Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szerintetek ez mi? Menyasszony...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez mi? Menyasszony sztori

Figyelt kérdés

Egyedülálló 38f vagyok. Volt mindenféle kapcsolatom, hoszabb-rövidebb, fekete-fehár, eljegyzésig is jutottam, de végül mindegyinek vége lett közös megegyezéssel.

Megcsalás soha nem volt.


Nemrég találkoztam valakivel teljesen véletlenül, aki elsőre szimpatikus volt, de kiderült hogy majd 5 éve együtt vannak a pasijával és menyasszony.

Mindig hűséges volt állítáa szerint és őszintén mondta.


Ekkor én teljesen visszahúzódtam, nem írtam, nem jeleztem, semmi, sőt amikor ő keresett akkor mindig dolgom volt, nem vettem fel, tereltem.


Tudtam, hogy ekkora kakába nem nyúlhatok bele, illetve szerencsére ismerkedési problémáim sincsenek ezért azt gondoltam, ha találok valakit gyűrű nélkül, aki megtetszik akkor oké, de ez így nem lesz jó: fájni fog valakinek.


Már sejtitek mi lett a vége?


Becserkészett a nő, egy hónapig húzta az agyam, majd összejöttünk.

3 hónapon keresztül találkozgattunk, szexeltünk, egy kicsit egymásba is szerettünk. Állítása szerint nem volt soha a faszijával ilyen jó, mint velem és hogy nem is gondolta hogy ilyen jó lehet (ez tényleg nem szar macsó duma, tényleg ezt mondta-magától).

Ezidő alatt nem is szexeltek a pasijával.

Emellett egyre erősebbe alakultak az érzelmek is köztünk.


Én voltam az aki többször indítványozta (miután már olyanokat mondott, hogy belémszeretett), hogy hagyja ott a fasziját és legyen velem, költözzön át, vagy felejtsen el engem, mert ez így nagyon nem oké.


Végül ezt eljátszottuk 3szor mindig vad és iszonyú élvezetes szex lett a vége, de legutóbb szerintem mindketten eljutottunk oda lelkileg, hogy ez így tovább nem mehet.


Most 2 napja nem beszélünk és rájöttem, hogy beleszerettem, konkrétan fizikai fájdalmat érzek, nem eszek rendesen, nem alszok rendesen, ráadásul a jelenlegi bezártság sem segít, amikor nem dolgozom akkor ezen agyalok, minden aspektusát próbálom kielemezni.


Ő legutóbb azt mondta, hogy :

Meg akarja még próbálni a mostani kapcsolatát kijavítani, de nehezen megy neki, mert folyton gondol rám.

Ha nem megy az, akkor akar velem tiszta lappal kezdeni..


A faszija szerinte megbocsátaná a félrelépést és lehet meg is oldják, bár ha részletesen bevallja hogy 3 hónapig miket csináltunk, szerintem nincs olyan férfi aki ezt elnézi...volt itt minden, meg minden.


Idegen emberek tanácsát kérni vicces dolog, de miért ne, egy kialakult képem már amugy is van erről, meg hátha ti is tanultok ebből.


Kérdések:


1:ILYEN VAN, hogy egy mennyasszony felszed random jóskát akibe kicsit beleszeret?

Nem részeg céges buli, hanem kitervelt stratégia és több hónapos viszony.


2: Most egy férfi ebből a szituból mi a faszt tanulhat, azon kívül, hogy ne nyulj szarba?

Hogy majd az én menyasszonyom is így fogja tolni?

Vagy mit gondoljak most a csajról?


3: Mi visz rá arra egy nőt hogy, kitervelje, felhajtsa, lefektesse,behálózza, szerelmet valljon, lelkizzen, éjszakákon át nyúló telefonbeszélgetéseket folytasson egy faszival a párja mellett?


4: Ugye jól érzem, hogy végül nem engem fog választani, viszont a jelenlegi faszijával sem fogja megoldani a dolgot?


5: Amellett, hogy egy szar alak vagyok, vajon jobban jártam azzal, hogy nem jöttem össze egy megcsalóval?


peace, köszi ha elolvasod



2020. ápr. 11. 21:02
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%

Azért az lol, hogy "rendbe akarja hozni a pasijával, de ha nem megy, majd tiszta lappal kezdi velem"...

Ugye vágod, hogy ez mennyire szarul hangzik?

A probléma az, hogy veled is pontosan ugyanezt fogja csinálni. Elhiheted, az első évben a pasijával is pont olyan fergeteges volt a napi 3 szex, csak 5 év után már nincs akkora izgalom. De az izgalom veled is el fog múlni.

2020. ápr. 11. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
100%

Jaj, nehogy elhidd ezt a kamu műsort.

Szimplán kamatyol a pasija mellett és kész.

2020. ápr. 11. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
88%

Első körben nő vagyok 29 éves. Ebből a szemszögből írok.

Oltári nagy játékos a csaj. Aki házasság előtt megcsinálja mindezt annak nincsenek korlátai.


“ 3: Mi visz rá arra egy nőt hogy, kitervelje, felhajtsa, lefektesse,behálózza, szerelmet valljon, lelkizzen, éjszakákon át nyúló telefonbeszélgetéseket folytasson egy faszival a párja mellett”


Ez az amit nehezen tudok elképzelni. Ha együtt élnek hogyan nem vette észre az éjszakai beszélgetéseket? Lemegy éjjel az emeletre a konyhába tejért és elfelejt felmenni? Olyan abszurd az egész. A pasi nem vesz észre semmit. Főleg most, hogyan tud ennyi időre lelépni otthonról hogy ne tűnjön fel?


Hogyan hajtott fel és hogyan tervelte ki? Tehetősebb vagy a másik pasinál vagy ő a gazdagabb? Nagyon furcsa történet. Az egésznek nincs értelme egy olyan nő szemszögéből aki esküvő előtt van.


Aki mindezt meg tudja tenni az sokkal többre is képes lehet a későbbiekben. Jobban jársz ha megszabadulsz tőle, mert a végén ugyanígy járhatsz mint a mostani pasi vagy ha elvennéd?? lehet hogy hajléktalanná tesz..

2020. ápr. 11. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
100%

Jajj bakker...ne legyél már ennyire hülye.

3 hónapig nem szexel a vőlegényével, te ezt benyeled?!

Meg az egész maszlagot?

De amúgy tök mindegy.

A lényeg hogy megcsalta a vőlegényét.

Ugyanígy megcsalna téged is ha épp veled lenne, és elkezdene mas után viszketni a sunája. Csak, mert ő ilyen.

Te nem vagy szar alak, bár belementél, és ha nagyon akartad volna, le tudtad volna rázni a hölgyikét.

Ő a szar alak ebben a sztoriban.

F37

2020. ápr. 11. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
53%

Szerintem a pasi állandó éjszakás kamionos és pocsék az ágyban. Ezért kellett a nőnek egy dugópajti. Dehogy szeretett beléd, csak te jól meg tudtad dugni.


Szerintem volt egy pár hónapig tartó szexkapcsolatod, azt cső.

2020. ápr. 11. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
100%

Itt nem te vagy a szar alak, hanem a csaj. Te egyedülálló voltál, ő nem. Mindenki a saját tetteiért felelős.


Hogy miért csinálta? Nem tudom pontosan, de az biztos, hogy nem szereti a vőlegényét és majmocskázósat játszik. Akkor engedi el az előző liánt, amikor már megfogta a következőt.


Ha téged valóban szeretne, akkor nem mondaná, hogy csak akkor lesz veled, ha a vőlegényével nem tudja rendbehozni a kapcsolatát. És még buta is. Egy ilyen kijelentés azért elég megalázó rád nézve, jó érzésű ember nem szeret szamár lenni, ha nincs ló.


Szerintem felejtsd el, és keress egy független nőt. Ez a szitu sosem lesz tiszta.


33N

2020. ápr. 11. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:

#3-as


"Ha együtt élnek hogyan nem vette észre az éjszakai beszélgetéseket?"


3 szobás+erkélyes lakásban laknak (faszié), plusz a srác leszarja, konkrétan aludt legtöbbször, vagy még a karantén előtt a haverjaival piálgatott.


"Hogyan hajtott fel és hogyan tervelte ki? Tehetősebb vagy a másik pasinál vagy ő a gazdagabb? Nagyon furcsa történet. Az egésznek nincs értelme egy olyan nő szemszögéből aki esküvő előtt van."


Munkahelyi dohányzásnál kezdődött, osszehaverkodás, messengerezés. Egy hónapig tereltem, hogy nem érek rá ez az amaz, tudtam hogy menyasszony, nem akartam belekeveredni...Aztán egyszer a céges telefonjáról hivott fel és felvettem és mivel annyira akarta találkoztam vele...Aznap este már nálam volt..

Folyamatosan ő kezdeményezett, a lelki meg a szexuális dolgokat is.

Nem hinném, hogy gazdagabb vagyok a másik faszinál, normál középosztálybeli fiatalok, nekem megvan minden ami kell, még több is de messze nem "gazdag" kategória

...a végén még az esküvői ruhájáról a képet is nekem küldte át..



Igen, sajna én is azt gondolom, hogy egy esetben tudnék benne bízni, ha mondjuk egy héten belül befejezte volna a kapcsolatát és azóta velem lenne.

De folyamatosan megcsalja a vőlegényét és szerintem el sem fogja neki mondani.


Jól megszopattam magam :D

2020. ápr. 11. 21:20
 8/22 anonim ***** válasza:
100%

A csaj sztem kamuzik. Szinte totál ugyanezt játszottam el, csak ott már megvolt az esküvő. A csaj lelépett és annyi. Csak vetít a tiéd is sztem...

F

2020. ápr. 11. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
100%

Becserkészett a nő, egy hònapig hùzta az agyam. - Nekem ebből leszűrődik hogy gátlástalan. Egy házasság előtt állò nő, normál esetben ha te hùztad volna az agyát ellenáll. Na de ez itt más! Lehet, hogy egy manipulálò, játékos, akinél a háttert sosem fogod ismerni, nem tudni.

De ne hasonlitsunk össze nőt meg nőt. Ne abbol indulj ki, hogy a te menyassuonyod is igy tolja majd. Csak abbòl, hogy nőből is van többfajta.

2020. ápr. 11. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
100%

3 vagyok


Dugòpartnert keres. Ennyi. Más kérdés miért akar összeházasodni egy olyan pasival akit állandóan megcsal. A nőnél nincs minden rendben vagy annyira nem bír magával hogy mindegy csak legyen valami.

Én kerülném. Sok bajt hozhat még.

2020. ápr. 11. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!