Miért mennek tönkre gyerekvállalás után a kapcsolatok?

Nálunk ilyen jellegű problémák nem voltak, de lett más.

Csak hogy értsétek: mi imádtuk azt a pici embert első perctől fogva. Kb. mint két szerelmes őrült, éjszaka a férjem legalább 3-szor felkelt megnézni, minden rendben van-e a babánkkal úgy, hogy közben 2 légzésfigyelő figyelte és ott aludt mellettünk az oldalkiságyban és másnap hajnalban kelt dolgozni. Mindenben segített, komolyan csak szoptatni nem tudta, de ezen kívül fantasztikus volt vele szülővé válni. Egyáltalán nem éreztük azt, hogy bármit is beáldoztunk volna érte, azt éreztük, hogy ad egy olyan pluszt az életünkbe, amire egész életünkben vágytunk. Utazgatni így is lehetett, de tény, hogy előtte se voltunk azok a nagy kimozdulósok, épp elég volt a munka és mellette az állandó tanulás. Ha volt egy kis időnk, a rokonokhoz utaztunk. Én élveztem, hogy kapok az élettől 2-3 év babázós szabadságot, gürcölhetek utána életem végéig hülye főnökök alatt, szóval nem volt hiányérzetem, sőt...Befásulni se fásultam be, bár megmondom őszintén, olyan szempontból nem voltam született ősanya, hogy más anyukákkal nehezen barátkoztam. Ennek ellenére a gyerek szocializációja miatt rengeteget jártam baba-mama klubba, ami a létező legjobb döntés volt az ovis időszak előkészítésére, mindig voltak olyan idősebb nőismerőseim, akik majd' megőrültek azért, hogy babázhassanak, így hát velük is rendszeresen találkoztam és imádtam ezt az egészet. Szuper jó volt a kicsivel itthon lenni. Olyan 2,5 éves kora körül kezdtem azt érezni, hogy kevés vagyok már neki és kevés az, amit én nyújtani tudok. De ez azért is volt, mert a többi anyuka nem igazán akart bevenni engem a csapatba, emiatt nagyon sokat szomorkodtam, elsősorban a gyerek miatt, mert nem sikerült neki nagyon sokáig állandó játszópajtást találnom. Mindenesetre a férjemre egy rossz szavam se lehet apaként. A szexet mégse kívántam nagyon sokáig. Nyilván ez se tett nekünk jót, de nem tudtam tenni ellene. Egy szerencsénk volt, hogy a férjem se igazán kívánta, mert mind a ketten iszonyatosan fáradtak voltunk, főleg, hogy a gyerek alvászavaros lett és 3 éves koráig óránként ébredt. Szóval volt szexhiány éveken át, de mivel kölcsönösen nem kívántuk, azt gondolom, nálunk ez se lett volna végzetes. Inkább az volt a gond, hogy anyósom túlságosan képbe került azzal, hogy gyerekünk született. Pedig messze lakik és addig nagyon jó volt a viszonyunk, soha nem szólt bele semmibe. Még meg se született a gyerekem, amikor elkezdte osztani az észt, például, hogy mostantól az imádott kutyáimat ne engedjem be a saját házamba. Itt volt az első komoly nézeteltérésünk és onnan kezdve tudtam, hogy ez a nő veszélyt jelent a kutyáimra. Mindegy, miután látták, hogy ésszel csináljuk ezt az egészet és a gyereken soha egy karcolás nem esett és nagy állatbolond lett belőle, azóta megbékéltek ezzel az egésszel, de mi akkor eltávolodtunk egymástól. Aztán beleszólt a szoptatásba is, ami nem lett volna baj, ha nem baromságokat mond. Amikor például vészesen apadni kezdett a tejem és a kisbabám éhesen ordított a mellemen és nem tudtam megetetni és még nem tartott ott a hozzátáplálásban, hogy bármivel pótolni tudjam az ételt, mert a tápszert, de a lefejt anyatejet se fogadta el, csak a mellemből volt hajlandó szopizni, akkor én elkezdtem rettegni, hogy nem tudom megetetni a gyerekemet - és ez nem olyan picike probléma ám, mint aminek gondolták sokan, hogy túlaggódja anyuka, én pontosan láttam, mert mértem is a szopott adagokat, hogy óriási nagy baj van. Ha akkor szakember nem segít, biztos, hogy kórházban kötöttünk volna ki. Próbáltam minél gyakrabban mellre tenni, mert azt olvastam, hogy minél többször ürül a mell, annál több tejet termel. De nekem már az idegtől gátlódott a tejleadó reflex és nagyon sokszor nem tudtam megszoptatni a babát. Közben próbáltam bevezetni az ételeket, banán, pépes dolgok, de semmi, nem kellett neki. Tudtam, hogy a gyerek a korábbi 2 dl anyatej helyett mondjuk 2 evőkanálnyit szopott egész éjjel, mert mértem, de a reggelire adott pép nem kellett neki, anyós meg nyomatta folyamatosan, hogy agyonszoptatom azt a gyereket, azért nem reggelizik. Egy idő után ordítani tudtam volna, könyörögtem a férjemnek, hogy állítsa le az anyját. Ő mindig ígérgette, hogy beszél vele, de soha nem volt hozzá bátorsága. Én meg azt láttam, hogy mennyire gyáva. Egyszer olyat mondtam az anyjára, hogy majdnem megütött. Tény, hogy nem volt valami szép tőlem, de ha a férjem időben mellém áll, akkor sose jutok idáig. Aztán én magam mondtam meg az anyjának, hogy ne baszogasson a szoptatással kapcsolatban. Kb. ezekkel a szavakkal. Nálunk ez volt egy nagyon nagy törés, de ahogy a gyerek evése rendeződött és már rajtam se volt nyomás, hogy csak anyatejjel tudom életben tartani (még évekig szoptattam úgy, hogy már mindent evett), utána a kedélyek lecsillapodtak, szóval talán ebből még ki tudtunk volna jönni.

Ami miatt minden elromlott, abban a gyerekünknek semmi szerepe nem volt, anyósomnak annál inkább. Az alapprobléma ugyanaz: férjem lapít mint szar a fűben és képtelen mellém állni, miközben nekem ad igazat. De az egy nagyon durva sztori és nem írom le, mert felismerhetőek lennénk. De a házasságunknak 4 éve vége, bár erről a rokonság semmit se sejt. És nem, nem az anyósok a legnagyobb problémák. Soha nem jutunk ide, ha a férjem egyetlen egyszer is odaállt volna a felesége mellé az anyjával vagy bárkivel szemben. Az anyós az anyós, mindig lesznek nézeteltérések. Ha a férj a helyén van, ezek nem végzetesek. Ja, és még annyi, hogy ha anyós túl közel lakott volna, akkor szerintem a férjem nem lett volna ilyen jó apa. Bármikor itt volt az anyósom, ő átvedlett ksifiúba, egész nap számítógépezett, míg mi babáztunk és főztünk és intéztük a házimunkát. Persze megérdemelte a pihenést, csak úgy átfutott az agyamon, hogy ha bármelyik nagymama túlságosan belefolyik a babagondozásba, akkor ott a házasságnak annyi. Mert az elején minden szülő úgy érzi, az idősebbek jobban értenek hozzá. Én is nyugodtabb voltam még a kórházban, ha a csecsemősöknél volt a kisbabám, mint ha a karomban, mert annyira amatőrnek éreztem magam. Mondjuk ez az érzés nagyon hamar megváltozik, de egy újdonsült apuka egész biztosan úgy gondolja, az anyja vagy a másik nagymama nála egész biztosan jobban ért a gyerekneveléshez. Úgyhogy át is adja a helyét nekik, ha teheti...babázzanak csak a nők...neki meg marad a számítógép meg a munka meg a haverok. Csakhogy így egy világ kezdi őt elválasztani a családjától. Ha ő is felkelne a gyerekhez 3-szor, ha non-stop ott lenne az ő karjában is, ha órákat mászkálna vele körbe-körbe a szobában, ha épp sírós és csak ez nyugtatja meg, ha fürdetné, ha ugyanúgy benne lenne azokban a döntésekben, amik a saját gyerekére vonatkoznak, akkor ugyanannyira hulla lenne, mint a felesége, és nem az lenne élete legnagyobb problémája, hogy az asszony ma se tette szét. Így viszont persze, hogy azt érzi, hogy kívül rekedt, hogy vele már senki nem törődik, őt már nem szeretik, ő már nem férfi, neki már nincs élete. Ezzel azt is akarom mondani, hogy nem mindig az apák hibája, ha nem tudnak belenőni az apaszerepbe. Ha ott van a képben túlságosan a nagymama, akkor ez lesz a végeredmény.

Nagymamákra óriási szükség van, de pont nem a legelején, hanem amikor már a gyerek kezd leválni, mondjuk olyan 1-1,5 év után. Addig is iszonyú fontos, hogy legyen nagyi, aki szeret és imád, de ne vegye át az apa szerepét! Az anyáét se! Nem kell, hogy ő vigyázzon a gyerekre. Oldja meg a 2 szülő! Főleg, hogy a legtöbb nagymama már nem emlékszik rá, hogyan kell jól vigyázni egy kisbabára! Nekem a férjemmel a hajunk szája égnek állt, amikor lehajította anyós a gyereket az ágy közepére aludni akkor, amikor már tudott forogni és simán leeshetett volna. Meg amikor babszemekkel teli pezsgőtablettás dobozt adott csörgőnek az 1 éves gyerekemnek, amikor már mindent a szájába vett és ki is tudta nyitni. Meg amikor nagyobb volt és az asztalon tárolták anyós gyógyszereit és nekem kellett berakni az ő otthonukban a szekrénybe az ő gyógyszereit azzal, hogy nagyon nem szeretném, ha bevenne ebből a gyerekem. És sorolhatnám.

"élveztem, hogy kapok az élettől 2-3 év babázós szabadságot"

Az élettől? Biztos az élet adta?

14-es mire gondolsz? Nyilván elég sok mindenkinek köszönhetem. Egyrészt a kormánynak, akármennyire is nem vagyok FIDESZ-es, ők legalább visszaállították a 2 évet 3-ra. Mondjuk ezt senki nem tudja kihasználni, aki abból a huszonpárezer Ft-ból akar megélni, amit a 3. évben adnak.

Nyilván a férjemnek is köszönhetem a babát, főleg hogy ő akart igazán gyereket, nem én, de nagyon örülök, hogy rábeszélt, sose bántam meg.

De hogy őszinte legyek, ha a férjem keresetén múlt volna, nem sokáig maradhattam volna otthon. Hogy majdnem 3 évig otthon lehettem, az annak volt köszönhető, hogy feléltem az örökségem nagy részét ezalatt az időszak alatt. Az utolsó fél évben annyira fogyott minden tartalékunk, hogy a kisgyermekem mellett belekezdtem egy vállalkozásba, hajnali 5-ig dolgoztam sokszor és utána egész nap én voltam a kicsivel, amíg az apja haza nem ért. Fél évet dolgoztam, mert a könyvelés részét is én csináltam és bele kellett tanulnom, és sajnos nem lett belőle semmi, mert nem volt elég energiám folytatni, így kicsit hamarabb visszamentem dolgozni, mert nem ment a munka és a gyereknevelés egyszerre. Nyilván, ha a férjem nem áll mellettünk, ennyi ideig se lehettem volna otthon a gyerekkel, de azt nem mondanám, hogy egy szalmaszálat is keresztbe tett volna vagy bármilyen plusz munkát bevállalt volna azért, hogy én ezt megtehessem.

Nagyon sok nő belebuzul a gyerekbe és duáluniót alapít vele, onnantól meg az lesz az egyetlen szemyiségvonása, hogy szült. Sok női barátot vesztettem el így, hihetetlenül bigottak tudtak lenni, a gyerekszaros, szülős témáikkal az élen.

Kiszülték az agyukat.

13#

Azért a végére sikerült a férjedről egy szép negatív képet lehozni.Már csak azt nem irtad le,hogy a szemét disznó!

A nagymamák meg ledobálják a gyereket.

Hát lehet,hogy a te gyereked nagyanyja egy G.I.Joe,de azért eleg meredek kijelenteni,hogy általában a nagyik nem értenek ma már lóxarhoz sem!A gyerekgondozáshoz sem.

"Kiszülték az agyukat."

Mert előtte volt agyuk?

17: Mindenképp elviselhetőbbek voltak. Tiszta mániákusak lettek ezek a nők, körülöttem legalábbis. Mindnekire tolják rá a kölküket és mindenkit azzal traktálnak, pedig qrvára nem kíváncsi rá senki, ha kell nekünk a hiszti meg a nyűg, csinálunk magunknak. Mellé megy a duma, hogy egy anya mindent jobban tud, mindenben profibb (olyean dolgokban is, ami nem gyerekneveléssel kapcsolatos), meg a gyereket szerepeltetik mindenhol. Mert ők főállásban anyák és ez mennyivel keményebb munka, mint 8-12 órában dolgozni. És ha ez nem lenne elég, még ehhez jön a "nekem jár" mentalitás. Mert ha egy paraszt vagy és lecsesznek, akkor egy ANYÁVAL ne beszéljenek így, főleg egy gyerektelen, aki azt sem tudja miről van szó (jó, hogy már azt nem mondja ránk, hogy nem számítunk, amíg nem szülünk).

Nem érdekel a 200 feszülő csupasz hasas gusztustalan kép a fb-n meg a lehugyozott pozitív teszt. Nem érdekel, hogy másik 200 képpel a gyereke magánéletét még tönkre is bssza és ezt minden ismerősének nézni kell.

Fáraszt, hogy egy jót nem tudunk beszélgetni, mert az ivadék odajön az asztalhoz, marokbafogja az új, tiszta ruhám a csokis hurkaujjaival és elkezdi tépni, mert játszani akar, anyuka pedig rám néz csúnyán, ha nemet mondok neki, pedig szívem szerint akkorát lebsznék neki, hogy a taknya menetet vág a nyakán

És az sem érdekel anyukán kívül senkit, hogy mi történt pár hónapja gáttájékon vagy hogy a gyerek hogy hányta össze magát, főleg nem vacsora közben.

A hideg ráz az anyuka"humortól". Rohadt elfogult, megbolondult emberek lettek, hatalmasat csalódtam bennük. Még barátként is szörnyű az egész, nemhogy vele lakni

Kettesnek üzenném, plusz azoknak, akik a férfiakat hibáztatják..

Nő vagyok, tehát félreértés ne essék, hogy miért védem őket!

Miért is hibás a férfi, ha otthon nem segít be? Abba nem gondolnak bele a kedves otthonülős anyukák, hogy a csávójuk talán azért dolgozik reggeltől estig, hogy a kenyérrevalót, lakhatásra valót megkeresse a családjának? Anyuci döglik otthon, mos, főz, takarít, kölyköt nevel, apunak pedig az a dolga, hogy a pénzt megkeresse. Ha apu nem dolgozik, anyu-gyerek miből is fognak élni? Ha a férfi munka után leül otthon tévézni, vagy játszani, hadd tegye! Miért ne tehetné, neki nem jár ki a pihenés, vagy mi? Azért, mert valaki szül, meg mert gyereke van, nehogy azt higyje már, hogy az egész világ az ő seggüket fogja kinyalni.