Ha nem vagytok boldogok a házasságotokban, elválnátok úgy, hogy van 3 kicsi gyereketek?

Én elválnék. Ha nem volnék boldog és nem szeretném a férjemet, vagy teljesen kiábrándultam volna belőle.. persze. Mi értelme egy ilyen kapcsolatnak?

Ez mindkettőnket mérgez és megakadályoz abban, hogy esetleg még boldogok lehessünk valaki mással.

A gyerekeknek sem az a jó, ha azt látják, hogy a szülőkben nincs meg az az élettel teli szeretet, összebújás, viccelődés, játék, hanem el vannak savanyodva egymástól. Milyen képük lesz így egy párkapcsolatról? Ez lesz majd számukra a természetes és nem az, hogy egy kapcsolat arról szól, h a két fél boldog együtt, hanem inkább mindez egy nyűg. (Így eleve vagy meg sem állapodnak vagy egy olyan kapcsolatba lépnek, ami még a mi házasságunktól is rosszabb)

Nem akarok általánosítani. Te döntöd el hogy mit akarsz( sajnos). De leírnám az én esetemet.

Édesanyámnak van 4 testvére. mind az 5 en ugye házasok és gyerek is van, néhol 2 is. És mi, a fiatalabbak, azért sűrűn beszélgetünk, vagyunk 7 en. Ebből az 5 házasságból 3 válással végződött. 1 nél van az, hogy a gyerekek miatt nem váltak el de még együtt élnek, és 1 az én szüleim.

Na most én még emlékszem rá, mikor 7-10 éves voltam, szüleim ki nem állhatták egymást, de persze ekkor már együtt voltak vagy 15 éve+ a testvérem is meg volt már nekik. De ők mégis azt választották, hogy miattunk nem válnak el( nagyon helyesen). kb 3 évre rá ez megváltozott, újra dúlt a láv, csak meg kellett egymást ismét találniuk, de ha feladták volna anno és különváltak, tudtam volna mennyire szar is lett volna, ugyanis az anyám testvéreinek a gyerekeivel folyton erről beszélgettünk. Egyszerűen válás után és szétköltözés után, az apa már nem az apa! Ha hetente csak 1 hétvégét láthassa a saját gyermekét, persze csak jobb esetben! egyszerűen nem képes ellátni a kötelezettségeit, mint apa. Jópofizhat akármennyit a látogatásoknál, a 2 szülő közt mindig ott lesz a tövis egymás iránt, a legtöbbször ennek pedig a gyerek issza meg a levét. És az anya is hiába hiszi azt, hogy ő nem boldog és neki más mellett kell boldogságot lelnie, sőt ezt meg is beszélni a gyerekkel jobb esetben, aki ebbe látszólag belemegy, de csak látszólag, mert mélyen belül mind a 2 szülőt egy kicsit megveti majd! Mert nem a gyerek kéri hogy szülessen meg, nem tehet ő semmiről se, mégis megfosszák a családtól, az apától rendszerint, legbelül ez mindenkiben hagy egy sebet, maximum elnyomja! Tudom, mert az unokatesóimban is mind hagyott! Szerintem a szülőnek nincs joga hozzá, hogy a saját boldogságát helyezze előtérbe a gyerekkel szemben, és igenis meg kell oldani a szülők között a vitákat, de nem is fél évig kell próbálkozni, hanem 1-2 év Minimum! És ez a szülő kötelessége, hogy helyrerakja a saját kapcsolatát a másik felével, mert ha nem , a gyerek issza meg a levét!

És az nem indok!! hogy már nem úgy szeret a párom ahogy régen, az nem indok, hogy nem bújik már vagy nem bókol! És az sem indok,hogy kevesebb a sex, és már csak lakótársi kapcsolat van köztünk! Mert ezeket mind meg lehet változtatni, csak idő kell hozzá és újra kommunikálni! Ha a nőnek, hát a nőnek! Ha a férfinak, hát általában neki könnyebb, csak rá kell szánni magát!

Az már indok hogy ver, alkoholista, megcsal, miegymás! Ezek indokok! De a többi nem! Nem kell feladni pár hónap után, mert manapság nem hogy pár hónap után ,de hetek után feladják, mondjuk olyan piti dolog miatt, mint a rossz sex, amin idővel lehet változtatni, javítani! csak kommunikáció kérdése! Mert ugye az anya általában (NEM TI!! CSAK ÁLTALÁBAN) Azt hiszi, hogy mivel ő nem boldog, keres mást, a gyerek persze vele marad, mert ő az anya, és igazából a gyereknek csak rá van komolyabban szüksége, az apát elég ha 2 hetente lássa! Hát nagy tévedés!

Én örülök hogy a szüleim nem váltak el, és (igaz évek kellettek hozzá) de megoldották, és most is olyanok mint valami tinik, jó nézni, hogy boldogok! És nem is azt, hogy boldogok, hanem azt, hogy EGYÜTT boldogok!

Adjatok magatoknak esélyt, ha nem valami komoly dolog húzódik a háttérben, és igenis küzdj érte hogy újra szeretni akarjon a párod, ha nem is magadért, hát a gyerekért!

TerézApa, teljesen igaz és korrekt amit írsz, de ez nem mindenhol működik. Az én egyik barátom szülei pl nem váltak el pont a gyerekek miatt, pedig voltak gondok, de úgy gondoták, megoldják.

Ez a férj részéről -szerinte sikerült- a nő szerint is.

Csak a feleség közben belebetegedett abba, hogy rendezzék, amit már nem lehet, és vágjanak jófejet hozzá. Sajnos már nem él... ennek lassan már 4 éve.

Mindkét gyerek szimpla gyülölettel fordul az apja felé pedig már felnőttek és családjuk van, mert meggyőződésük, hogy az anyjuk az apjuk hülyeségeibe betegedett bele, hogy erőltette a békülést, mikor az asszony próbált volna új életet kezdeni).

A férfi viszont vígan.. 70 évesen újranősült..

Vannak szélsőséges esetek, csak úgy, mint minden másban is!

Én a sajátom tapasztalatom akartam leírni és a véleményemet persze.

# 12: A saját példád alapján általánosítasz... én is láttam a környezetemben helyrehozott kapcsolatot, és örülök neki!

A sajátomat nem tudtam megmenteni. KÉT ÉVIG küzdöttem érte, de a férjemnek minden jó volt úgy, ahogy volt. Fogadkozott, hogy küzd a kapcsolatért, de semmit nem tett. Kértem, hogy randizgassunk újra... megtette... mással!

Hazudott, átvert. Már az ismerősök mondták, hogy borzalmasan ingerülten beszél velem. Én azt hittem, elviselem, de a szervezetem tiltakozott. Először pánikrohamaim voltak, utána súlyos gyulladásom, életveszélyes állapotban kerültem kórházba, többször műtöttek és hónapokig drasztikus gyógyszereket kellett szednem. Utána mély depresszióba süllyedtem. Két év pszichoterápia kellett ahhoz, hogy újra legyen önbecsülésem.

Ami pedig a gyereket illeti... Depressziósan, betegen nem tudtam vele úgy foglalkozni, ahogy kellett volna. Őt is megviselte. Kétszer fél évig hordtam pszichológushoz, mert súlyos problémák voltak vele az oviban, iskolában.

Nincs kőbe vésve, hogy az apa csak kéthetente láthassa a gyerekét... az exem annyit van a gyerekkel, amennyit csak akar! És megjegyzem, míg együtt éltünk, alig foglalkozott vele, csak egy légtérben tartózkodtak, de folyton a tévét vagy a monitort bámulta. Amióta különmentünk, azóta, bár valamivel kevesebb időt tölt a gyerekkel (heti többször), az minőségi idő! Játszanak, beszélgetnek, közös programokat csinálnak.

Azóta mindannyian sokkal kiegyensúlyozottabbak vagyunk. Neki is, nekem is lett új kapcsolatunk. Az övéről nem tudok nyilatkozni, de én nagyságrendekkel jobban érzem magam egy olyan kapcsolatban, amiben megbecsülést, tiszteletet kapok. Kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb az életem, és ennek (is) köszönhetően a gyermekemmel is sokkal jobb a kapcsolatom, így ő is kiegyensúlyozottabbá vált.