Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Adnátok tanácsot?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Adnátok tanácsot?

Figyelt kérdés

Tavaly nyáron kiferült, hogy férjem beszélget egy másik nővel. Én jöttem rá véletlenül (belenéztem a telefonjába). Mindent vele beszélt meg, még azt is vele akarta, hogy lehet, hogy méhen kívüli terhességem van. (Nem az volt, minden rendben a babával, 32 hetes vagyok). Voltak intim képek is, nyilván ő meg udvarolt neki rendesen. Azóta is rémálmok gyötörnek, hogy megint van valakije. Ma 2x ébredtem sírva emiatt. Egyéblént ő az a fajta...legalabbis az volt, akiből ki sem nézné az ember. Hogyan tegyem túl magam rajta? Nem akarom így leélni az életem, mert bele fogok bolondulni. Próbálom elnyomni, de nem mindig sikerül, időszakosan előjön. Fogalmam nincs mit tehetnék, nem tudok benne megbízni ezzel kapcsolatban.


Még valami..

Tudom, hogy hülye vagyok, de annyira vágyok arra, hogy ugyanezt megtegyem vele, csak hogy érezz mennyire fáj..

De képtelen vagyok rá, nem tudnám megtenni. Gondolom ez is valamilyen szinten normális, csak néha elgondolkozom, hogy tényleg ezt akarom, tényleg így akarok élni ezzel az érzéssel? Egyszerűen nem múlik a dolog, pedig már több, mint fél éve volt. Ha látok is valami furcsát egyből közlöm vele. De ebből persze csak a vita van meg, hogy soha többé nem tenne ilyet stb..

Mégis van egy megérzésem, hogy megint van valaki.

Kérlek ne adjatok olyan tanácsoty hogy váljak el, mert nem szeretnék. Szeretem, mindent megtesz értünk, vele akarok maradni, csak valahogy ezeket a gondolatokat ki kéne söpörnöm a fejemből.



2020. febr. 22. 09:20
1 2 3 4
 21/39 A kérdező kommentje:

Köszönöm, hogy ezt leírtad! Igen, lehet így is nézni és remélem valtozni fog a helyzet.

De azt hiszem nálunk kicsit árnyaltabb a dolog.

Meg tudtad volna tenni a feleségeddel ezt annak tudatában, hogy tavaly januárban öngyilkossági kísérletet tett és 2 hónapra rá te más nőkkel beszélgetsz és flörtölsz? Meg tudtad volna tenni?

És akkor kérdem én, hogy mennyit érek neki ezek után?

Igen, tisztában vagyok vele, hogy elhanyagoltam, hogy nem adtam neki elégszer szexet, hogy nem beszélgettem annyit...mert építettem magam vagyis próbáltam.

És tudod miért tettem? Mert szarul éreztem magam, mert pánikbetegen nem tudtam bejátni dolgozni..és hogyan hagyhatom rá az egész pénzkeresési dolgot..hogy nem tudom a családomat anyagilag támogatni. Ez volt a fő ok.


Kérlek kíméljetek, hogy akkor nem is kellett volna második gyerek. Mert igenis szerettem volna, szeretném is, nem becsúszott gyerek.

2020. febr. 24. 08:36
 22/39 anonim válasza:

Igen, valóban árnyaltabb... mert a tiéd, és nem másé, senki nem tudhatja az egész sztorit aki nem éli át.


Az öngyilkossági kísérlet valóban egy durva dolog, de ha már akkor el volt rontva, akkor igen, már el votl rontva, és lehet már annyira ki volt fordulva magából.


Tedd fel a kérdéseket magadnak.

Szereted?

Vele akarod élni az életedet?

Család akartok lenni, vagy egymás meleltt élők?


A férjem elmondásai alapján hidd el nekem, hogy Ő is szenved, és a saját halálát kívánja azért amit veled tett. Nekem 3 év volt mire idáig jutottam, ami alatt a környezetünkben mindenki tönkrement szinte.


Adj neki esélyt, és ne őt nyírd. Vagy menjetek párterápiára. Ha nem a saját, akkor a család érdekében.


Cs.

2020. febr. 24. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/39 A kérdező kommentje:

Tudod, semmi másra nem vágyom, csak hogy megértsen, csak hogy beszélgessünk.

Ehelyett semmi mást nem mondd, csak hogy mennyire szarul érzi magát és hogy én mondjam meg hogy mit tegyen..

Nem tudom mit tegyen, fogalmam sincs

Talán csak annyit, hogy ne azt hallgassam nap mint nap, hogy szo..am le, és hogy törődjek vele. Miközben ő nem törődik velem.

2020. febr. 24. 09:07
 24/39 anonim válasza:

És esetleg nem lehetséges, hogy már annyira elmérgessetetek ,hogy nem tudtok egymással normálisan beszélni?

MErt nálunk tudod ez volt... Sosem votl normális kommunikáció, mert már tönkretettem.

2020. febr. 24. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/39 A kérdező kommentje:

Nem tudom..

Bármit mondok neki mindig ugyanaz a vége

Mintha meg sem hallaná amit mondok

Ha mondom neki,nhogy ne arról beszéljünk már hogy mi volt és hogy milyen volt akkor jön a kerdés, hogy de akkor mit mondjon?

2020. febr. 24. 09:31
 26/39 anonim válasza:

Akkor mondd meg mti mondjon!


Mit szeretnél?


A pasik nem jövendőmondók kedvesem, nem úgy gondolkodnak, mint mi! Sőt egyik ember sem gondolkodik egyformán!


Nem tudom hogy vagytok, hogy tudtok egymással beszélni, de mi ilyenkor már csak ordítoztunk kvázi. És mindketten ugyanazt hajtogattuk... Én ,hogy mekkroa szemétláda, Ő meg hogy mennyire megbánta, és rendbe akarja tenni. DE azt sosem mondtam hogy hogyan teheti rendbe. Pedig én is elhívhattam volan vacsorázni, sétálni... De nem, vártam hogy kiszopja a kisujjából... Vártam a sültcsirkére. De egy kapcsolat kétemberes. Neked is tenni kell érte, mert bár Ő baszta el...de ha magamból indulok ki, te feszíted még tovább és tovább a húrt..

2020. febr. 24. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/39 A kérdező kommentje:

Ha tudnád, hogy hanyszor és hanyszor mondtam neki, hogy mit szeretnék...

Sőt, amit ide leírtam azokról is tud

Mikor megtörtént az eset hányszor mondtam, hogy csak menjünk el sétálni..bármi...

Szerinted hányszor voltunk azóta? Egy kezemeb meg tudom számolni, az is azért mert addig erősködtem

Bocsánat a hangvétel miatt, nem rád haragszom egyáltalán

2020. febr. 24. 09:42
 28/39 anonim válasza:

Nézd Kedves!


Rendbe akarod hozni, vagy új életet akarsz kezdeni?


Ha előbbi ,akkor küzdj. Én is ugyaniylen voltam, mint Te. Ugyanezt csináltam. Sőt, még ide is írtam ki kérdéseket! D nem megoldás. Küzdeni kell ,akrá Te vagy a hibás, akár nem, és hidd el a kapcsoaltotok meg fogja hálálni. Fogd meg és rángasd el sétálni, autózni. Kissé nyomd háttérbe a keserűséget és kezdj el javítani a dolgokon, bármilyen nehéz is. Meglásd Ő is másként fog hozzádállni. Nekünk bejött.


Ha nem vagy erre képes, akkor pedig ne küzdj, hanem válás. Ennyire egyszerű.

2020. febr. 24. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 A kérdező kommentje:

Őszintén még én sem tudom mit szeretnék

Azt hiszem kell még egy kis idő vagy nem is tudom..

2020. febr. 24. 10:01
 30/39 anonim válasza:

Kell még egy kis idő, amíg van kivel veszekedni?


Gondolj bele a gyerek helyzetébe. Az ikreink teljesen megérezték a dolgot, és meg is sínylették rendesen.


Gondolkodj és dönts, ha kell kérj szakemberi segítséget, családi segítséget. Vagy válj. Eléggé nyílvánvaló döntés

2020. febr. 24. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!