Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Érzéketlen bunkó vagyok vagy nem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érzéketlen bunkó vagyok vagy nem?

Figyelt kérdés

Hetek óta sajnos nekem és a barátomnak is sok problémánk volt. Nekem apukám kórházban van három hete, műtötték is. Természetesen aggódom érte, sírtam is épp eleget, mentem látogatni amíg csak tudtam, amikor nem engedtek be hozzá, még akkor is. A páromnak ma műtötték az apját daganatra. Mikor kiderült, hogy rosszindulatú, akkor próbáltam a páromat vigasztalni, biztatni, ma is érdeklődtem tőle megvolt-e a műtét, lehet-e valamit tudni, mondtam hogy örülök, hogy jól sikerült. Ő is támogatott engem gyakran, én is akartam őt, felajánlottam a segítségem is (nem kért belőle), bár kifejezetten idegbeteg vagyok három hete a saját apukám miatt és tény, hogy vele se voltam mindig kedves vagy épp közömbös voltam.

A kérdésem a mai napról szól. Már lassan egy hete beszéltük meg, hogy el fogunk menni sétálni és azóta se mentünk. Múlt hétvégén kérdeztem lenne-e kedve, akkor fáradtságra hivatkozva nem akart. Hétköznap se jött össze, eszébe se jutott neki, illetve akkor meg nem értünk rá aznap egyszerre. Ez volt hétfőn. Hétfő óta egyszer se mondta. Ma mondta, hogy hétvégén mehetünk, én meg mondtam neki, hogy biztos akkor se fogunk menni mert a múltkor is megbeszéltük és mégse mentünk aztán. Mondtam neki azt is, hogy éppen ma is mehettünk volna és erre mondta hogy erkölcsi nulla vagyok, miért ma nyaggatom a sétával, hadd pihenje már ki magát, holnapig biztos várhat, ma műtötték az apját és a többi és a többi.

Én nem tartottam magam (eddig) erkölcsi nullának mert nem ma volt az első alkalom, hogy rákérdeztem. Én ezt akkor is kérdeztem tőle mikor az apja még nem is volt kórházban de ő akkor se akart. Meg azt mondja, hogy milyen már, hogy nekem ez a legnagyobb bajom. Meg kell jegyezni, hogy hetek óta semmi közös programunk nem volt, mármint kettesben elmenni valahova meg ilyesmi meg tényleg szinte semmi kikapcsolódás egyedül se, maximum sorozatnézés nekem este (nélküle). Már kicsit besokalltam attól, hogy folyton csak a problémákról szól az életem és a párkapcsolatom is meg egyszerűen hiányzott már egy séta vele kettesbe.

Az húzott fel, hogy azt mondta, erkölcsi nulla vagyok, bár utólag azt állította, hogy talán túlzás volt. Én is mondhattam volna neki, hogy ő egy erkölcsi nulla mikor az én apukám volt kórházban és ő meg egyik este felvetette, hogy zuhanyozzunk együtt (beindult rám). Mégsem mondtam neki semmi ilyet. Azt mondtam udvariasan, hogy majd máskor és ennyi.


Most velem nem stimmel valami vagy vele?

Lehet felnagyítok egy apróságot de eléggé rosszul esett.



2020. szept. 4. 18:29
 1/6 A kérdező kommentje:

Amúgy ez a semmi közös program meg ingerlékenység meg elidegenedés, ez csak pár hete van mióta megjelentek a problémák. (Én apukám betegsége, ő apukájának műtéte, szülei hozzáköltöztek, ő hozzám költözött albérletbe, neki egy hete sok a munka és ez az egész csak ebbe a hónapban van. Már sok mindenen átmentünk együtt, különböző betegségek, depresszió, munkahelyi stressz és három éve együtt vagyunk.)


Régen nem volt ilyen veszekedés egy séta miatt.

2020. szept. 4. 18:34
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem mindketten feszültek és stresszesek vagytok - teljesen érthető okokból. De az tény, hogy kissé tapintatlan volt pont a legkritikusabb napján ilyet felhozni neki. Pontosabban inkább a megfogalmazás volt furcsa és bántó. Mármint képzeld bele magad a helyébe: megműtik az apukádat, elhív téged valahova, nemet mondasz mert rohadtul kimerültél a sok aggodalmaskodásban, erre hozzád vágja hogy úgyse fogtok elmenni máskor sem. Neked hogy esett volna aznap ezt hallani, amikor apukádat műtötték? Lehet, hogy jobban jártál volna, ha nem sétálni hívod el, hanem megmondod neki kedvesen, hogy hiányzik mert mostanság mindketten nehéz időszakon mentetek keresztül és jó lenne együtt lenni vagy ilyesmi.


Ettől függetlenül nem hiszem, hogy erkölcsi nulla lennél, szimplán kicsit tapintatlan, elvégre a te válladról már (nagyjából) lekerült a teher, érthető ha jobban is vagy kicsit, de ő még mindig nehéz helyzetben van. Kicsit azért túlreagálta, de mindkettőtöket meg lehet érteni.

2020. szept. 4. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Nem került le az én vállamról sem a teher mert apukám állapota sajnos még mindig nem egészen jó, nem arról van szó, hogy teljesen meggyógyult, még mindig kórházban van. Csak arról van szó, hogy már nem bírtam ezt, hogy egy ideje csak a problémákról szól az életem és a kapcsolat is amúgy. Ez nem azt jelenti, hogy például ma se lettem volna ideges a saját apukám miatt mert az voltam.
2020. szept. 4. 18:54
 4/6 A kérdező kommentje:
Azt, hogy úgysem fogunk elmenni máskor sem, azt nem elsősorban a mai nap miatt mondtam neki hanem azért mert már máskor is mondtam neki és akkor sem lett belőle semmi.
2020. szept. 4. 19:04
 5/6 anonim ***** válasza:
Szerintem érdemesebb lett volna pikírt megjegyzés nélkül, csak simán elmenni sétálni,amikor említette a barátod. Nem?
2020. szept. 5. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Amikor megemlítette akkor az úgy volt, hogy ő csak azért mondta mert én unszoltam, egyébként nem volt kedve hozzá. Én meg úgy nem akartam menni, hogy neki egy nyűg. Ha valóban lett volna kedve hozzá, akkor mentem volna.

Meg nem is lett előre megbeszélve és össze kellett volna egyeztetni a dolgainkat.


Különben ma sem mentünk mert nem is hozta fel egyikünk se, alig beszéltünk ma és ma meg a nagyanyja került kórházba, így mondani se akartam neki. Én már nem várok közös programokra meg sétákra mert ilyen körülmények között minek.

2020. szept. 5. 17:10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!