Csaltad már meg úgy a párod, hogy nem derült ki és úgy éltek tovább, mintha mi sem történt volna akár évekig, akár a mai napig?

Esküvő napján is lecummantott az egyik koszorús lány.

Igazából mindig is csaltam a nőket az asszonyt is.

Soha nem buktam le ezután se fogok.

Családi kényszer volt az esküvő többfajta vállalkozás meg egyéb dolgok miatt.

36F

" Csaltad már meg úgy a párod, hogy nem derült ki és úgy éltek tovább, mintha mi sem történt volna "

Ha sosem derült ki, mi változna??

Én megcsaltam a legutolsó párom. Nem működött a kapcsolat és mást szerettem. Fél évig még próbáltam ráerőltetni mavamra hogy de ő jó nekem. Összesen 5 férfival csaltam meg, egyiket sem tudja, szerintem nem is sejti.

Szakítottam. Ő egy ideális férjjelölt, de rettentően unalmas ember. Egy szolídabb személyiségű lánykával jobb sorsa lesz, akinek nincs más vágya, mint hogy lesse az ura minden vágyát és csak az otthonülés meg a gyereknevelés legyen az etalon az életében. Én ebbe a sivár életbe belerokkantam volna.

Annak idejen 2 éven keresztül voltunk távkapcsolatban. Csak hétvégén találkoztunk.

Rendszeresen megcsaltam. Nem derült ki soha.

A lényeg az volt, hogy egy két szobás lakást béreltem, és a kisebbik szobára azt mondtam, hogy az az unokatesómé, akit persze ő is ismert, és néha tényleg ott is aludt.

A nagyobbik szoba a hivatalos forgatókönyv szerint az enyém.

Amikor felvittem valakit, akkor mindig a kisebbik szobába mentünk, akár hónapokon keresztül is működött.

Így olyan trükköket is simán ki tudtam védeni, mikor véletlenül ottfelejtette valaki a hajcsatját a mosdókagylón, vagy a szőkehajú barátnőm vörös hajszálakat talált a fésűjében.

Tökéletesen működőképes távkapcsolat volt.

Három év együttélés után távkapcsolatba kellett váltanunk egyik hétről a másikra. Minden nap beszéltünk a párommal 30-40 percet, mindig 20.30-kor, így tkp. 21.30-tól másnap estig csinálhattam, amit akartam, ahogyan ő is.

Rossz volt egyedül, túl sok időm volt rágódni, és persze eluralkodott rajtam a féltékenység.

Azután szokás szerint szerda este elmentem ismerősökkel, volt valami focimeccs, meg egy aranyos lány a társaságban, és a srácok persze felhozták, hogy mi a helyzet barátnő fronton. Amikor zárás után kiraktak minket, még az utcán beszélgettünk, és a lány odajött és a derekára húzta a kezemet, aztán átöleltük egymást, beleszagoltam a hajába, és isteni volt az illata, és éreztem, hogy ott helyben gerincre vágnám, de leállítottam magam, csak ennyi történt. Utána napokig dühös voltam magamra, hogy megijedtem a helyzettől, viszont maga a megcsalás mint érzés, elkezdett bennem dolgozni.

Barátnőm nem sejtett semmit az egészről, mármint a viselkedésem ettől nem változott meg, de maga a helyzet mintha megerősített volna, hogy ne agyaljak azon, hogy vajon ő mit csinálhat nélkülem. Ezután a féltékenység helyett az foglalta le a gondolataimat, hogy nem érzek bűntudatot, és hogy miért nem, és hogy mi lett volna, ha, és hogy meg kellett volna tenni.

Amikor azon a hétvégén találkoztunk a barátnőmmel, jó érzés volt, hogy valami rosszat tettem (vagy nem tettem?), mégsem sejt semmit, és ez tovább bátorított és mérgelt is egyszerre. Maga a féltékenység és az abból következő bizonytalanság lassacskán oldódott bennem, a barátnőm mintha megkönnyebbült volna. Talán már a szakítás szélén voltunk.

A haverok aztán egész héten felváltva azzal a lánnyal és a barátnőmmel szivattak, emlegették, hogy mekkora papucs (vagy puhapöcs, már nem is emlékszem tisztán) vagyok, mi lenne, ha a barátnőm megtudná, hogy milyen rossz voltam, de bátorítottak is, hogy kezdjek már valamit magammal, illetve, hogy itt a lehetőség... De féltem a lebukástól.

A következő szerdán ugyanazzal a társasággal megint elmentünk focimeccset nézni. Aznap este mesélte el egyikük, hogy az "ismerősének az ismerőse" hogyan csinálja ezt a szobás trükköt. Előkerült jónéhány sztori arról, hogy ki és hogyan bukott le, a bennem élő Einstein pedig szépen rögzítette a prefrontális cortex-be a hallottakat a kisördög pedig felhatalmazást kapott a cselekvésre.

A következő három éjszakát ugyanazzal a lánnyal töltöttem, aki elindította a lavinát. Ismerte a helyzetemet, elfogadta, hogy van hosszútávú kapcsolatom. Vasárnap reggel 8-kor ment el, 10-kor érkezett a barátnőm, aki semmit nem vett észre. Én kicsit szomorú voltam, mikor el kellett küldenem, de amikor megjött a barátnőm, már nem foglalkoztatott a dolog. Az első 5 perc után megkönnyebbültem, felszabadultnak éreztem magam. Rengeteget nevettünk, a szex fergeteges volt, csak arra kellett ügyelnem, hogy a szeretőm kapcsán el ne szóljam magam. És a meglepő számomra az egészben, hogy egy fikarcnyi lelkiismeret-furdalást sem éreztem. Az a paradox helyzet állt elő, hogy azért éreztem bűntudatot, mert a megcsalás miatt nem éreztem bűntudatot.

Azt hiszem, annak tudata, hogy irányítom az életem és nem vagyok kiszolgáltatva az ismeretlennek, mert legrosszabb esetben ugyanazt csinálja, amit én - tehát megcsal, miközben én mit sem sejtek - ellensúlyozta magát a féltékenységet. Tisztáztam magamban, hogy ha a barátnőm nem tud róla, akkor nem okozok neki fájdalmat. Leegyszerűsítve úgy éreztem, hogy a párkapcsolati egyensúly felém billen, és ez vonzalmat kelt a barátnőmben.

A következő három hónapban a szeretőmmel két-háromnaponta találkoztunk, este 9 után jött, másnap reggel lelépett. A barátnőmmel mindeközben remekül kijöttünk a távolság ellenére is, tetszett neki a belőlem sugárzó magabiztosság.

Azután a szeretőm lassacskán visszakívánkozott az exéhez, így ismét egyedül maradtam, szóval újra meg kellett oldanom a helyzetet.