Miért nem akar összeköltözni?

Ja, összeköltözés: első fél év... szex, szex, szex, szex, szex. Utána: be kellene vásárolni :(… Unom hogy állandóan a gép előtt ül... Már nem kíván... Nem főz... Már nem törődik velem... Nincs pénz... Mindig a haverjaival lóg...

Ja, ha meg gond van, segítsen a szülő, akitől elmenekült a "független" és önálló saját vagyis közös életükbe. Majd 30 évesen: minden férfi szemét, minden férfi félrejár, sosem akarok megházasodni, sosem kell gyerek.

A probléma már a rendszerben van. Sok-sok embernek nem való a házasság, igazad van. Viszont az okokat soha senki nem firtatja. Bántalmazó kapcsolat? Én ebbe nem akarok belemenni, mert 1. még a közelemben sincs ilyen, 2. annyira nem az én világom, hogy reálisan nem is tudnék mit hozzá fűzni, 3. ami véleményem meg van róla, az meg kizárólag a saját nézőpontomról szólna.

Én az igazi problémát az értéktelenségben, a felszínességben, a követendő példaképek nélküliségben látom. Rengeteg a csonka család, rengeteg a pszichológiai/pszichiátriai beteg szülő, akiket orvos még nem látott, a médiából is csak az egoizmus, a bálványimádás ömlik. A fiatalok ebben a káoszban nőnek fel, és sajnos a többségük ugyanúgy, kimondatlanul is mentális betegségektől szenved, rengeteg a "családban felnőtt árva" is. Ebben a felállásban mit tud kezdeni egymással két fiatal? Különféle hiányosságokkal, egészségtelen szociális háttérrel, sérülésekkel, sérelmekkel még is mitől lenne jó egy együttélés vagy egy házasság?

Óriási divat lett ekézni a régi világot, 20 évesek törnek pálcát a nagyszüleik élete felett, a mai torz és gátlástalan egoista életvitelt vetítik rá egy 70-80 évvel ezelőtti világra. Ezáltal magát a házasság intézményét is jobbról-balról köpködik. Itt az a baj, hogy nem a házassággal van a baj, hanem magával a személlyel.

Én sosem támadtam a házasságot, a kapcsolataimban is partnerként kezeltem a párom, mindkettőnknek meg volt a saját élete, plussz a közös is. Mindig megvoltak a célok is egyben. Én ezt láttam a szüleimtől, a párom is úgyszintén. Az ismerkedés időszakában nem a szexualitásra fókuszáltunk, hanem a másikunk tényleges megismerésére. Én többször is szakítottam már lányokkal, mert nem láttam bennük azt az erőt. Nem voltam szeretet sóvár, nem maradtam csak azért benne egy kapcsolatban, hogy használjak egy nőt. Az sem volt szempont, hogy valaki főzzön vagy mosson rám. Ezzel szemben a pofámról égett volna le a bőr, ha egy semmirekellő hitvány, lusta, célok nélküli, ne adj Isten, agresszív pondró lettem volna.

Ha már összeköltözés: miért akar valaki ismeretlenül összeköltözni egy emberrel? Ja, hogy ott megismerje??? Ez ici-picit orosz rulett, nem gondolod? Én meg azt gondolom, hogy a mai fiatalok jó része nem tud ismerkedni.

Ne érts félre, engem nem zavar ha valaki fejest ugrik az ismeretlenbe, összeáll fiú a lánnyal, lány a fiúval, nem az én életem.

Mi annak idején rengeteget beszéltünk magunkról, kérdeztünk a másikról. Rengeteg közös programban vettünk részt, aminek egy része nem a szórakozás volt, hanem munka, közös projektek. Sokat beszélgettünk a múltról, jelenről, jövőről... mit és hogyan képzelünk el, mit és hogyan oldanánk meg. Sok olyan helyzetet éltünk meg, ahol helyzetbe kerültünk, ahol látszott a másik fél döntése, véleménye. Volt konfliktus is, na az is egy olyan helyzet, ami megoldást kíván. Emellett láttuk egymás családját, láttuk hogy mire számíthatunk, mert egy gyerek a legtöbbször ugyanazt hozza amit otthon látott.

Szóval ez az ismerkedési szakasz, legalábbis nálam. 45 éves vagyok, olyan helyen dolgozom ahonnan nagyszerűen rálátok az emberekre, a feleségem pedig gazdasági oldalról ugyancsak kiválóan megfigyelheti a valóságot.

Nem a kozmetikázott, a média által feltuningolt délibábot.

Szóval zárásképpen annyit mondanék, hogy nem csodálkozom azon, ami ma megy, így valahol igazat is adok Neked.