Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Jogos volt a kiakadásom vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogos volt a kiakadásom vagy nem? (hosszú)

Figyelt kérdés
Egy éve együtt vagyunk egy sráccal. Úgy indult, hogy összejárunk, de ismerkedünk mellette. Ebből hamar több lett, de igazán sosem jártunk. 8 hónap múlva vége lett. Voltunk 4 hónapig külön. Sajnos újra összejöttünk. Minden megváltozott kétnaponta találkoztunk, bemutatott otthon, a barátainak is, utcán együtt mutatkoztunk. Olyanok voltunk, mint egy pár. Aztán kapott munkát egy kozmetikai cégnél. Két hónapja már újra együtt voltuk, mondtam neki, hogy ideje lenne felvállalnia, különben nem tudom vele folytatni. (folyamatosan okot ad a féltékenységre). Nem foglalkozott vele, elengedte a füle mellett. Mondtam neki, hogy vége, mintha mi sem történt volna. Mióta ott dolgozik, leszar. Alig lehet vele találkozni, nemhogy beszélni! Az mondja fáradt. Lassan egy hónapja lesz már ez. Múlt hétvégén nem voltam itthon. Kerültek fel róla képek, hogy bulizott, egy csaj tette fel a képeket. Ez kiverte a biztosítékot. Írtam neki egy sms-t, hogy vége, nem tudom tovább csinálni. Válaszra sem méltatta. Gondoltam ezt is leszarja (mert napközben megkérdeztem milyen volt a hétvégéje, (akkor még nem tudtam erről a buliról, ami kiderült később, hogy lagzi volt), csak annyit írt, hogy „szia puszi”). Amikor megláttam a képeket tényleg úgy éreztem, hogy az utolsó csepp volt a pohárban és nem tudom folytatni. Kiírtam üzenőfalára nem így konkrétan, de elég egyértelműen, hogy együtt voltunk egy évig. Az volt a legnagyobb félelme, hogy facebookon valaki megtudja a dolgot. Mérges, teljesen össze van törve, nem áll velem szóba. Szerintetek én reagáltam túl? Kellett volna még várni? vagy azért van most ki, mert egyszerre több csajnak csaphatta a szelet? (mindig cukkolt más lányokkal, szemem előtt is flörtölt, most azt hittem megcsalt) Talán akkor lehetne béke, ha pitiznék. (Azt mondta azért nem akar engem faceen felvállalni, mert nem én vagyok élte választottja. Úgy éreztem ennyi egy év után a minimum.) Az enyém volt jogos kiakadás vagy az övé?

2014. szept. 3. 19:14
 1/10 anonim ***** válasza:
Teljesen jogosan akadtál ki
2014. szept. 3. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
46%
Még mindkettőtöknek fel kell nőnötök egy komoly kapcsolathoz!
2014. szept. 3. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Szerintem jogos volt, a tag egy tahó.
2014. szept. 3. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Jogosan akadtál ki!
2014. szept. 3. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat! :)


2-es: miért? Jó tanácsként szeretném, hogy tanuljak belőle, akár privátban.

2014. szept. 3. 19:23
 6/10 anonim ***** válasza:

Csak mert felvállalt, igenis!


"Minden megváltozott kétnaponta találkoztunk, bemutatott otthon, a barátainak is, utcán együtt mutatkoztunk."


"Két hónapja már újra együtt voltuk, mondtam neki, hogy ideje lenne felvállalnia, különben nem tudom vele folytatni."


Mit értettél az alatt, hogy vállaljon fel? A családja ismert, a barátai szintén, kivitt az utcára! Mi ez, ha nem felvállalás?


"Írtam neki egy sms-t, hogy vége, nem tudom tovább csinálni."


Sms-ben nem szakítunk, ez taplóság!


Valahogy úgy veszem ki a szavaidból, nálad a felvállalás az lett volna, hogy facebookon kiírja, hogy kapcsolatban veled. Ez miért olyan fontos?

Amikor beregiztem, rá egy évre a férjem is... kb fél év múlva jutott eszünkbe, hogy bejelöljük, hogy házasok vagyunk!


Ha ez volt a baj, már ne is haragudj, ez gyerekes... ahogy az is, ahogy lereagáltad a dolgot:


"Kiírtam üzenőfalára nem így konkrétan, de elég egyértelműen, hogy együtt voltunk egy évig."


Ha valóban leszart ahogy írod, akkor jogos volt a kiakadásod, főleg, hogy hazudott... ezért is írtam, hogy mindkettőtöknek fel kell nőnie egy kapcsolathoz!


De az elintézési mód nem ez! Hanem személyesen, elmondva, mi zavar... és bevállalni, hogy neked a Facebookos felvállalás többet jelent, mint az, hogy a személyes ismerőseinek bemutatott!

2014. szept. 3. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Hááát, igazából fogalmam sincs, szerintem te is kibírhatatlan vagy kérdező, és a haverod is. Ő biztos az, mert aki még a párját sem tiszteli ennyire, az még rosszabb lehet a való életben. Te pedig szintén az vagy, mert képtelen vagy észrevenni valakin, hogy egy bunkó, hazug tahó, és utána a semmiért megbocsátani neki, és elrendezni az egészet annyival, hogy ő egyszerűen ilyen. Fogadd el a tényt, hogy hülye ember nincs csak gonosz, a gonosz pedig nem érdemel megbocsátást. És azt a tényt is, hogy NEM KEZDÜNK OLYAN EMBERREL, AKI BULIZIK, VAGY AKI LÁNY HELYETT A BARÁTJAIVAL MÁSZKÁL!! És ezt jegyezd meg.
2014. szept. 3. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Nem ez jelenti azt, hogy felvállal! Nem helyesen fogalmaztam: bemutatott otthon, úgy is viselkedett velem, de nem vállalt fel barátnőjeként. Mindenki azt kérdezgette tőle miért nem járunk? Egy évig! Hozzánk eljönni, a szüleimmel találkozni nem akart. Mellette mindig folyamatosan A SZEMEM ELŐTT FLÖRTÖLT! Nem vitt el a haverjaival bulizni soha - nem zavart, legyen magánélete. Én ne rakhassak ki róla képet, másik nővel meg ott díszeleg?

Milliószor megbeszéltem már vele. El is hagytam élőszóban is amit leszart, nem egyszer. Milliószor mondtam neki, hogy engedjen el, ezt így nem bírom. Leszarta! Találkozni hajlandó lett volna? Nem. Leszarta volna. Úgy kell kikönyörögni heti egy találkozót, mert fáradt. Mikor fél éve ő hagyott el, ugyanígy tette, sms-ben. Kértem, hogy adjon bármiféle biztosítékot, de nem. Csak azért kértem volna, hogy adjon bármiféle biztosítékot, pl ezt, de tök mindegy, hogy mit, hogy bízni tudjak benne, de nem adott semmit. Bízni pedig nem tudok.

2014. szept. 3. 20:20
 9/10 anonim ***** válasza:
És akkor miért maradtál vele eddig?
2014. szept. 3. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Mert első volt. Mindig előrébb jutottunk valahogy. Barátilag nagyon működött, ő is mondta, hogy az szuper. Rég volt már ilyen jó haverom.

Mikor újra összejöttünk - így alakult (hosszú, nem részletezem) -, akkor pedig sokáig nem tudtam mik a szándékai, én se tudtam mit akarok, de most már tudom mi a helyzet.

2014. szept. 3. 20:32

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!