Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Bajban ismerszik meg az ember?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bajban ismerszik meg az ember?

Figyelt kérdés
10 éve vagyunk együtt a férjemmel. Van egy 17 hónapos kislányunk és 18 hetes kismama vagyok, tervezett mindkét gyerek. Nagyon aktív kismama voltam, jöttem-mentem, sportoltam, semmi gond nem volt. 2,5 hete elkezdett ömleni belölem ebéd közben a vér. Azonnal kórház, kiderült, hogy van egy minimális lepényleválásom 1 hétig szigorúan feküdnöm kellett. Majd a kontroll UH-on kiderült, hogy a leválás majdnem teljesen meggyógyult, de lett egy hematómám, így még 2 hétig feküdnöm kell. A szüleim még dolgoznak, de ebben a 3 hétben maximálisan alkalmazkodva a férjemhez veszik ki a szabijaikat, hogy a kislányunkkal legyenek és tudjak feküdni. Van, hogy azt mondja a férjem, hogy kedden itthon tud lenni, majd hétfő este 10-kor közli, hogy mégsem. Vagy egyedül vagyok itthon akkor a kislányunkkal, mert hát fekve is lehet játszani, mondja Ő. Vagy szó nélkül a szüleim valahogy megoldják, hogy másnap jöjjenek hozzánk és ne menjenek dolgozni, de egy rossz szavuk sincs emiatt. Az Ő szülei messze vannak sajnos, nem tudnak segíteni sajnos. Egyfolytában megszól azért, mert fekszem. Hogy nincs itthon egy csomó minden (nem én vásárolok, hanem Ő amúgy...?!), hogy hogyan lehet úgy lenni, hogy nem megyek ki sétálni, meg fogok hízni,... Egyszerűen nem értem. Úgy vagyok vele, hogy inkább most betartom szigorúan ezt a 3 hetet, minthogy aztán még többet kelljen feküdnöm és sajnos ez sem garancia, hogy nem kell tovább. Borzasztó nagyot csalódtam benne és folyamatosan napról napra mindennap. Egyfolytában károg, hogy ez így lesz még 5 hónapot. Nem tudom mit gondoljak... megszakad a szívem, hogy így viselkedik.
2018. ápr. 28. 21:17
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
87%
A ferjed egy tusko.. Ha az en parom csinalna ezt,vagy mondogalodna ilyen sulyos helyzetben plane , hog, mar van egy kislanyunk tarkon csapkodnam.. 23 hetes kismama vagyok ikrekkel,eddig meg nem kerult sor semmi bajra halaisten de az en parom meg igyis kimel,nemhogy lehurrog. Jol megmondanam neki a magamet,es tuti hogy visszakapna valahogy a szemetkedeseit.
2018. ápr. 28. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
98%

LEgközelebb vidd magaddal a férjedet az orvoshoz és kérd meg, hogy mesélje el a férjednek, mi lenne, ha nem feküdnél.


A másik meg, hogy nem világos, hogy ö dönti el, mikor tud otthon lenni és mikor megy munkába, vagy a fönök dönt ebben?

2018. ápr. 28. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
54%
Boccsás meg de nem voltak jelek? Kétszer nem lépek ugyan aba a gödörbe. És talán megkéne ismerni egymást aztán esküvő és gyerekek. Ez egy tuskó és rosszabb lesz..
2018. ápr. 28. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
27%
Szia, szerintem ez csak a munka, csecsemő miatti stressz. Igen valóban nem könnyű most neked, de neki sem. Kezd egy kicsit kikészülni lehet, de ez elfog múlni. Nefeledd, hogy neki is nehéz és legyél erre is tekintettel. Tudom fura megismerni a férjed "sötét oldalát", de igazából nem akar neked rosszat hidd el. :)
2018. ápr. 28. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
44%
65 % -os te mit okoskodsz mindenhol az epés megjegyzéseiddel? Nagyon megérettél már a kitiltásra 69 % -os barátoddal egyetemben.
2018. ápr. 28. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:
Soha nem volt erre utaló jel. Az első babánknál ha egy kicsit gyorsabban mentem már rámszólt, hogy menjek lassabban, nehogy hasra essek. Két vendéglátó helyünk van, nincs főnök, mi vagyunk a főnökök, csak szeret mindent Ő intézni, pedig van 3-4 megbízható emberünk. Egyszerűen nem értem. Ha felhozom Neki azt mondja, hogy megérti, hogy feküdnöm kell és félre értem...?!
2018. ápr. 28. 21:49
 7/20 A kérdező kommentje:
Nincsen szeretője, ezt biztosan tudom:). Köszönöm a kedves szavakat is! Tudom, hogy nehéz Neki is, csak amikor Neki kellett feküdnie nekem természetes volt (el volt törve làbfeje). Igen, Ő a férfi és más átvennie minden terhet, de én sem jókedvemből fekszem.
2018. ápr. 28. 21:51
 8/20 A kérdező kommentje:
Lelkileg sem könnyű, félek, hogy el fogjuk veszíteni a babánkat...
2018. ápr. 28. 21:53
 9/20 anonim ***** válasza:
58%

Arra ne is gondolj, hogy elveszthetitek a babát!


Feküdj továbbra is, akkor nem lesz baj.


A férjed meg valószínüleg azért is stresszel, mert ö is ideges a baba miatt, emellett a munkahelyen is azért ö néz mindennek utána, hogy biztos ne legyen baj, azaz nehogy gond legyen a megélhetésetekkel.

Az egész viselkedése arra mutat, hogy úgy érzi, lassan összecsapnak a feje fölött a hullámok.


Beszélj vele még egyszer erröl, (vagy ha túl ideges vagy, akkor írd meg neki, hogy mi az, ami zavar) ßes beszéljétek meg az egész helyzetet.

2018. ápr. 28. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 A kérdező kommentje:
Nagyon kedves vagy Utolsó, tényleg! Jól esnek a szavaid!! Köszönöm!! Remélem igazad van!
2018. ápr. 28. 22:16
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!