Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Meg lehet menteni a kapcsolatu...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meg lehet menteni a kapcsolatunkat?

Figyelt kérdés

A volt barátommal másfél évig voltunk együtt, volt egy problémám, ami miatt pár napja megfogalmazódott bennem a szakítás gondolata. Megkérdeztem tőle, hogy akarja-e még ezt a kapcsolatot, a válasz igen volt. Visszakérdezett, mire én azt feleltem nem tudom. Itt pedig kibújt a szög a zsákból, azt mondta lehet tényleg jobb lenne, ha szakítanánk. Semmilyen konkrét okot nem mondott, csak hogy gondolkoznia kell, valami megváltozott és hogy ő rontotta el az egészet. Mondta, hogy mennyire szeret még mindig és ha úgy alakul harcolni fog értem. De ha nem hoztam volna fel a szakítás gondolatát (az említett probléma csak számomra volt probléma) a mai napig együtt lennénk, hiszen nem éreztem változást rajta és nem is mondta sosem, hogy gond lenne. Mindig örültünk, hogy milyen kiegyensúlyozott kapcsolatunk van a barátainkéval szemben. Sosem veszekedtünk, apróbb összezörrenések voltak csak. Harmadik fél biztosan nincs.

A barátaitól megtudtam, hogy a szakítás napján sokat sírt és azóta is rossz kedvűnek látják, de elvan.

Így pár nap elteltével írt az egyik barátja, hogy elmondta neki a volt párom mire jutott. Azt mondta iszonyúan szeret még mindig, de már nincs meg az a tűz benne, ami volt és egyedül szeretne lenni, talán a sors még összehoz minket, esetleg felkeres, ha nem bírja nélkülem. De nem akar bántani azzal, hogy nem tudja megadni azt a szeretetet, amire vágyom.

Tudnék tenni esetleg valamit? Vagy várjak, hátha keres? Lehet még közös jövőnk vagy próbáljam meg elfelejteni?



2020. dec. 11. 02:40
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
31%

"írt az egyik barátja, hogy elmondta neki a volt párom mire jutott"


Mit keres egy harmadik fél, "jóbarát" a ti kettőtök intim magánéletében?!

Mit kavarja a szart?

Tud erről az exed?

Na, ezt kérdezd meg szépen tőle.

Ugyanis, ha tud, akkor nyugodj bele, hogy nagyon jól döntöttél,

mert jellemtelen, töketlen anyámasszony katonája.

Mi az, hogy közvetítőn keresztül intézi az ilyen legbensőbb

magánéletét?!

2020. dec. 11. 02:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
0%

" egyedül szeretne lenni, talán a sors még összehoz minket, esetleg felkeres, ha nem bírja nélkülem. De nem akar bántani azzal, hogy nem tudja megadni azt a szeretetet, amire vágyom."


Üzente?! A "barátja" által?

Aha...

Ezt süket dumát valamelyik szirupos, ócska filmből?!


És a "barátja" nem akar véletlenül rád hajtani?!

2020. dec. 11. 02:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 A kérdező kommentje:

Valószínűleg tud róla, mert az én legjobb barátom az illető, viszont ők hamarabb voltak baráti kapcsolatban, minthogy megismertem volna bármelyiküket. Mivel az exem tudja milyen a barátjával a kapcsolatunk, sejtheti, hogy elmondta nekem.

Mivel a szakítás alkalmával azt mondta, hogy majd harcol, ha úgy érzi, a barátomnak mondottakból kiderült, hogy nem érzi úgy. Így pedig úgy gondolom nincs jogom számon kérni rajta, hogy mit miért.

2020. dec. 11. 02:56
 4/30 A kérdező kommentje:

Nem üzente, a barátjával kommunikálták. Képernyőfotót kaptam róla, tehát nem csak a fejembe próbálja beszélni, valamint jegyese van és nem az én nememhez vonzódik.

Viszont ha mégsem így érezne, mint ahogy a barátjának mondta, talán keresnie kellett volna már..

2020. dec. 11. 02:58
 5/30 anonim ***** válasza:
86%
Ennek szerintem vege. O mar egyaltalan nem volt biztos a kapcsolatotokban, de elsore bemondta, hogy persze folytassatok. Amikor mondtad, hogy nem tudod, akkor konstatalta, hogy vege. Nincs mirol beszelni, egyikotok sem hisz mar ebben a kapcsolatban, a ragaszkodas mogott mar a megszokas van, nem a szeretet.
2020. dec. 11. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
76%
Minek akarnál egy olyan kapcsolatot megmenteni, ahol az első komolyann problémafelvetésre a másik fél szakítással reagált? Engedd el. Nem vagy annyira fontos neki, hogy értelmes, emberi kommunikációt folytasson veled. Nincs értelme vergődnöd utána.
2020. dec. 11. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 A kérdező kommentje:
Minden nap minden percében éreztem, hogy szeret engem és én is őt, még mindig. Nekem is megmondta, hogy még mindig elképesztően szeret. Csak nincs meg a tűz. Tényleg semmit nem tehetek?
2020. dec. 11. 14:56
 8/30 anonim ***** válasza:
Nezd, egy eldontendo kerdesre, hogy akarod-e meg ezt a kapcsolatot nem tudommal feleltel. Itt nem a tuz hianyzik, hanem megprobalod elrelativizalni a dolgot. Nem veled van a baj. Nem te voltal a hibas, hogy felmerult a hogyan tovabb tema. Senki sem hibas. Az erzeshez ragaszkodsz, hogy elveszited es ez faj. AZ eleted egy resze lezarul. Ne felj, lesz meg tuz. Csak massal.
2020. dec. 11. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 A kérdező kommentje:
Hozzá ragaszkodom, nem az érzéshez, mert alapvetően mindig is szerettem szingli lenni. Mondtam neki, hogy így nem mehet tovább, de minden problémát meg lehet oldani együtt. Ha pedig annyira vége van miért sír, miért van magába fordulva és miért mondja, hogy még mindig szeret? Mindenki látja rajta, hogy szarul van, nem is próbálja jól érezni magát. A munkába temetkezik, ez valamilyen szinten eltereli a figyelmét. A nevem még mindig szivecskével szerepel az insta leírásában, egyetlen közös képet törölt le, az összes többit fent hagyta.
2020. dec. 11. 16:30
 10/30 anonim ***** válasza:
Tudatosan egyikotok sem akarja folytatni, ezt kimondtatok. Az erzelmeitek ettol meg meglehetnek egymas fele. Ettol van ilyen irracionalis helyzet. Nincs jovotok, csak elvagytok a masikkal. Ettol meg lehet jo ember, csak nem passzoltok. Ido kell ahhoz, hogy letisztazd magadban, hogy amikor ott van melletted a masik, akkor hogyan juthat eszedbe szakitason gondolkozni. Meg azon, hogy vajon miutan bevallottad, akkor o is erre voksolt. Nem csak ellaposodott a kapcsolat, hanem mar egyikotok sem erezte az erot, hogy tegyen erte. Ennek az egyenes kovetkezmenye, hogy elvalnak utjaitok. Hiaba gondolod, hogy te mindent megtennel, egyreszt keves vagy hozza egyedul, masreszt nem vagy magaddal sem oszinte, hiszen akkor eddig is megtetted volna azt "kenyszerhelyzet" nelkul. Itt onismeret kell. Neked mi hianyzott a kapcsolatbol?
2020. dec. 11. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!