöttük el ezt is.

26N, 25F

Nem. Igaz én még csak 21 vagyok. :) A házassággal és a gyermekünkkel lett teljes az életem. Én életem legszebb éveit élem most. :)

Az asszony pedig itthon van. Amikor ügyeket intézek, akkor csak egy nő vagyok a sok közül. Ráadásul ugyanúgy tanulok és munkára képes vagyok, mint a nem házasok és nem anyukák. :) Ettől nem lesz vége az életnek. Számomra inkább sokkal több lett. :)

Magadnak élsz, vagy a környezetednek vetítesz valamit?

Ha szabadságszerető ember vagy, akkor miért a környezete véleményéhez igazítanád az életedet?

Ha az ember magához való társat választ, akkor a házasságát sem fogja rabságnak megélni.

Én szingli koromban is eljártam barátokkal ha kedvem volt, a hobbimmal foglalkoztam amikor kedvem volt, olvastam amikor kedvem volt, elvégeztem a munkám, ilyenek. Szabadon csináltam mindent.

Amióta férjhez mentem életem szerelméhez, azóta is ezeket csinálom, azt csinálok amit akarok, és akkor amikor akarom. (Persze munkaidőben munka van:) Nem vagyok bezárva a házba, nem tiltja meg senki hogy elmenjek ide-oda, mindenre van időm amit szeretek.

Emellett van egy férfi az életemben aki szeret, és mindenben mellettem áll. Ez egy nagyon nagy kincs. Teljessé teszi az életemet. Nem pedig korlátoz.

Gyermekünk, ugyan nem lesz, de ettől sem érzem magam kevesebbnek. Nem én döntöttem így, nem az én hibám, egyszerűen csak az élet néha ilyen.

Nem érzem úgy, hogy "csak" egy feleség vagyok. Én úgy érzem, hogy egy férfi annyira képes engem szeretni, hogy feleségül vett, hivatalosan a családtagjának választott, ami nagy dolog. Mert ugye az ember a testvérét nem választja, a szüleit nem választja, de a házastársát igen.

Én a házasságom előtt is egy szabad nő voltam akinek volt élete, és most is az a nő vagyok, csak most már van egy új, saját családom: a férjem. Ettől nem érzem magam kevesebbnek.

Inkább beszéljenek úgy rólam, mint " házas asszonyról" mint sem egy olyan nőről, aki havonta cserélgeti a szexpartnereit, és épphogy csak nem kap érte fizetést...

12: De mért viselkednének lenézőn, ha nem éreznének többnek maguknál?

Aki jól van, az ad és nem elvesz a másiktól.

Ha azt érezné, ő a gazdagabb, akkor nagy vendégségeket rendezne, amikre meghívna téged, hogy érezd a családi meleget, Te kis szárnyaszegett egyedüli madár!:)

De aki lenéz, gőgösködik, az irigyel, és el akarja érni, hogy ne legyél már olyan fene jól!