Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy ne legyek túlérzékeny?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy ne legyek túlérzékeny?

Figyelt kérdés

A kérdésem a covidhoz kapcsolódik.


A történethez tudni kell, hogy van két nagyon idős nagyszülőm, akikhez hetente több alkalommal járunk, mert az orvos tesóm lakik még közel, de ő nyilván most nem jó ha átjár. Van két veszélyeztett szülőm, akik teljesen bezárkóztak, csak a nagyszüleimhez járnak át, vásárolni és dolgozni, de ez utóbbi helyen nem igazán találkoznak emberekkel. Én is lehet, hogy veszélyeztetett vagyok, mert van egy nem kezelt autoimmun betegségem, ami februárban derült ki, de talán nem vagyok erősen veszélyeztetett.


A férjemmel folyamatos konfliktusban vagyunk, most már március óta, hogy mehetünk-e a szüleihez vagy sem, mivel az anyukája alsós tanàrnő, ráadásul gyakran ott vacsorázunk náluk vagy ebédelünk hétvégén, az anyukája pedig imád ölelgetni mindenkit, most puszizkodás helyett ölelgetjük az embereket, engem kivéve, mert én nem engedem. Ezen kívül a férjemnek van egy elég veszélyes hobbija, ahol most heti 2x több órára, maszkban találkozik 50 emberrel.


Régen heti egyszer eljártunk barátokkal, most minden baráti talâlkozó előtt óriási veszekedés volt, hogy mehetünk-e vagy sem. Egy hónappal ezelőtt a férjem nem volt hajlandó maszkot hordani, csak az üzletekben és ahol kötelező volt, szóval az az érzésem, hogy nem veszi - a családtagjaim állapotához képest - elég komolyan a járványt.


Ma a nagypapám megbetegedett, és valószínűleg tőlünk kapta el. A férjemet hibáztatom, hogy ne tegyem?


2020. nov. 7. 13:51
 1/4 anonim ***** válasza:

Bárkitől elkaphatta a nagypapád. Ezen túlmenően azt mondom, a férjed elég felelőtlen.

Mit értesz azon, hogy tőletek kapta el a betegséget? Csináltattatok tesztet? Vannak tüneteitek? Mert ez egyáltalán nem mindegy. Vagy mit kapott el tőletek?

2020. nov. 7. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Mivel senki nem ment be a lakásba a szüleimen és rajtunk kívül, a nagyszüleim meg legfeljebb sétálni mentek ki, maszkban és kesztyűben, ezért az a legvalószínűbb, hogy tőlünk szedett össze valamit.


Láza van, még nem csináltattunk tesztet, anyumék intézik, gondolom néhány nap.


Nekünk nem voltak nagy tüneteink, múlt héten egész héten fáradtak voltunk napi 8-10 óra alvás mellett, az hittük az influrnzaoltás mellékhatása, mert utána nap kezdődött.

2020. nov. 7. 14:28
 3/4 anonim ***** válasza:

Bármi másról is lehet lázas beteg, ebben a nedves őszi időszakban mindig sok a beteg, koronavírusról függetlenül.


Nektek muszáj átmaszkalni a nagyszülőkhöz? Az lenne a legjobb, ha inkább azt hanyagolnátok. Ha vásárolni kell nekik, akkor az ajtóban átadjátok, ès ennyi.

Az fer, hogy míg a te szüleidhez, nagyszüleidhez hetente többször átmászkáltok, addig az ő szülei meg hanyagolva legyenek. Azèrt ez nem pár hetes dolog, mèg hosszú ideig él fog tartani, nem szabad ennyire rettegni.

2020. nov. 8. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Remélem igazad van és tényleg nem covid, bár a panelban 26 fok van, és múlt héten rossz volt az idő, így sétálni nem voltak. Viszont tegnap este nagypapámnak lement a láza.


Sajnos muszáj átmászkálni, nem tehetjük meg, hogy nem megyünk. Anyum próbál mindig jönni, de 45-100 perc az út dugótól függően, mi 7 percre lakunk kocsival.

2020. nov. 8. 13:54

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!