Hosszútávú kapcsolat. Kétségbe vagyok esve. Létezik hosszútávú boldogság, csak nem találtam meg, vagy nem létezik?

Mi a barátommal szeptemberben leszünk 5 éve együtt.

Szokták mondani, hogy 2 és 4 év körül van a nagy vízválasztó, hogy megmarad-e a kapcsolat.

Nálam is hasonló volt, az első év nagy szerelem, tomboló hormonok :D aztán eltűnt a rózsaszín köd és minden kis hibáját felnagyítottam, stb, hibát kerestem mindenben, hogy legyen min vitázni, de már magam sem tudom miért :D unalmasnak is találtam, kicsit lettem volna egyedül is, ahogy hallgattam a szingli barátnőim történeteit :D ez volt a második év környékén.

Aztán a harmadik év nyugis volt, elvoltunk,szerettük egymást, minden rendben ment,majd a 3-4év környékén megint hibákba ütköztünk, kicsit el is hidegültünk egymástól.

Aztán amióta a negyediket átléptük, ugyanolyan a kapcsolatunk,mint az első évben, sőt sokkal jobb :D Nem tudom miért, de napról napra jobban szeretem, és ezzel ő is így van, plusz a barátaink is mondják, hogy látszik rajtunk, hogy a mai napig mennyire oda vagyunk egymásért. Tényleg nem tudom leírni ezt az érzést..Szokták mondani, hogy a szerelem átalakul szeretetté, de ez egyáltalán nem igaz. Ránézek és imádom,úgy érzem végre otthon vagyok :)

Igazából szerintem a kulcs a kommunikáció meg, ha látod a másikon, hogy tesz azért, hogy jobb legyen a kapcsolatotok. Mi is minden kis zökkenőnél átbeszéljük, hogy kinek mi a pontos baja, hogyan tudjuk orvosolni, és onnantól teszünk is érte.

Viszont, ahogy az írásodból olvasom, te nem ragaszkodsz a párodhoz, én viszont nagyon, az elejétől tudom és érzem,hogy nekem ő lesz a férjem, teljesen egy hullámhosszon vagyunk a kezdetektől, szinte mindenről ugyanaz az elképzelésünk, értékrendünk,stb. Én mással már nem tudnám elképzelni az életemet.

Hasznos tanácsot nem tudok adni, csak leírom a saját tapasztalataimat, hátha segít. És,hogy tudd,létezik hosszútávú boldogság :)

23L

A boldogság nem egy állandó dolog, ezt kénytelen vagy elfogadni. Olyat vagy kénytelen csinálni, amit az agyacskád egy löket dopaminnal vagy szerotoninnal jutalmaz. Lefutni mégegy kört, megenni egy jó sztéket, dugni egy isteneset, számítani valakinek egy adott helyzetben... Ha ez nem lenne, akkor csak feküdnél, mert a jutalomközpontod motivál. Ha mindig ugyan azt csinálod, akkor az agyad alkalmazkodik, egyre több kell, egyre gyakrabban. Vagy nem kell túltolni vagy rotálni kell és más "szervekhez" nyúlni. Pl ha ma misszionárius volt, holnap kutya legyen, ha az tegnap előtt volt, akkor menjetek moziba, utána meg strandoljatok egy jót (lassan lehet már).

Tökmindegy kivel jössz össze, ez a mechanizmus játszik, ezt el kell fogadni. Ez az állapot nem arra való, hogy csak hátradőlj és élvezkedj, hanem arra, hogy kölcsönösen felfedezzétek egymásban mindazt, ami érték, egyedi és csodálatra/tiszteletre méltó. Ha ezt megtetted, akkor nem kell a "szipu" ahhoz, hogy jól érezd magad és természetesen időről időre sziput is kapsz, csak nem hetekig tart egy adag, hanem órákig. De ez nem a te vagy a dílered hibája, egyszerűen így lett a rendszer kitalálva.

Az első válaszoló röviden, lényegretörően leírta mi lenne a lényeg. Én ugyanígy gondolom.

Ehez viszont elég jól kell ismerjük saját magunkat, és el is kell fogadjuk magunk. Aztán jön a következő lépés, hogy tisztázom magamban kit tudok tisztelni, kire tudok felnézni. Ezekután majd talán jól válasszuk meg a lehetséges partnert.

Én kb 33 éves voltam mikor ezt az egészet meg tudtam fogalmazni. Bár én tizen éves kapcsolatban voltam előtte , de sajnos nem volt jó az sem. Majd talán most okosabb leszek , és legközelebb jól alakul minden.

F37