Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szakítottunk, majd 3 nap...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítottunk, majd 3 nap múlva újra összejöttünk, de közben ő lefeküdt négy emberrel. Ezeket elmondta, mivel én kérdeztem, viszont most nem tudom kizárni az agyamból, a képeket, hogy mással szexel. Hogy lépjek tovább?

Figyelt kérdés

Én szakítottam vele, mert nem éreztem jól magam a bőrömben, meg a kapcsolatban sem. Őt ez akkor elvileg nagyon megviselte, hetekig szenvedett, persze ezt nem tudhatom biztosan, de ezt állította. Amikor szakítottunk, azt mondta, majd pár hónap múlva keres újra, de fél hogy addig is találok magamnak mást, de mindenképp szeretné majd újra megpróbálni. Persze én erre akkor nem mondtam semmit, nem akartam hitegetni.


Szóval ő elkezdett továbblépni, miután látta, hogy én teljesen eltökéltem magam. De az igazság az, hogy bennem végig bennem volt, hogy ő majd keres, és hogy ennek még nincsen vége teljesen, legalábbis tudat alatt ez volt bennem, ezért bár kívülről azt a látszatot keltettem, hogy nics rá szükségem, és jól döntöttem, valójában bizonytalan voltam.


Aztán keresett is két hónappal később, akkor még nem akartam vele újra találkozni, de addig győzködött, hogy beadtam a derekam. Na itt kezdődtek a bajok. Innentől már egyre kevésbé bírtam tagadni, és lassan rá kellett jönnöm, hogy nagyon szeretem ezt az embert, és nem akarom elveszíteni, és teljesen belezúgtam újra.


Aztán miután ezt elmondtam neki, jött a pofára esés, hogy hát ő most nem tudja mit akar. Ez teljesen összetört, egyszerűen nem értettem, hogy akkor meg mégis miért keresett, miért hitette el velem, hogy még lehet valami. De én itt már eltökéltem, hogy nekem bármilyen áron megéri visszaszerezni őt.


Közben valahogy szóba került ez a ki kivel feküdt le dolog, és én is bevallottam azt az egyet, ami nekem volt, ő meg, hogy neki addigra már három...És aztán elmesélte a részleteket is. De tudtam, hogy nem szabad, hogy ez zavarjon, mert én szakítottam vele.


Aztán mikor még mindig nem akart újra összejönni, jött egy fesztivál, amin újra lefeküdt valakivel, amit megint megtudtam, és ez már teljesen összetört lelkileg, mert ez már azután volt, hogy én elmondtam neki mit érzek, és pontosan tudta, hogy szeretem és vele akarok lenni.


De aztán mégis úgy alakult miután ultimátumot adtam neki, és eltűntem, hogy akkor szeretné megpróbálni ő is, és én mindennél boldogabb voltam és most újra együtt vagyunk, már egy hónapja, és minden szuper, ezt az egy apróságot leszámítva, hogy nekem napi rendszerességgel jönnek a fejembe ilyen képek, hogy más lányokat dug a barátom, és nem tudom hogyan szabaduljak meg ettől, vagy hogyan dolgozzam ezt fel.


Tényleg szeretném megpróbálni, mert közben úgy érzem, hogy ő a tökéletes ember számomra, és szeretném, hogy legyen még jövőnk együtt. Akkor úgy tűnt, hogy könnyebb lesz ha pontosan tudom mik történtek, de utólag belátom, hogy hülyeség volt ezeket megosztani. Viszont már nem vonhatom vissza.


Ha valaki ezt végigolvasta, akkor elismerésem.

22/l



2018. szept. 18. 13:56
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
100%
Kérlek szépen, lehet elmenni nyelviskolába, küzdősportra, ahol lefoglalod magad és addig se erre az ösztönlényre öszpontosítasz.
2018. szept. 18. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 _Jessy_ ***** válasza:
77%
Jól értem, hogy kipakoltad, aztán meg neked vannak elvárásaid? Ne zavarjon jobban az a 3 csaj, mint őt az, hogy azalatt téged ugyanúgy dugott valaki, mint ő azt a hármat. Miért is törtél össze? Elmondtad, hogy szerelmes vagy. Erre ő lefeküdt mással. És?!? Te is megtetted ugyanezt. Vagy legalábbis feltételezem, mert amikor kidobtad, gondolom nem nagyon érdekelt, hogy ő mit érez. Karma is a bitch!
2018. szept. 19. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 A kérdező kommentje:
Basszus, elírtam a címet, 3 hónap természetesen, nem kamu a kérdés.
2018. szept. 20. 20:27
 14/18 A kérdező kommentje:
És kösz az értelmes válaszokat.
2018. szept. 20. 20:28
 15/18 anonim ***** válasza:

Ta nagyon ......!

A címben 3 hónap helyett 3 napot írtál.

Az elején tisztázhatttad volna hogy férfi akiről beszélsz, és te vagy a nő! Az egész iromány kuszaság!

Elolvastam, de menthetetlenek vagytok!

Egyébként a mai 22 éves fiúk, lányok legtöbbje úgyis megcsalja párszor a párját.

Régebben volt az emberekben némi tartás. Ma már nincs! Fiatalok vagytok, és nem éltétek ki a vyágyaitokat! Menjen mindkettőtök a saját útján egy kicsit, és ha találkoztok amikor már felnőttetek, akkor majd kiderül kelletek-e még mindig egymásnak! Addig szexeljetek mint az állat! De gumival, hogy ne szaporodjatok!

2018. szept. 20. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
Trollnak tökéletes a tisztelt kérdező! Amúgy a kérdés érdekes és jó. Az ilyen problémákat úgy kell kezelni, hogy egyszerre több kapcsolatot tartasz fenn és akkor nincs probléma, ha az egyik megcsal:)
2018. szept. 20. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:

"napi rendszerességgel jönnek a fejembe ilyen képek, hogy más lányokat dug a barátom, és nem tudom hogyan szabaduljak meg ettől, vagy hogyan dolgozzam ezt fel"


Azért talán az világos, hogy ez a valóság, és ahogy a 16-os is írta, manapság mindenki dug mindenkivel, mint egy csapat bonobó. Te úgy döntöttél, hogy ezt figyelmen kívül hagyod, amikor a második kapcsolatodat akartad a sráccal, utólag meg feltör a tudatodba, hogy ez így nincs rendjén. Gondolom ez a lecke, amit meg kell tanulnod. Vajon megoldás e az, ha továbbra is elnyomod, vagy végre hajlandó vagy figyelni az érzéseidre? Kíváncsi vagyok, hogy vajon az elmúlt 4 évben kiderült e.

2022. máj. 30. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

A mai világban úgy kellene kezdeni a lányoknak/fiúknak a szexuális életet, hogy 15 évesen a csajoknak még nem lenne szűzhártyájuk, és petéjük sem. A fiúknak nem lenne magjuk, és mindenki kefélhetne büntetlenül! (a nemi betegség ekkor sem válogat)

25 évesen ha megjött az eszük, ha nem, benőne a csajok szűzhártyája, és megjönne a fiúk magja! (nekik szerintem az eszük tutti nem) :)

Kezdődhetne a szerelem alapú kapcsolatkeresés. Megfelelő szexuális ismeretekkel, emberismeretekkel, és alig lenne szar házasság, mert mindenki ismerné a másik nem trükkjeit!

/Nagy valószínűséggel mégis akadna sok eltolt házasság./ :)

Egyébként szinte minden fiú félrekefél, illetve aki nem az balfék, és nem is nagyon kell a csajoknak! :)

2022. máj. 30. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!