Van még esély? Mit tegyek?

A helyzet az, hogy a barátommal 2 hete szakítottunk. Pontosabban ő szakított mivel elmondása szerint nem illünk össze, mások az igényeink. Én többet akartam vele lenni, ő viszont szeretett egyedül lenni.

Emiatt sokszor volt veszekedés köztünk ami mérgezően hatott rá. Egy idő után besokallt és azt mondta inkább hagyjuk egymást békén, mert ez így nem jó senkinek. Bántotta már, hogy folyton sírtam miatta és, hogy mindig megbántott akaratlanul. Már annyira zavarta, hogy folyton veszekedünk, hogy a végére már kezdte hiányolni a szingli életét amikor nem érezte rosszul magát egyfolytában, mert megbántott valakit.

Nyáron már egyszer szakítottunk, annak más volt az oka. Egyszerűen csak bizonytalan volt és nem tudta mit akar. Akkor is ő kezdeményezte a szakítást, de az egy hétig tartott és az alatt is beszélgettünk ugyan úgy és találkoztunk, lefeküdtünk.

Azt a szakítást megbánta, mikor újra összejöttünk a kapcsolatunk nagyon komoly lett.

Folyton mondogatta, hogy mennyire hülye volt, hogy szakított velem, nem akar senki mást soha, én vagyok számára a tökéletes, még a kezemet is megkérte jelképesen kifejezve ezzel a szándékait felém a jövőben.

Szóval miután újra összejöttünk minden jó volt, de egy idő után kezdett probléma lenni a részemről a köztünk lévő távolság (50km)

és többet akartam lenni vele, de neki elég volt az amennyit együtt voltunk. (Hétvégente találkoztunk)

Szóval emiatt sok vita volt, gyakran elgondolkoztam, hogy jó-e ez így, hogy van-e értelme ennek. Előfordult többször, hogy szakítani akartam vele emiatt de ő nem akart egyszer se, én pedig nagyon szeretem így hát ezekből sose lett szakítás.

A kapcsolatunk alatt sok hülyeséget is csinált amivel megbántott, amit el is ismer. Ezeket mindig megbocsátottam mert szeretem, de mindig felhánytorgattam, amit nem kellett volna mert csak mérgeztem vele a kapcsolatunkat.

A végére ez is nagy mértékben közrejátszott a szakításunkban. Szóval ő szakított, mert úgy érezte ő ezt már így nem tudja folytatni, hogy folyton a múltbéli hibáit hallgatja tőlem.

Látszólag nem tudom megbocsátani őket és neki is eszébe jut folyton ami miatt rosszul érzi magát. Egyszóval meg maradtak a tüskék, nem tudtuk elengedni a múltbéli sérelmeket.

(El tudtuk volna ha nem emlegetem folyton).

Amikor nyáron újra összejöttünk, az volt a feltétele az újrakezdésnek, hogy el kell engedni ezeket a dolgokat. Én el tudtam, de mindig felemlegettem. (Nem kellett volna, azóta is bánom).

A mai napig szeret engem, én is őt.

Azt mondta szeret, szerelmes belém de a végére már a problémák nagyobb mértékűek voltak mint az irántam érzett szeretet.

Ő nem hisz az újrakezdésekben. Úgy véli ami egyszer nem működött az utána se fog. Csak az a baj, hogy ez a szakítás olyan hirtelen jött, semmi előszele nem volt. Előtte pár nappal is csak azt hallottam tőle, hogy mennyire szeret, és hogy nem akar el veszíteni, mennyire jó neki ez a kapcsolat.

Szerintem ez a probléma meg oldható lett volna ha időben szól, hogy ezt érzi mert akkor meg tudtuk volna oldani. Azt mondta hitt abban, hogyha két ember szereti egymást bármit meg tudnak oldani, de a végére már nem hitt ebben. Ezzel csak az a baj, hogy amíg ő próbálta egyedül megoldani a problémát nélkülem, anélkül, hogy szólt volna, addig én mit sem sejtettem ennek az egész problémának a létezéséről. Hozzá teszem, mikor újra összejöttünk nyáron azt ő sose tekintette igazi szakításnak, hanem szünetnek. De mostani szakításunknál viszont annak tekintette.

Szóval a lényeg, hogy ő megmondta, hogy nem akar olyan kapcsolatban lenni ahol folyton szégyenkeznie kell a múltbéli hibái miatt.

Szeret és hiányozni fogok neki, de ő ezt így nem tudja tovább csinálni.

Másfél évig voltunk együtt. Ő 21/f én 19/l