Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit csináljak a barátommal?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak a barátommal? Nagyon elkényeztetik a szülei.

Figyelt kérdés

Már komolyan nem tudom, hogy mit csináljak...


26 éves, amit eddig letett az asztalra, az egy angol-történelem szakos tanári diploma. Több, mint 2 éve lediplomázott, de azóta nem csinál semmit. Csak bulizik és pihen. Neki ez így jó, azt mondja. Persze, mert kap X összeget a számlájára a szüleitől, a csekkeket/lakással járó dolgokat kifizetik neki. Emellett saját lakása van, amit a szüleitől kapott.


Nem irigy, vagy féltékeny vagyok, csak ez már lassan tényleg kétségbeejtő. 21 éves vagyok, nem akarok még gyerekeket, de azért majd 7-8 éven belül szeretnék. De nem úgy, hogy anyukáék majd akkor pár százezerrel többet utalnak havonta és kész...

Ha próbálok erről beszélni a barátommal, az a válasza, hogy élvezi ezt az életet és nem akar változtatni.


Ma is ezen vesztünk össze, hogy mondtam, hogy nekem lassan kezdődik a vizsgaidőszak, szóval kevesebbszer érek majd rá, többet kell tanulnom és erre az volt a válasza, hogy "miért, vizsgaidőszakban nem kell csinálni semmit." Azt mondta, hogy a vizsgaidőszakok olyanok voltak neki, mintha nyári szünetek lettek volna, mert nem kellett bejárni órákra, csak vizsgázni. Az igaz, hogy nagyon okos, mert szinte nulla tanulással szerzett diplomát. Igaz, hogy kettes-hármas jegyei voltak többnyire, de nagyon intelligens, hatalmas műveltséggel rendelkezik.



2020. dec. 4. 22:07
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
83%
Szerintem az intelligencia ott kezdődik, hogy felfogja mi zajlik körülötte, képes önállóan élni, gondolkodni, pláne 26 évesen úgy, hogy tulajdonképpen szakmája is van amit választott. A barátod életképtelen, gyerek, ezért jöttél vele össze, de mivel az évek során te fejlődtél, ő ugyanazon a szinten maradt és nem akar változást. Semmit se tudsz tenni ha neki így jó, elfogadod így vagy keresel mást.
2020. dec. 4. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:
Köszönöm a véleményeket akár itt, akár üzenetben! Továbbra is válaszolhat bárki, aki hozzá szeretne szólni a témához.
2020. dec. 5. 03:54
 13/20 anonim ***** válasza:
89%
Nem hiszem hogy normális értékrenddel lenne megaldva. Ha tullepunk azon hogy semmirekellő akkor is ott van még az hogy nem érdekli más a bulikán meg a döglésen kívül. Ne akard nekem bemeselni hogy ez az intelligencia jele. Ez egysejtű egyenisegre vall. Szerinted ő majd meg akar melletted állapodni és családot alapítani ha neki ez így megfelel? Legjobb esetben is majd eljar bulizni a gyerekneveles helyett is.
2020. dec. 5. 06:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
100%
Teljesen jogos az aggodalmad.Ha ennyire szerelmes lennék valószínűleg leülnék vele egyszer!Elmondanám neki,hogy én nem így képzelem el a jövőnket és mint férfire nem tudok rá felnézni ha élete műve ,hogy anyukáékat húzza és bulizik. Szeretném ha változna .Ha erre nem látok esélyt akkor lelépnék.Szerintem te nagyon fiatal vagy és attól,hogy még nem találkoztál olyan pasival akivel megérted ennyire egymást mint vele az nem azt jelenti,hogy nem is létezik.
2020. dec. 5. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
61%
Ha ezt a lusta herét normalis ertekrenu ferfinek latod, akkor ott veled is súlyos bajok vannak.
2020. dec. 5. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
10%

A kérdes az,hogy érdekel e valóban,vagy megelégszel azzal,hogy a barátod egy lusta dög,mihaszna,ki kell dobni,fel kell négyelni stb.

A forráshoz kell eljutni.

A szülökig.

Mit,miért-re a válaszokat keresni.

Ha ez megvan,akkor megérted az okokat.

És talán a megoldást is tisztábban látod.

2020. dec. 5. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
100%

Nekem nincs bajom ezzel, kettessel is kiadják a diplomát.. Az se zavarna, hogy nem akar dolgozni, van pénze és nem bűnöző, elvagyunk, jó kapcsolat.


Ami zavarna, hogy nem tervez (se velem, se magától)jövőt, ilyen emberre nem lehet építeni. Konkrétan megmondta, hogy neki ez így jó, elbulizgat, azt hiszed akar 7 év múlva családot?? Azt hiszed veled tervez jövőt? Együtt laktok? Van közös megtakarításotok? Közös kiadások? Lehet okos, de ambíció kell, kitartás, mmunkabírás, pusztán észre nem szabad megállapodni.. Nem megbízható és fix a pasi, ne tervezz vele közös jövőt, hanem élvezd a jelent. Pont, ahogy ő is megmondta neked, ő most csak bulizgat. Ha úgy érzed érzelmileg nem bírod, hogy nem akar veled közös jövőt építeni, akkor szakíts!


Én is estem már bele a hibádba, a szerelem önmagában nem elég egy közös jövő felépítéséhez.. hiába okos, hiába művelt, hiába van pénze, nem kitartó, nem megbízható(türelmetlen is?), nem küzd a kettőtök jövőjéért. Ilyen emberrel nem lehet tervezni, 26 éves férfi, aki még fiúnak képzeli magát, te meg 21 éves lány vagy, aki nőnek gondolja magát.


Annyira tipikus, pedig csak 5 év a különbség, nem is 10.


Ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Ha kevésbé szerencsés helyzetben lenne ezzel a mentalitással, eszedbe sem jutott volna vele kezdeni, mert havi 5000ftot elbulizni nem olyan menő, mint 50et.

2020. dec. 5. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Utolsó, egy tévedésed van: nem neki van pénze, hanem a szüleinek. Ez óriási különbség.
2020. dec. 5. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
Családot ezzel az emberrel nem szabad tervezni, ennyi idős és csak a buli meg a döglés? Ezenkívül a szüleit húzza le anyagilag? Senki sem él örökké... Hogy fog ez a pasi dolgozni gyerek mellett? Gondolod hogy fog? Mert nem, nem fog. Minden munkára azt fogja mondani hogy sz.r,nem jó, keres másikat. A kettő között meg majd kiszolgálod. Lépned kéne, mielőtt késő lesz.
2020. dec. 5. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

De, neki van, mert neki adják!


Ha nem adnák neki, csak minimumom tengene, akkor lenne a szüleinek!


Onnantól, hogy neki adják, a lakás a nevén van, a pénz a nevén van, onnantól az az övé(az máskérdés, hogy szerezte, de az övé!), onnantól neki van pénze!


26 éves, a szülei nem elkényeztetik, hanem támogatják, ne mentsd fel a barátod, ha lenne esze számlára rakná és tartogatná, vagy befektetné. Ez az életvitel egy az egyben a saját akarata, a saját hibája(már akinek ez hiba, szerintem az).

2020. dec. 5. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!