Éreztétek azt, hogy szenvedtetek egy kapcsolatban, DE egyszerűen mintha képtelenek lettetek volna kilépni belőle?

Egyszerűen szenvedés, nekem első komoly kapcsolatom, sosem volt viharmentes ez a kapcsolat, többször szakítás, de mintha... valami drog lenne, és nem tudok mégsem élni nélküle. A szakítások alatt egyszer volt egyszer egy srác, akivel komolyabban ismerkedtünk, kb 2-3 hónapig együtt is voltunk, már amennyire ez nevezhető kapcsolatnak, belé nem voltam szerelmes (valószínűleg az exemen nem voltam túl), és könnyen szakítottam is.

De egyszerűen a barátommal... nem tudom. Nincs tartásom, SEMMI. Igazából eget rengető problémák nincsenek a mostani kapcsolatban sem, inkább csak ilyen általános dolgok, hogy én több talit igényelnék, több intimitást.. pl a hétvégét együtt tölteném vele teljesen, nem csak a felét... vagy ha csak a felét töltjük el együtt, akkor ne egész nap az ő családjával legyünk, hanem kettesben is legyen időnk... azt mondja, adjak lejjebb az igényeimből, de szerintem abszolút nincsenek nagy igényeim, pláne hogy ez már nem egy friss kapcsolat...

Épp ez a baj, hogy semmi olyan konkrét dolog nem történik, hogy megcsal vagy ilyesmi, ahol totál egyértelmű lenne, hogy bumm, szakítok. Hanem ilyen általános elégedetlenség, hogy valahogy kevés ez nekem, a lelkesedése, a tali-igénye, az intimitás-igénye (nem a szexre gondolok elsősorban). Emiatt állandó veszekedések vannak, és őszintén, nem tudom hogy ő miért nem szakít velem, pedig ez neki is rossz. Mint egy drog ez a kapcsolat, de komolyan... totál el van cszve. :(

Annyira eluralkodott rajtam az idegesség, annyira tesz tönkre ez az egész, hogy konkrétan az elmúlt 3 nap a vizsgámra sem tudtam koncentrálni és már ott tartok, hogy megbukom... nem tudom, egyszerűen. Olyan rossz ez, hogy a saját céljaimat is elnyomja ez a kapcsolat, sajnos ilyen vagyok, ha van valami lelki fájdalmam, a kötelességeimre sem tudok odakoncentrálni, túl érzelmi alapon működöm. :( :(

Olyan rossz ez az egész, de mindig ha szakításon gondolkodom, egyszerűen a jó emlékek jutnak eszembe, és nem megy elengedni őt... ahj, nem tudom. Annyira ki akarok lépni, de azok a kbaszott érzelmek mintha nem engednének, és csak szenvedek, tönkremegyek... egyszerűen akaratgyenge vagyok... mint aki kalitkába van zárva.

Igazából a kérdésem arra irányult, hogy ti voltatok-e ilyen helyzetben, és ha igen, végül hogy zárult le a kapcsolat? Hogy tudtátok rávenni magatokat a szakításra?

(nem az egyedülléttől félek)

22L és 28F