Szerintetek ez normális reakció a nő részéről egy házasságban?

Hogy örülök hogy én nem ilyen vagyok, és hamarabb foglalkoznék párom lelkével, mert szerintem egy férfit igenis rosszabbul érint egy állás elvesztése mint egy nőt. Mert ennek nem anyagi vonzata van, hanem munkaerői vonzata .

Illetve, örülök hogy nincs hitelünk, és nem hónapról hónapra élünk, és ennél műveltebbek és tehetősebbek vagyunk

Nyilván a következő mondatban a feleség foglalkozik a férjével is, csak éppen hamarabb beszélt, mint gondolkodott.

Akinek ennyi hitele van, annak igenis létkérdés a kieső jövedelem, és az első gondolat igenis az, hogy úristen mi lesz velünk. Az már más kérdés, hogy ezt nem mindenki mondja ki hangosan.

Életemben egyszer bocsátottak el, és habár nem volt hitelem meg részletem, és anyagilag sem voltam szorult helyzetbem, mégis piszok dühös voltam és ráadásul szégyenkeztem is, hogy ilyen "lúzer" vagyok. Más kérdés, hogy csak jól jártam az elbocsátással, mert új és sokkal jobb lehetőségek nyíltak meg előttem, de ezt akkor még nem tudtam.

Nyilván a leírt esetben a férj gondolataiban ugyanúgy végigfutottak azok a kérdések, amiket a feleség fölvetett, úgyhogy az elbocsátás mindenképpen egyfajta sokkot jelenthetett számára, ami érthető. Ezért kissé igazságtalan volt az asszony részéről így nekitámadni, hiszen a férj is tisztában volt a helyzettel, neki a legnagyobb gond ez az egész, mert neki kell megoldania. Szóval nem szép hozzáállás ez a nő részéről, szerintem, először biztosítania kellett volna a férjét arról, hogy együttérez vele és mellette áll, és majd valahogy úgyis megoldódik a dolog...

Teljesen normális első reakció.

Azt sehol se írod, kérdező, hogy nem volt a feleség támogató, nem állt melletted, amíg állást kerestél.

Mikor engem küldtek el, nekem is ez volt az első reakcióm. Egyszerűen azért, mert a fizetés miatt kell a munkahely. Ennyi.

Ez kb olyan mitha azt mondanám: Drágám, karaboloztam. És az elenne a reakció hogy nagyon összetört a kocsi?

Nekem is marhára szarul esne, úgy érezném hogy az anyagi dolgok fontosabbak mit én.

Teljesen mindegy hogy nő vagy férfi, ha kirúgják az embert - anyagi helyzettől függetlenül - az mindenképp trauma és elvárható a pertnertől egy empatikus reakció.

Az anyagi dolgok minden esetben pótolhatók, valahogy megoldhatók.

Egyébként a nó miért rakja abban a pillanatban a terhet a férfi vállára? Nem közös a probléma? Akkor miért várja a megoldásra a választ a férfitól?