Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Mi a házasság értelme?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a házasság értelme?

Figyelt kérdés

Férjemmel öt éve vagyunk együtt, van egy kisfiunk. A kapcsolatunk elején jól megvoltunk, terhességem alatt őt kirúgták a munkahelyéről. Hónapokig nem kapott állást, nagyon félt, hogy "nem tud eltartani" minket a picivel (volt munkám, ezáltal havi táppénz / csed is járt nekem. Szóval éhen nem haltunk volna, illetve volt félretett pénzünk, a baba dolgokra is jutott.

Azóta, mióta volt ez a mélypont, azóta minden megváltozott. Olyanok lettünk, mint két idegen, alig beszélgetünk, egymás családjára fújunk: játszmázunk a picivel, melyik rokon mikor hol láthatja. Én nem vagyok jóban anyóssal, elég nyomós okom van rá, egyszerűen nem fogadott el soha. De már nem erőlködöm miatta. Sokszor érzem úgy, hogy férjem egyáltalán nem áll mellém, ha szem és fültanuja anyós beszólásának, akkor sem állítja le.

Sokszor elgondolkodom, hogy vajon kinek mit jelent a házasság? Mert én magamnak már nem tudom megválaszolni.

Vagyis, amit elvárnék : szeretet, megbecsülés, tisztelet, figyelmesség. De ezek már rég nincsenek meg. A nyílt utcán, boltban simán rámordít, mint egy állat ha valami nem tetszik neki, egyszerűen szégyellem magam miatta. Bármi intézni való van a kisgyerekünkkel, mindent rámbíz, ami azt jelenti, hogy kivonja magát a felelősség alól, pl nem segített dönteni, milyen oltásokat adassunk be, milyen cipőt vegyünk neki, hogyan legyen a hozzátáplálás, egyszóval minden az én dolgom!

De amikor megkérem, hogy ne menjen a tv, mert a pici is azt nézi, meg se hallja, mert addig se kell foglalkoznia vele, mert én épp főzök, vagy mosogatok stb. Kb ennyiben kimerül a kapcsolata a picivel. Viszont, ha vinni akarja az anyósékhoz, a koszfészekbe, akkor nem is szól, csak hangosan mondja a picinek, hogy "megyünk a mamához" na akkor kiakadok, hogy miért nem kérdez meg, vagy szól, úgy érzem magam, mintha nem én döntenék a gyerekem felől. Csak a fontos dolgokban hagy magamra. Ráadásul anyós egy koszos, penészes lakásban él, amióta ismerem, szerintem ott még nem volt takarítva, pedig 63 éves egészséges nő, csak igénytelen. Mindig mondom férjemnek, ne ő vigye el a picit, jöjjön anyós, ott úgysem tud mit csinálni a kisfiunk, mindentől tiltja anyós ezt ne fogja meg, oda ne menjen be... Folyton csak a ne /nem megy.


Annyira elegem van, próbáltam beszélni a férjemmel, ez így nem jó én nem akarok életem végéig így élni, akkor pár napig normálisabb, de aztán egy rosszat szólok és veszekedés a vége.


2019. júl. 5. 22:50
 1/10 anonim ***** válasza:
84%
A házasság értelme, hogy az összeférhetetlen, kommunikációképtelen arcok gyerekei is legalább pár évig családban nőjenek fel. Mint látható, működik egy darabig, különben már szétmentetek volna.
2019. júl. 5. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Bocsi, de a férjed jó nagy paraszt. Rád ordít meg nem segít neked, kb semmibe se vesz.

Szerintem lekéne ülnötök ketten és elmondhatnád neki, hogy milyen rosszul esnek neked bizonyos dolgok.

Elmehettek házassági tanácsadóhoz is, segíthetne szerintem.

Régen is ilyen volt, anno mikor összekerültetek? Ha nem, akkor lehet csak valami frusztrálja, amiről pl. nem tudsz es otthon vezeti le. A kommunikáció segít. Már ha hajlandó veled őszintén lelkizni, ha nem akkor egy szakember rávilágítana neki (is) bizonyos dolgokra.

2019. júl. 5. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Régen nem volt ilyen, csak amikor hónapokig munkanélküli volt,majd lett egy jólfizető állása, azóta változott meg. Sőt, mondhatnám, hogy a pénz miatt, mert ahhoz képest, amit ő keres, én kb semmit sem kapok a pici után. Ez is konfliktus forrás, én keveset kapok, ő sokat, veszekedésekkor mondja is, hogy oldjam meg egyedül az életem hajrá... (tudja hogy így nem tudom, csak ha a picit bölcsibe adom és visszamegyek dolgozni) szoktam kérni, hogy beszéljünk, beszélgessünk, de ő csak mocskol engem, észérvei elfogynak, akkor jön a fizikai bántalmazással való fenyegetés.
2019. júl. 5. 23:11
 4/10 anonim ***** válasza:

Hát ez elég szarul hangzik :(

Feltételezem így szakemberhez se lenne hajlandó menni, már csak az ára miatt sem..

Nehéz eset sajnos. A te családod nem tud segíteni neked, anyagilag egy kicsit? Szüleid, testvéred ha van?

2019. júl. 5. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Agresszív bärom a férjed. Van elég feladatod, nehézséged a pici gondviselésével, erre még beléd rúg. Szégyen ez az ember. Milyen közös tehervállalás van részéről a viselkedése nyomán, amiről a házasság szól az örömök közös átélése mellett? Semmilyen. F
2019. júl. 5. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Igen, pontosan ezért hatalmas baromság a házasságra alapozni a kapcsolatot és azt hinni, hogy az majd bebiztosítja vagy megjavítja vagy házasságban már alap dolog lesz, hogy a párod törődik veled mindig. A házasságnak semmi ilyen jelentése nincsen és egy kapcsolatot sem fog megváltoztatni, semmire nem garancia. A házasság akárhogy is nézzük de egy darab papír vagyonközösségről. Lehet neki ilyen vagy olyan szentimentális értéket adni de az elköteleződést nem fogja megnövelni és a kapcsolatot sem fogja bebiztosítani.

Neked pedig annyit tudok mondani, hogy de, a párod eddig is ilyen volt. Egyszerűen csak nem vetted észre a jeleket vagy nem akartad észrevenni. Hogyha valaki ennyire agresszív, ennyire semmibe vesz téged annak lesznek jelei mert ilyen a jelleme. Ez nem olyasmi ami egy munka hatására egyszer csak megjelenik.

Úgy szültél a párodnak gyereket, hogy nem is ismerted. Úgy mentél hozzá, hogy azt sem tudtad hogyan visel egy ilyen nehezebb helyzetet. Abban biztos vagyok, hogy a párod nagyon rossz jelleme nem most alakult ki hirtelen és rengeteg dologban megmutatkozott eddig is, csak nem ilyen intenzíven.

2019. júl. 5. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Egy fontos dolog és most gonosz lesz amit írok: amennyiben a komoly beszélgetés hatására sem változik a helyzet, te készülj fel arra hogy lehet el kell válnod. Nezd, ha a férjed egy agresszív barom, és tetlegességre kerülne a sor vagy egyáltalán már mielőtt megtörténne, kérdéses hogy érdemes-e bennmaradni egy ilyen kapcsolatban. És esetlegesen gondolj arra is hogy lehet hogy majd neked kell egyedül eltartani. És ilyenekre gondolni kell. Anyagilag is. Akár félretenni.

Nem vagyok a simliskedés híve, de ha a helyzet nem változik, ennek a házasságnak értelme nincs, pláne ha agresszív is.

2019. júl. 5. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Hát, ha mindez igaz amit leírtál....

én kevesebbért váltam.

Minnél tovább maradsz annál nehezebb lesz újrakezdened.

2019. júl. 6. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Sajnos igaz :(
2019. júl. 6. 18:29
 10/10 anonim ***** válasza:

Akkor tudod mi a teendő. De okosan!

Először az anyagiak bizosítása (nem aximálisan, hanem a megélhetés szintjén) majd az érzelmektől mentes elköszönés. ...és jó ügyvéd.

2019. júl. 6. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!