Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tegyek, ha úgy érzem, a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, ha úgy érzem, a páromnak kevésbé számít az együtt töltött idő, mint nekem?

Figyelt kérdés

Barátommal 1 éve vagyunk együtt. Nagyon szeretem, és elmondása szerint ő is, illetve így is viselkedik, de néha elbizonytalanít.


1 hónappal ezelőtt mondta, hogy egy haveri társasággal elmegy horgászni 3 napra az ország másik felére kb. Nem is lenne ezzel problémám alapból, többször is volt a nyáron.

Viszont számomra kezdődik az egyetem, (3. éves leszek) Így ha elmegy, nem látjuk egymást két hétig. Én már régóta nagyon félek tőle, mert nyáron nagyon sokat voltunk együtt és két nap után hiányzik már. Abban reménykedtem, ő is így van ezzel, de mikor ezt kijelentette, egyből úgy éreztem, hogy ha neki az többet jelent, minthogy egy hét után velem legyen, akkor lecserél..

Meg sem fordult az ő fejében az, hogy így sokáig nem találkozunk. Ha lehetne sincs velem.

Tavaly egész évben meg mindennap hívott, hogy mikor érek haza, nagyon vár.


Amúgy is csak heti egy napot tudok majd itthon lenni.


Túlreagálom?

ő 25 éves, én 23L.


2019. szept. 1. 16:52
 1/4 anonim ***** válasza:

2 eset lehetséges:

1, Már nem szeret annyira, de azért benne maradt a kényelmes helyzetben.

2, Neki nincs akkora igénye a folytonos együttlétre, több önálló teret szeret magának.

2019. szept. 1. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Végre egy férfi aki nem csak otthon ül. Itt az otthon ülő férfiakat szidni szokták. A nők nem is maradnának egy olyannal. Tessék, itt egy férfi aki kimozdul otthonról. Meg kel az ilyet becsülni.

Az, hogy nem veletek megy... Csendet, nyugalmat akar...

2019. szept. 1. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Kell
2019. szept. 1. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Ennyire ki akarod magadnak sajátítani a pasidat?

Önző vagy.

2019. szept. 1. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!